Gyakorlati akadályok az EDA kapcsán
“A szülésre felkészítő tanfolyamon részletesen ugyan nem beszéltünk a fájdalomcsillapításról, de egy mellékmondat erejéig megemlítették, van lehetőség epidurális fájdalomcsillapításra. Eredetileg nem akartam igénybe venni, de végül annyira elhúzódott a vajúdásom, hogy a tizennegyedik óra táján, éjjel egy körül feladtam, és EDA-t kértem. Ekkor jött a döbbenet, ugyanis azt válaszolták, kizárólag nappal van lehetőség ilyesmire. Még négy órán át tartott, mire megszültem. Nem részletezem, hogyan, de egyáltalán nem tartozik életem legszebb emlékei közé. Úgy érzem, ez másképp is történhetett volna, ha lélegzetvételnyi szünethez jutok, vagy ha kisfiam megszületésének óráit nem keseríti meg a számomra elviselhetetlenné fajuló fájdalom.”
K. Henriett
Nem Henriett az egyetlen olvasónk, aki hasonló körülményeket panaszol el levelében. Az ország minden részéből érkeznek hasonló beszámolók, bár léteznek olyan szülészetek is, ahol nem is titkolják, hogy nincs lehetőség epidurális fájdalomcsillapításra. Van, ahol anyagi okokra hivatkoznak, máshol azt állítják, csak műtéti beavatkozásokhoz, császármetszéshez jár, s végül olyan orvosok is szép számmal akadnak, akik a szülés menetére gyakorolt káros befolyása miatt ódzkodnak alkalmazásától, ezért lebeszélik róla a kismamákat. Pedig kétségtelen, és szakmai körökben sem vitatott, hogy a gyógyszeres fájdalomcsillapító eljárások közül ez az egyetlen, amelynek a magzatra és az anyára gyakorolt mellékhatásai elhanyagolhatóak. Ahol viszont nem szereztek még kellő jártasságot a szakemberek az EDA beadásában és adagolásában, apróbb zökkenők azért előfordulhatnak: féloldalasan hat, elhúzódik a kitolási szak, túladagolhatják, ezért semmit sem érez kitoláskor a kismama.
A többi, vajúdás alatt, befecskendezés formájában adott fájdalomcsillapító gyógyszer közvetlenül a vérkeringésbe kerül, s így a lepény közvetítésével a magzat is tekintélyes adagot kap belőle. Mivel többségük kábító hatású, előfordulhat, hogy a pici megszületése után lélegeztetésre szorul, vagy hosszú ideig nagyon aluszékony. Ez pedig – éppen az első napokban – szopási nehézségekhez vezet. Egyes fájdalomcsillapítók mellékhatásaként emlékezetkiesés léphet fel az anyánál, így előfordulhat, hogy később képtelen lesz felidézni, hogyan is szülte meg kisbabáját. A nitrogén-oxidul gázkeverék belélegeztetésén alapuló fájdalomcsillapítást sokszor elégtelennek érzik az anyák, ezért más szerek adása is szükségessé válhat. Az úgynevezett paracervikális blokádtól pedig – mely a méhszájba adott injekciókból áll – érthető módon sokan visszariadnak, ráadásul csak a méhnyak tágulásából fakadó fájdalmat mérsékeli, a méhösszehúzódások erejét nem. Nem megalapozatlan tehát az a félelem, hogy a gyógyszeres fájdalomcsillapítás kedvezőtlenül befolyásolhatja a szülés menetét, ezért érthető annak az orvosnak a hozzáállása is, aki inkább lebeszélni igyekszik a vajúdót bármelyik fenti változatról.
Mérjük fel a lehetőségeket!
Jobb, ha már a szülés előtt gondosan tájékozódunk arról, valójában milyen fájdalomcsillapítási lehetőségek állnak majd rendelkezésünkre. Erről abban az esetben is érdemes információkat gyűjteni, ha úgy gondoljuk, biztosan nem fogunk igénybe venni semmi ilyesmit.
Kérdezzük meg választott orvosunktól, a szülésznőtől vagy a tanfolyam előadójától, mióta alkalmazzák a szóban forgó módszert az osztályon, és évente hány szülő nő veszi igénybe. Nem árt, ha személyes tapasztalatokra is rákérdezünk, hiszen egyáltalán nem mindegy, mit gondol például az orvos az epidurális érzéstelenítésről.
Az is kap, aki nem kér?
Hasznos információkat szerezhetünk a Mérce Egyesület Születéskalauz 2. című könyvéből is, melyben a hazai szülészeti intézményekről olvashatunk. Az osztályvezető főorvosok és az anyák által kitöltött kérdőívek eredményeit összegezték a szerkesztők. A százalékos adatokat tanulmányozva rögtön kiderül, hol szereztek kedvező tapasztalatokat az EDA-val – ilyen intézményekben a nőknek legalább negyven-ötven százaléka így szül -, ám ahol csupán három-négy százalék kap, általában biztosra vehetjük, hogy nem tartozik a mindennapi rutinhoz. Ennek szerencsésebb esetben az a magyarázata, hogy természetes fájdalomcsillapítással, homeopátiás szerekkel dolgoznak, kevésbé szerencsés esetben pedig az, hogy a beadásnak valamilyen feltétele hiányzik. Meglepőbb adat, hogy sok helyen az is kap fájdalomcsillapítást, aki nem kér – van, ahol a válaszadók húsz százaléka (!). Előfordul, hogy valósággal rátukmálják a kismamára, talán azért, hogy kevésbé kiabáljon, vagy jobban együtt tudjon működni a személyzettel. Ennek ellenkezőjére is jócskán akad példa: kér ugyan, de nem kap. Ezt az adatot persze nem szabad túlértékelni, hiszen előfordulhat, hogy a szülésnek olyan előrehaladott szakaszában kért fájdalomcsillapítást a kismama, amikor már valóban nem volt értelme beadni. Jellemzőnek tűnő adat, hogy a nők nyolcvan százaléka egyik felkínált lehetőséggel sem él.
Sokszor segít
A jókor, megfelelő adagban és kellő szakszerűséggel beadott epidurális érzéstelenítés segíthet azokban az esetekben, amikor a szülés túlságosan elhúzódik, rendkívül erőteljesek a fájások, a méhszáj viszont nem tágul kellő ütemben. Ilyenkor az EDA hatására felgyorsul a tágulás, a kismama pihenni, lazítani tud egy kicsit. Elképzelhető, hogy a kitolási szak viszont meghosszabbodik valamelyest, de kellően körültekintő adagolással ez megelőzhető, és a vajúdó érzékeli a tolófájásokat. Kedvező hatásként még azt szokták emlegetni az eljárást hosszabb ideje sikeresen alkalmazó intézményekben, hogy az EDA ellazítja a gáttájékot, így feleslegessé válhat a gátmetszés, a magzat fejének megszületése pedig kíméletesebben, kisebb ellenállást legyőzve zajlik. Bizonyos anyai szövődmények, például toxémia, magas vérnyomás és cukorbetegség esetén kifejezetten ajánlják az EDA-t, függetlenül attól, hogy elviselhető-e a fájdalom vagy sem.
Gyakorlati akadályok az EDA kapcsán
Dr. Krasznai Péter kandidátus, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház szülészetének főorvosa huszonöt éve foglalkozik epidurális érzéstelenítéssel. Tőle érdeklődtünk, milyen okokra hivatkozva tagadhatja meg a szülészet az EDA beadását:
– A kórház költségvetését nem terheli meg jelentősen, egy adag ára a szükséges eszközökkel együtt két-háromezer forint. Az OEP által térített összeg azonban nem fedezi a valós költségeket. Döntő jelentőségű, hogy meglegyen az EDA személyi háttere. Kisebb kórházakban csak akkor tudják éjjel-nappal biztosítani ezt a lehetőséget, ha a szülészorvosok is rendelkeznek ilyen képzettséggel, hiszen az osztályon nincs állandó aneszteziológiai ügyelet. Ez egy tanfolyam és gyakorlati oktatás igénybevételét jelenti. Többek közt a Péterfyben is évek óta folyik ilyen oktatás. Nemcsak szülészorvosokat tanítunk, hanem szülésznőket is, akik ugyan nem adhatják be, de a zökkenőmentes adagoláshoz, a szülő nő előkészítéséhez elengedhetetlen a jelenlétük és segítségük.
Az EDA-hoz egészséges nők esetében nincs szükség speciális vizsgálatokra (“előzetes jelentkezésre”), hiszen a terhesgondozás során mindent elvégeznek, ami fontos: a vércsoport és a vérkép ellenőrzését.
Pályafutásom során olyan kollégákkal is találkoztam, akik vallási okokra hivatkozva tagadták meg az EDA bevezetését, de az is gyakori tapasztalat, hogy az elszántság és a motiváció hiányzik ahhoz, hogy valami újat megtanuljanak, s ebbe energiát fektessenek. Az is nyilvánvaló, hogy azokban az intézményekben, ahol a főorvos jónak tartja ezt a módszert, ott akár egyik hónapról a másikra is megteremtik a feltételeket, és gondoskodnak a személyzet oktatásáról. Jó példa erre a nagyatádi városi kórház is, ahol a “sétáló” EDA-val is kedvező tapasztalatokat szereztek.
Az epidurális fájdalomcsillapításnál előbb helyi érzéstelenítést adnak. A gerinc egész hosszán végighúzódó epidurális tér, ahova a szert majd adagolják, a kemény agyhártya (dura mater) és a csigolyákat összekötő szalagok közt helyezkedik el. Itt találhatók a gerincvelőbe be- és kilépő idegek. Az EDA-val a fájdalomingerek útját szakítjuk meg, még mielőtt a gerincvelőbe lépnének.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
