Terhesség

A ’80-as években kezdett szárnyalni, és ma is imádják a szülők ezt a lánynevet

Olykor-olykor adták már korábban is ezt a szép hangzású és kedves jelentésű lánynevet, de a '80-as évek közepén megállíthatatlanul tört előre.
2024. December 04.

Mivel a ’70-es évek második felében, a ’80-as évek elején egyre többször hangzott el a hazai szülőszobákban ez a lánynév, a Top100-ban is helyet követelt magának, majd egyre feljebb és feljebb jutott. A mostani ranglistában is igazán előkelő helyet foglal el!

A '80-as években kezdett szárnyalni, és ma is imádják a szülők ezt a lánynevet

Ez a név nem más, mint a Laura, ami a 89. helyen debütált a Top100-ban, az 1975 és 1984-es időszakban elért népszerűségének köszönhetően. A ’90-es évek hajnalán annyira szerették, hogy a 70. helyet vette birtokba, 1999-ben pedig már a 14. hely büszke tulajdonosa volt.

Mégsem ekkor volt a csúcson a Laura, hanem 2005-ben: ekkor kapta a legtöbb kislány ezt a nevet Magyarországon. Az azóta eltelt időben sem kezdett zuhanórepülésbe, továbbra is nagyon kedvelt név, tavaly is 495 kislánynak választották a szülei.

Honnan ered, mit jelent?

Az évtizedek óta felkapott lánynévnek számító Laura latin eredetű név, és babérfát, babérkoszorút jelent. A fiúnevek között most feltörekvőnek számító Laurent név latin-francia gyökerekkel rendelkezik, és annyit tesz, babérkoszorúval ékesített.

Többféleképp anyakönyvezhető

A Laura népszerűségét mutatja többek között az is, hogy az utóbbi időben számos verzióban vált anyakönyvezhetővé, melyek közül több is bejutott a Top100-ba! A Lara nem sokkal marad le a Laurától, ugyanis a 19. helyen áll. A Lora jóval hátrébb szerepel, de ott van a 100 leggyakoribb név között, méghozzá a 96. helyen.

Ezeken kívül bármelyik kislány lehet itthon Lauretta, ami a Laura olasz becézőjéből alakult ki. Szintén olasz eredetű, és szintén szorosan kapcsolódik a Laurához a Loretta, a Lorella, a Lorett, valamint a német hátterű Lorin vagy Lorina.

Fotó: Fortepan / Vajda Vera