Császármetszés kérésre?

Az utóbbi évek szemlélete szerint a szülészeten a nő az orvos egyenrangú partnerévé vált. Vajon ebből az is következik, hogy akár úgy is dönthet: császármetszéssel akar szülni?

“Az élet nem úgy működik, mint egy italautomata: bedobom a pénzt, kijön a gyerek. A gyereket világra kell hozni. Ha gyereket vállal az ember, vállalja a vele járó örömökkel és kellemetlenségekkel együtt. Azt kellene megérteni, hogy a gyerek nem az ember tulajdona. Ő ajándék, lehetőség az élettől, akit becsülni kell. Nem rendelkezhetünk fölötte.” (Dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyász, Szent Imre Kórház, Budapest)

Elgondolkodtató adatok:

– A császármetszések aránya a nyugati országokban és hazánkban is húsz év alatt a háromszorosára emelkedett (ma 25%).

– Az újszülöttkori agyi károsodások száma alig néhány százalékkal csökkent.

– Brazíliában 46 százalék a császármetszések aránya.

– Több olyan országban, ahol nagyon alacsony a szülés körüli megbetegedések, sérülések száma, a császármetszések aránya nem éri el a 10 százalékot.

– A WHO ajánlása szerint “nincs olyan területe a világnak, ahol a 10-15 százalék feletti császármetszési gyakoriság indokolt lenne.”

– A császármetszés költségei a hüvelyi szüléssel járó kiadások többszörösére rúghatnak.

– Az első császár határt szab a gyerekek számának: három császármetszésnél többet már csak nagy kockázattal lehet végezni.

Egészséges testbe vágni?

Az orvosi indok nélküli, előre eltervezett (elektív) császármetszés kérdése megosztja az orvostársadalmat. Nyugaton – ahol régóta erősebb a verseny a betegekért – számtalan orvos keresi az igazolását annak, hogy a hüvelyi szülés a természet elfuserált találmánya. A fő érv ellene, hogy károsítja a medencefenék izmait, inkontinenciát okoz.

– Nagyon fontos, hogy leszögezzük, kire vonatkozik ez a kérdés – mondja Rákóczi István professzor, a Szent Imre Kórház osztályvezető főorvosa. – Amikor “kért császármetszésről” beszélünk, más elbírálás alá esik az a nő, aki szövődménymentes várandósság után szeretne műtétet, mint az, akinél kisebb-nagyobb problémák miatt az orvos is eleve fontolóra veszi, hogy operáljon-e. Az első esetben egyértelmű a válasz: a császármetszés hasi műtét, ami kimutathatóan veszélyesebb, mint a hüvelyi szülés. Az orvos tehát jogosan utasítja el az ilyen kérést. Természetesen, ha a kismama ragaszkodik az elképzeléséhez, biztosan talál olyan szülészt, aki kötélnek áll.

A professzor szerint az orvos dolga az, hogy mindenre kiterjedő, kiegyensúlyozott felvilágosítást adjon. Ismertetnie kell azokat az érveket, amelyek a műtét mellett, illetve ellene szólnak – a “felvilágosítás”+ mikéntje erősen befolyásolhatja az anya döntését. Vajon ha a spinális érzéstelenítés és az altatás között kell döntenie, melyiket fogja választani, ha az orvos ezt kérdezi: “Hátba szúrjam, vagy aludni szeretne?”

– Egészséges terhesség után véleményem szerint nem kétséges, hogy a hüvelyi szülést kell előnyben részesíteni. Bizonyos esetekben viszont – amikor van valamennyi létjogosultsága a műtétnek – a szülő nőt is be kell vonni a döntésbe. Ilyen például a korábbi császármetszés utáni szülés. Tudjuk, hogy ilyenkor körülbelül ötven százalék az esélye annak, hogy a szülés hüvelyi úton zajlik le, de figyelembe kell venni az anya véleményét is, hogy megpróbálja a hüvelyi szülést, vagy ismételt császármetszést szeretne. Ritkán előfordul, hogy az előzetes császármetszés után a hüvelyi szülés során a heg szétválik, és ez az anya és a magzat életét veszélyezteti. Ennek gyakorisága 0,5-1,5 százalék. A másik ilyen eset a magzat farfekvése. Első szülésnél jobbak az esélyek, ha császármetszést végzünk. Többedik szülésnél már nincs komolyabb rizikó, mégis sokat nyom a latban az anya véleménye. Ha a műtétet választja, a kórlapon rögzítjük, hogy ez az ő kérésére történt.

Lehetséges szövődmények

Kóros esetben a hüvelyi szülésnek is lehetnek szövődményei, ezek megelőzésére számtalan eszköze van az orvostudománynak – többek között a császármetszés. Ha viszont minden rendben van, vajúdás közben sem merülnek fel nehézségek, és a szülés folyhat a maga módján, a maga természetes ütemében, akkor csak ritkán okoz maradandó károsodást. A medencefenék izmainak megnyúlására lehet számítani – ami szexuális problémákhoz és vizelettartási nehézségekhez vezethet -, ezek azonban – általában – átmeneti gondok.

A császármetszés lehetséges szövődményei számosak, hiszen itt a műtét és az érzéstelenítés (esetleg altatás) veszélyeivel – ha ritkán is – egyaránt számolni kell.

– Császármetszés után gyulladás jöhet létre a műtét által érintett területeken. Komolyabb esetben szepszissel (az egész szervezetre kiterjedő fertőzéssel) is meg kell küzdeni. A császármetszés természetéből adódóan a hüvely kórokozói (a hüvely nem steril!) a méhen és a szabadon álló hasi szerveken följuthatnak egészen a hasfalig. Létrejöhet bélelzáródás a lelassult bélműködés és helyi gyulladás miatt. Nagyobb a trombózis (vérrögképződés) veszélye is, ugyanúgy, mint bármely más műtétnél. Ma már viszonylag ritkák az ilyen szövődmények, de egészséges nőt egyik veszélynek sem tenném ki szívesen ok nélkül. A császármetszés további veszélye abban rejlik, hogy növeli a következő terhességek és szülések kockázatát. A méhen ejtett metszés hege a következő terhességnél nehezíti a lepény megtapadását, császármetszés után gyakoribb a lepényleválás, és növekszik a különböző lepényi tapadási rendellenességek gyakorisága. Ezeket a lehetőségeket mind figyelembe kell venni, amikor valaki kényelmi, esztétikai vagy más okból császármetszést kér – mondja Rákóczi professzor.

Rutinműtét lett

Hatvanegy évvel ezelőtt, amikor születtem, veszélyes, nagy műtét volt a császármetszés, amire csak végszükség esetén szánta rá magát az orvos – mondja Dr. Krasznai Péter kandidátus, szülész-nőgyógyász főorvos. – Óriási fejlődés ment végbe az elmúlt években, s ennek köszönhetően a műtét anyai veszélyei töredékükre csökkentek. Az antibiotikumoknak köszönhetően ritkán fordul ma már elő fertőzéses szövődmény, a varróanyagok, a Misgav-Ladach műtéti technika és az anesztézia korszerűségének köszönhetően kórházunkban pár órával műtét után felkelhetnek a kismamák, és képesek arra, hogy ellássák kisbabájukat, a negyedik napon pedig haza is mehetnek. Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban találkozunk azzal a világszerte tapasztalható jelenséggel, hogy a szülő nő eleve császármetszéssel szeretne szülni. 2002 nyarán Norvégiában olyan konferencián vettem részt, melynek előadói éppen ezzel a témával foglalkoztak. Sok a vitás kérdés, s valóban nem mondhatjuk, hogy a szülészek egy véleményen lennének például az elektív császármetszés megítélésében. Én azonban úgy látom, hogy jobb eredmény várható attól a műtéttől, amelyet megfelelően kivizsgált, előkészített páciensen, a személyzet számára optimális időpontban, még a fájások megindulása előtt, tehát nem kialakult vagy fenyegető vészhelyzetben hajtanak végre. Az érett, egészséges magzatot pedig manapság nem éri számottevő hátrány amiatt, hogy császárral születik. Nemrégiben olvastam egy amerikai szülész emlékirataiban, hogy azt még sosem bánta meg, ha császármetszés mellett döntött, de azt már sokszor, hogy mégis hüvelyi szülés mellett voksolt. Ez a gondolat nemcsak arra világít rá, hogy a szülésnek számtalan, előre nem látható szövődménye lehet, hanem arra is, hogy a császármetszés elmulasztása miatt jogi következményekkel is számolnia kell az orvosnak. Azért még senkit sem pereltek be, mert császármetszést hajtott végre. Ráadásul a császármetszés vitathatatlan előnye a szüléssel szemben, hogy semmiféle kárt nem tesz a hüvelyben és a gátizomzatban. Nehéz szülés esetén azonban sokféle szövődménnyel lehet számolni. Felesleges császármetszés? Nehéz volna utólag megmondani, melyik volt az. Nem véletlen, hogy a műtét javallatát Zoltán Imre professzor nyomdokain haladva ma így foglaljuk össze: minden olyan esetben császármetszés mellett kell dönteni, amikor ettől jobb eredmény várható, mint a hüvelyi szüléstől. A világ valószínűleg afelé halad, amit az említett konferencián is megfogalmaztak: a terhesség során mindenkit fel kell világosítani a szülés és a császármetszés előnyeiről, hátrányairól, s ezután meg kell adni a lehetőséget, hogy az anya adott esetben az általa választott szülési mód mellett dönthessen. Tapasztalataim szerint az, aki félelmei miatt nem akar hüvelyi szülést, előbb-utóbb úgyis a műtőasztalon köt ki, akkor is, ha nem volt orvosi javallata a beavatkozásnak.

Császáros tévhitek

– A császármetszés kényelmesebb, hamarabb túl leszek rajta, és nem fáj.

Magára a műtét fél órájára mindez igaz, de a felépülés időszakára közel sem. Legalább egy nap kiszolgáltatott, tehetetlen fekvés követi a császármetszést, és esély van még néhány fejfájással eltöltött napra. A seb gyógyulása pedig több hetet is igénybe vehet.

– A császármetszés kíméletes a baba szempontjából.

A műtét során ma már meglehetősen kis sebet ejtenek (esztétikai szempontok miatt), ezért nem mindig sikerül a babát könnyedén kiemelni. Nem ritka, hogy az anya gyomortájékára nyomást gyakorolnak, sőt, az is előfordul, hogy vákuummal segítik ki a babát a méhből.

Jó a babának?

Ha megkezdődött vajúdás után, szakszerű érzéstelenítés mellett segítik világra császármetszéssel az érett magzatot, akkor nincs nagy veszélyben az újszülött – a szövődmény kockázata alig nagyobb, mint a normál hüvelyi szülésnél. Az úgynevezett elektív császármetszésnek azonban, amikor a műtétet a szülés megindulása előtt végzik, vannak kockázatai. Előfordul, hogy a magzat érettségét helytelenül ítélik meg, ezért kissé éretlenebb újszülött jön világra. Ebben az esetben nőhet a légzészavar előfordulásának esélye, amire az elektív császármetszés egyébként is fokozott esélyt teremt. Vajúdás alatt a magzatot érő élettani mértékű stressz felkészíti a szervezetét a változások elviselésére, a tüdőt pedig arra, hogy meg tudjon telni levegővel, és a léghólyagocskák levegővel telve is maradjanak. Hüvelyi szülésnél áthalad a magzat teste a szűk szülőcsatornán, a nyomás pedig kipréseli a magzati tüdőben lévő folyadék nagy részét, így könnyebben indul meg a légzés.

Ha a kismamának bármilyen gyógyszert kell adni, annak magzati hatásaival mindig számolni kell. Ha olyankor emelik ki a babát, amikor még magas az anya vérében az altatószer koncentrációja, akkor előfordulhat, hogy a baba légzése bénul, ezért lélegeztetni kell. Néha a gyógyszer “ellenszerét” kell beadni, hogy magához térjen. Napjainkban vannak “biztonságos”, opiát jellegű fájdalomcsillapítók, melyeket néha szülésnél is alkalmaznak, mert légzésbénító hatásuk csekély. Ezek utóhatása azonban az újszülöttön napokkal később is érzékelhető. Egyes megfigyelések szerint éppen a szopási készséget érinti hátrányosan, a másik lehetséges mellékhatás a hányás és a hányinger. Ezek a gyógyszerek az anya és a baba szempontjából is megnehezítik a korai kapcsolat kialakulását. Ugyanez mondható el a spinális érzéstelenítéssel végzett császármetszésről: a kismama egy teljes napig fekvésre kényszerül. Csak folyamatos és hozzáértő segítséggel tudna az újszülöttel foglalkozni, szoptatni, összebújni. De nincs az a kórház, amelyik minden nő mellé oda tudna ültetni egy szakképzett nővért.

Szaktanácsadó: Dr. Kovács Judit neonatológus gyermekgyógyász adjunktus, Debreceni Egyetem, Női Klinika

Ébren vagy altatásban?

Ma már egyre ritkábban, inkább csak sürgős császármetszés esetén döntenek általános érzéstelenítés, köznapi nevén altatás mellett. A gyógyszert a szülő nő vénájába adják be, majd légcsövébe úgynevezett tubust vezetnek be, hogy lélegeztetését az altatás idejére biztosítsák. Ritka, de nagyon súlyos, nehezen befolyásolható, akár végzetes szövődmény lehet, amikor a tubus bevezetése során fellépő hányinger miatt étel vagy gyomorsav jut a légcsőbe, illetve a tüdőbe. A műtét végeztével egy másik, szintén intravénásan beadott gyógyszerrel “ébresztik” a kismamát. Erre utólag nemigen szokott emlékezni, mert a műtét után általában mély álomba merül, ekkor azonban már segítség nélkül is tud lélegezni. Mellékhatásként émelygés, hányás előfordulhat, s az első felkelésnél szédülésre, ájulásra is számítani lehet.

Jelenleg az altatás mellett a spinális érzéstelenítés a legelterjedtebb Magyarországon a császármetszéseknél. A gyógyszert injekció formájában juttatják a gerinccsatornába, a kemény gerincagyburkon belülre. Hatása öt-tíz percen belül beáll: úgy érzi a kismama, mintha nem is lenne lába. Köldöktől le nincs fájdalomérzékelés, de az érintések érezhetőek maradnak. Hatása a beavatkozás után néhány órán belül teljesen elmúlik, de addig együtt kell élni azzal a furcsa érzéssel, hogy az ember deréktól lefelé mintha nem is létezne, a lábak mozdítása lehetetlen. Gyakori mellékhatás az úgynevezett posztpunkciós tarkótáji fejfájás, mely a műtét után egy-két nappal léphet fel. Speciális, vékony tű használata csökkenti e szövődmény fellépésnek valószínűségét.

A legkorszerűbbnek tartott műtéti érzéstelenítési technika az epidurális érzéstelenítés. Ez a külső szemlélő számára ugyanolyan, mint a spinális: gerincbe adott injekció. A szúrás azonban nem hatol át a kemény agyburkon, hanem vékony katéteren keresztül a körülötte levő epidurális térbe juttatja a gyógyszert. A tű kihúzása után a katéter a helyén marad, így szükség esetén növelhető a gyógyszeradag, sőt műtét utáni fájdalomcsillapításra is alkalmas, és ez sem utolsó szempont. A két módszer ötvözésére is van lehetőség, ami egyesíti az előnyöket a hátrányok nélkül.

Legtöbbször nem a szülő nő dönti el, melyik érzéstelenítési eljárást fogják nála alkalmazni. Több szempontot is mérlegelnie kell az orvosnak, annyi azonban bizonyos, hogy a gerincközeli érzéstelenítés legalább azt lehetővé teszi, hogy lássuk a kisbabát a születése utáni pillanatban, sőt, talán egy puszira is odanyújtják.

Szaktanácsadó: Dr. Krasznai Péter kandidátus

Műtét után

Megkönnyebbülést jelent, amikor 12-24 óra elteltével eltávolítják a hólyagkatétert, kihúzzák az infúziót, és lábra lehet állni. Az első kiegyenesedés azonban meglehetősen fájdalmas. Sok függ az alkalmazott műtéti módszertől. Minél több szövet sérült, annál nagyobb fájdalmakra lehet számítani. Az új műtéti technikánál nem vágják szét az izomszövetet, és a lehető legkisebbre méretezett vágásokat kézzel tágítják. A fájó műtéti heget nem ajánlatos jegelni, mert a tartós hideghatás hólyaghurutot okozhat. A vizeletürítés kezdetben fájdalmas lehet, ennek az az oka, hogy a hólyagot a műtét során le kell fejteni a méhről, így néhány napig érzékeny marad ez a belső sebfelület. A harmadik-negyedik naptól már lényeges javulás tapasztalható, bár még jó ideig bűvészmutatványszámba megy az egyik oldalról a másikra fordulás, felülés. A tüsszentés, nevetés, öklendezés még jó ideig megríkatja az embert, ezért a viccmesélést tanácsos pár héttel későbbre halasztani. Érdemes joghurtot, kefirt fogyasztani, esetleg gabonafélékkel, búzakorpával keverve, mert ez segíti a bélműködés rendeződését. Szoptatni talán ülve a legegyszerűbb. A metszés helye két-három hétig nagyon érzékeny, de sokkal tovább tart, amíg teljesen gyógyultnak mondhatjuk.

Mindenkinek jobb így?

Magyarországon évről évre egy százalékkal nő a császármetszések aránya. Így a 2005-ös adatok szerint éppen öt százalékkal vagyunk az európai uniós átlag felett. A szakemberek további növekedést jósolnak. Írásunkban összefoglaljuk, mi az oka, hogy immár minden negyedik kismama császárral szül, és voltaképpen kinek és miért jó ez a változás.

Most éppen Britney Spears a legújabb sztár, aki kijelentette, azért akart császármetszést, mert félt a természetes szüléstől. Nem ő az első, és nem is az utolsó, aki orvosi indok nélkül, pusztán saját elképzelései alapján kéri a műtétet. A nyugati országokban és a tengerentúlon nem is olyan ritka ez a jelenség, a szakirodalomban például már “tokofóbiaként”, azaz a fájdalomtól való beteges irtózásként emlegetik, és sok orvos ugyanolyan jogos műtéti okként tartja számon, mint például a magzat és az anya életét veszélyeztető idő előtti lepényleválást. Erről persze parázs viták folynak, főként abból a jogi problémából kiindulva, hogy nem sérti-e a nő önrendelkezési jogát, ha akarata ellenére természetes szülésre kényszerítik. Másfelől: vállalkozhat-e az orvos olyasminek a kivitelezésére, amely az anya és a magzat számára egyaránt sokkal nagyobb kockázattal jár, mint a természet rendje szerint lezajló folyamat? Elvárható-e a társadalombiztosítástól, hogy az orvosi indok nélkül, a páciens kérésére végzett császármetszés költségeit térítse a kórháznak, ha ez az összeg jóval meghaladja azt, amit a természetes szülésért kellene fizetnie?

A kismama kérésére végzett császár azonban – bármennyire is alkalmas arra, hogy boldog-boldogtalan véleményt nyilvánítson róla – csupán a jéghegy csúcsa. Bár kényelmes volna erre fogni, nem emiatt nő a műtétek aránya ilyen döbbenetes iramban.

Miért van ennyi császár?

– kérdeztük Szabó István professzort, a Szülészeti-Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnökét, aki összefoglalta számunkra a 10 legfontosabb okot:

– Több először szülő van, mint ahány többedszer szülő. Az első gyereket világra hozóknál gyakrabban lépnek fel olyan szövődmények, amelyek miatt az orvos műteni kényszerül.

– Egyre idősebbek a szülő nők. Tíz év alatt három évvel emelkedett az első gyereket szülők átlagéletkora, jelenleg meghaladja a 26 évet. Az elmúlt húsz évben megkétszereződött a 35 évesnél idősebb kismamák száma.

– Ha a CTG enyhe kóros elváltozást mutat a magzat szívműködésében, manapság hamarabb végeznek császármetszést, mert a vajúdás alatt nem lehet teljes biztonsággal eldönteni, hogy fenyegeti-e a babát a súlyos oxigénhiányból fakadó károsodás veszélye.

– A császármetszést ma már minden olyan esetben elvégzik, amikor a magzatot ezzel a módszerrel jobb állapotban lehet világra segíteni.

– A császármetszések számának emelkedésével párhuzamosan jelentősen javult a születés körüli magzati halálozás. A két dolog azonban csak részben van egymással ok-okozati összefüggésben, ebben ugyanis a jó terhesgondozásnak és újszülöttellátásnak talán még nagyobb szerepe van.

– A medencevégűen elhelyezkedő koraszülötteknél (a 37. hét előtt vagy 2500 gramm alatti súllyal születő baba) császármetszést végeznek, mivel a születéssel járó stresszhelyzetet rosszul viselik. A koraszülöttség alsó határa a 24. hétre módosult 1998-ban, ezért nőtt a koraszülöttek száma és aránya is.

– A medencevégű fekvés érett magzatok esetében is problémát jelent, mégpedig azért, mert természetes szülést ilyen esetben csak olyan orvos vezethet, akinek ebben nagy gyakorlata van. Mivel ma már számos szülészeten szinte kizárólag császárral születhetnek a farfekvéses magzatok, az ifjabb orvosnemzedéknek nincs kitől megtanulnia a speciális fogásokat.

– A lombikbébiprogramok következtében gyakoribb az ikerterhesség, ilyenkor pedig többnyire császárra kerül sor.

– Mivel egyre több a császármetszés, egyre több az előzetes császármetszés miatt végzett császármetszés.

– Az utóbbi évek “szülészellenes hangulata”, a műhibaperrel való fenyegetettség miatt az orvos előbb dönt császár mellett, mint egy-két évtizeddel ezelőtt.

Ami elfogadhatatlan:

Mivel az anyák elhalálozása a biztonságos altatás, a kórházi ellátás magas színvonala, a vérátömlesztés lehetősége és az antibiotikumok ellenére is 3-7-szer magasabb császármetszések esetében, mint a természetes szüléseknél, elfogadhatatlan és szakmai, etikai szempontból elítélendő, hogy az orvos az anya kérésére végezzen császármetszést. Különös gondot kell fordítani ennek kapcsán (is) az ismételt császármetszésekre, mivel gyakoribbak a nagyon súlyos szövődmények a lepény tapadási rendellenességei miatt, az orvos akár a méh eltávolítására is kényszerülhet.

Ki ellenőrzi az orvosok munkáját?

Legutóbb akkor merült fel az a gondolat, hogy ellenőrizni kellene a szülészeti intézményekben folyó szakmai munkát, amikor az OEP közzétette a császármetszések növekvő arányára vonatkozó statisztikai adatokat. A gondolat nem új. A munka minőségének felügyeletét egyelőre mégsem vállalja magára senki. Ez a kérdés akkor került reflektorfénybe, amikor a MÁV Kórházban – indított szülés után – egy édesanya életét vesztette. Mindez 2003 szeptemberében történt. A szakma lassan ocsúdott. Pontosan egy évvel a történtek után, 2004 szeptemberében az egészségügyi minisztérium felkérte a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégiumot, hogy dolgozzanak ki egy olyan kritériumrendszert, amelynek segítségével az ÁNTSZ szúrópróbaszerűen ellenőrizheti majd a szakmai munka minőségét. Olyan tényekre próbálnak majd fényt deríteni, hogy mely napokon tapasztalható kiugró születésszám, hányan szülnek egy orvosnál egy évben, illetve hogy milyen a programozott szülések és a császármetszések aránya egy-egy szülészeti osztályon. Azóta eltelt újabb egy év.

A fővárosi ÁNTSZ főigazgató-helyettese, Dr. Csabai Csaba kérdésünkre elmondta, hogy a szülészeti intézmények ellenőrzésére nem kaptak felkérést. Vagyis ilyen vizsgálat nincs, és egyelőre nem is lesz. Jelenleg pusztán az egészségügyi intézmények működési feltételeinek vizsgálatára és ellenőrzésére jogosultak, a szakmai munka minőségét nem kérhetik számon.

Ezért elmondhatjuk, hogy az Országos Egészbiztosító Pénztár nyáron közzétett jelentése először tartott tükröt a szülészeti intézmények elé. Ebből derült ki, hogy a császármetszések száma 2000 óta öt százalékkal emelkedett, 2003-ra elérte a 24,8 százalékot.

Az OEP a kórházi ellátás minőségének vizsgálatára új programot dolgozott ki. Ennek keretében többféle mutatót vizsgálnak, többek között a császármetszések számának alakulását is.

Dr. Boncz Imre, az OEP biztosításfejlesztési főosztályának vezetője úgy fogalmazott, hogy a császármetszések arányának növekedésén nem lepődtek meg, az megfelel a nemzetközi tendenciáknak. Az azonban számukra is nehezen magyarázható tény, hogy egy intézménytípuson belül is óriási eltérések tapasztalhatók. Hasonló értékeket várhatnánk például a városi kórházaktól, a császármetszési arányszámok mégis húsz és negyven százalék között szóródnak. Ugyanezt a szóródást tapasztalhatjuk a fővárosi intézetek, az egyetemek és a megyei jogú kórházak esetében is. Felvetődik a kérdés, hogy miért.

Dr. Boncz Imre szerint a császármetszések gyakoriságát nagyon sok tényező befolyásolja, például hogy hányadik szülésről van szó, volt-e megelőző császármetszés, és hogy milyen életkorú a szülő nő. De a perek számának növekedése és a sajtóban megjelent hírek is befolyásoló tényezők lehetnek. Arra a kérdésre, hogy nem keresik-e az okokat a munka minőségében, úgy válaszolt, hogy az OEP nem vitathatja a császármetszések jogosultságát, és nem szólhat bele a szakmai munkába. Kimutatásukban az egyes intézmények nevét nem hozták nyilvánosságra, hanem kódszámokkal jelölték. A közvélemény ezért nem szerezhet tudomást arról, hol a legmagasabbak az értékek.

Az egyes intézmények megkapták a saját munkájukra vonatkozó kimutatásokat – fogalmazott -, és a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium is ismeri az adatokat. Azt várjuk, hogy a szakma maga vizsgálja meg azt a kérdést, hogy van-e szükség korrekcióra. Maguk az intézmények járjanak utána, melyek azok az okok, amelyek a magas császármetszési mutatókhoz vezetnek.

Adatmustra az OEP-től

A császármetszések arányának alakulásáról írt tanulságos statisztikai elemzés érdekes olvasmány annak, aki előremutató kérdéseket szeretne megfogalmazni témánkkal kapcsolatban. Íme néhány figyelemreméltó adat:

– Miközben a problémás esetek zömét ellátó egyetemi klinikák és országos intézetek körében 2000 és 2003 között egy sem akadt, amelyikben a császármetszés aránya meghaladta volna a 35 százalékot, akadt olyan fővárosi kórház, az F11 fedőnevű intézmény, amelyben 2003-ban már a nők 43 százaléka szült császárral (ők három év alatt 10 százaléknyi [!] emelkedést produkáltak), és olyan megyei kórház (M12), amelyben 37 százalék volt ez az arány. Egyik intézményben sem működik koraszülött intenzív centrum.

– Nem kevésbé tanulságos, ha az egyszerű kis városi, vidéki kórházak adatait böngésszük: akadt 2003-ban nem is egy, amelyik 12 százalék körüli arányban műtött, de olyan is, amelyik csaknem 40 százalékkal küzdötte fel magát a toplista élére, így jócskán maga mögé utasította azt körülbelül hét másik városi kórházat és az egyetemi klinkákat, ahol a 30 százalékot is meghaladta a császárarány. Valami furcsa véletlennek köszönhetően nagyon sok problémás kismama és súlyos állapotú magzat verődhetett össze ezekben az intézményekben!

– A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy 30 éves kortól kezdve pusztán az életkorból fakadóan jelentősen nő a császármetszés valószínűsége, mégpedig nagyjából ötévenként tíz százalékkal. Ennek szakmai megítélése nyilván nem egységes, hiszen vannak olyan szülészetek, ahol az átlagosnál jóval gyakrabban szül császárral az “idős” kismama.

– A kételyekre és jogos kérdésekre okot adó adatok értelmezését tovább lehetne finomítani, ha a császárarányt összevetnénk például az újszülöttnél fellépő szövődményekkel egyazon intézményben. Hiszen teljes joggal azt várhatnánk, hogy a sok császárral sok bajt sikerül megelőzni. Ezt az adatot azonban hiába keressük. A tanulmány írói ezzel kapcsolatban megjegyzik: “A komplikációk gyakorisága az egyes kórházakban szélsőséges (0-100 százalék), és semmilyen összefüggésben nincs a császármetszések arányszámaival. Az eredmények szerint a komplikációk jelentésének valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető, így ezen elemzéseket nem tesszük közzé. A probléma vizsgálatára az illetékes főosztályt felkértük.”

Aki a részletekre is kíváncsi, itt nézhet utána az egyébként nyilvános adatoknak!

Több császár – kevesebb oxigénhiányos újszülött?

Az újszülöttkori betegségek és halálozás csökkentésében nem egyértelműen bizonyított a megelőző császármetszés szerepe. A műtéti arány növekedésével párhuzamosan NEM csökkent a magzati halálozás és az oxigénhiányra visszavezethető idegrendszeri károsodások száma sem. Magyarországon évente 300 érett újszülöttet veszítünk el oxigénhiányra visszavezethető károsodás miatt, míg 150 maradandó károsodást szenved. Úgy tűnik azonban, hogy ez a károsodás jobbára már a várandósság idején kialakul, hiszen a szám annak ellenére sem csökken, hogy császármetszésből lényegesen több van. Nem a műtétek további szaporítása változtathatna ezen a helyzeten, hanem a veszélyeztetettek mihamarabbi, minél pontosabb kiszűrése.

Szaktanácsadó: Dr. Ugocsai Gyula szülész-nőgyógyász főorvos, Szentes

Orvosválasztás mint rizikótényező

Dr. Ugocsai Gyula a császármetszésekről írott tanulmányában említi, milyen sok felmérés vizsgálta világszerte, mennyiben befolyásolja a szülés módját az orvos személye, felkészültsége és az őt körülvevő orvoscsoport. A “szülészorvosi strukturált időbeosztás” szülésindításra, császármetszésekre gyakorolt hatását vizsgálva például a következő eredményre jutottak:

Az Egyesült Államokban 1989 óta jelentősen csökkent a hétvégi szülések száma, miközben jelentősen nőtt a hétköznapokon vezetetteké. Nem meglepő módon a szülésindítások száma is jelentősen nőtt, mégpedig olyan méhösszehúzó hatású, prosztaglandinhormon-tartalmú szerrel, amelynek alkalmazását erre a célra nem javasolta az illetékes gyógyszerhatóság, az FDA.

Igaz ugyan, hogy az írásunk elején olvasható szakmai felsorolásból kimaradt, itt azonban éppen ennek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az úgynevezett “aktív szülésvezetés” (ez többek között a szülésindítást, burokrepesztést, az oxitocin-infúzió rutinszerű adását foglalja magában) gyakran vezet császármetszéshez. Ha a kismama szervezete valójában nem volt még kész a szülésre, a siettető próbálkozások a vajúdás elhúzódását, a fájások elviselhetetlenné fokozódását és a magzat egyre romló állapotát vonják maguk után. Így azután több ok is kínálkozik a császármetszés elvégzésére: pontot tesz egy mindkét fél számára túlságosan hosszúra nyúló folyamat végére, mert a magzat sokszor rosszul bírja a mesterségesen keltett fájások szorítását, és túlságosan sok idő telik a burokrepesztés óta, ez pedig növeli a fertőzés kockázatát.

Az “időfaktor szorítása” természetesen nálunk éppen így érvényesül, sőt az orvosválasztás és a hálapénzrendszer gyakorlata tovább fokozza ezeket a hatásokat. Hiszen előfordulhat, hogy az orvosnak 48 óra szolgálat után kellene éjszaka visszamennie egy szülést levezetni. Érthetően nagy a kísértés, hogy még idejében felgyorsítsa vagy műtéttel fejezze be a folyamatot, okot pedig igazán nem nehéz találni. Érdekes tény, hogy azokban a fejlett országokban a legalacsonyabb a császárarány, ahol szülésznők kísérik a szüléseket, és ahol az orvos csak valódi szövődmény esetén lép közbe. Ez nem a biztonság rovására történik, hiszen ezeknek az országoknak a szülészeti mutatói legalább olyan jók, sőt akár jobbak is, mint Magyarországéi.

Egy nagy esetszámú ausztrál felmérés kimutatta, hogy a szülészeti ellátást igénybe vevő magánbetegeknél legalább kétszer annyi császármetszés, hüvelyi szülésbefejező műtét (fogó, vákuum) vagy más műszeres beavatkozás történik, mint a közellátást igénybe vevőknél. Viszont mindkét csoport közel egyenlő arányban elégedett az ellátással. Arra, hogy a nálunk szokásos orvosválasztás hogyan bonyolítja tovább a képet, jó példa magazinunk szaktanácsadójának, dr. Boros Juditnak a “császárstatisztikája”. Megkérdeztük, nála a kismamák hány százaléka szül császárral. Kevesebb mint tíz, noha minden olyan esetben műt, amikor ez megítélése szerint szükségessé válik. Más orvosoknál az ellenkezőjére is találunk példát. Szinte minden intézményben akad olyan szülész, aki inkább műtész, mert a kismamák 70-99 százaléka császárral szül nála. Őt pedig nyilván ezért választják, és ezért tartják életmentőnek a tevékenységét. Az is biztos, hogy ő nem ijesztgeti pácienseit a császármetszés lehetséges szövődményeinek a felsorolásával.

A különféle statisztikák, szakmai viták egyfelől, a személyes tapasztalatok, az édesanyák szüléstörténetei másfelől – zavarba ejtően összetett a kép, nehéz objektív véleményt alkotni arról, merrefelé tartunk valójában, és miért is. Hiszen kevés kivételtől eltekintve állítólag mindenki elégedett. Arra viszont roppant nehéz válaszolni, mit is nyerünk ezzel az egésszel mi: anyák, apák és gyerekek.

Forrás: Bababszoba.hu