Terhesség

Egyre több a császármetszés

Magyarországon nemzetközi viszonylatban is magas a császármetszések száma: a szülések majdnem 40 százalékát teszik ki. Ötven éve 5 százalék volt a császármetszéssel befejezett szülések aránya.
2017. Július 28.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által adott helyzetértékelés alapján sok esetben indokolatlanok ezek a beavatkozások, a szülész-nőgyógyászok szerint azonban nincs olyan objektív mérce, amely szerint túl magas nálunk a császármetszések aránya – írja a Magyar Idők.

A császármetszések száma mindenütt növekvő tendenciát mutat, de Magyarországon 2015-ben 100 élveszülésre 38,7 császármetszés jutott, ezzel nálunk (és Romániában, Olaszországban és Bulgáriában) végzik a legtöbb császármetszést az európai országok között- mutat rá A magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelése című kiadvány. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) gondozásában megjelent anyagban azt írják, hogy a magyarországi császármetszési arányok nemzetközi összehasonlításban is magasak, 8,5 százalékponttal haladják meg az EU-, 7,3 százalékponttal pedig az OECD-tagországok átlagát.

A műtétek egyik magyarázata az anyai életkor növekedése szokott lenni, ugyanakkor a műtétek aránya 12 százalékkal nőtt 2011 és 2015 között, eközben a szülő nők átlagéletkora csak 0,3 évvel emelkedett, így ez a szokásos magyarázat nem állja meg a helyét. Ráadásul – mutatnak rá a tanulmányban – a hátrányos helyzetű településeken 9,5 százalékponttal kisebb arányban szülnek császármetszéssel a nők, így „feltételezhető, hogy a császármetszések előfordulását az anya gazdasági státusza és kifejezetten a császármetszés iránti kérelme is befolyásolhatja” – állítja az ÁEEK. A műtétek leggyakoribb oka a fenyegető méhen belüli oxigénhiány, ugyanakkor az elmúlt 40 évben a veleszületett agykárosodás előfordulása nem csökkent, még úgy sem, hogy a császármetszések aránya a sokszorosára nőtt.

A kiadvány a császármetszéseket a szülések 15-25 százalékánál tartják indokolhatónak. Csákány M. György, az egészségügyi államtitkár szakmai tanácsadó testületének számító szakmai kollégium titkára szerint azonban igazából nincs ilyen mérőszám, ma már az Egészségügyi Világszervezet is úgy látja, hogy a császármetszésekkel kapcsolatban nem állapítható meg maximumarány.

Az egyes országokban nagyon eltérő, hogy mit tartanak a szülésről és milyen arányban végeznek császármetszést: Észak-Európában jellemzően a természetes szülést preferálják, Brazíliában viszont vannak olyan szülészetek, ahol gyakorlatilag a babák száz százaléka császármetszéssel születik, Írországban szintén kevés a műtéti befejezés, míg Spanyolországban vagy Olaszországban magas.

Csákány M. György szerint nálunk sokszor azért alkalmaznak műtétet az orvosok, mert félnek az esetleges perektől, hiszen azért még senkit nem pereltek be, mert császármetszést hajtott végre, viszont az orvosi műhibaügyekben, általában perdöntő a császármetszés elmulasztása. A szülész-nőgyógyász ugyanakkor azt is mondja, sokszor nemcsak biztonságosabb, de kényelmesebb is a 15 perces műtétet elvégezni, mint hosszú órákon keresztül asszisztálni a szülő nő mellett. Fordítva is igaz ez azonban, ugyanis az édesanyák sokszor ragaszkodnak a császármetszéshez.

Kapcsolódó cikkeink:

Mire számítsunk a császármetszés után?

Akarnak az anyák császárt?

Forrás: Magyar Idők