De tejutak helyett az alászállás érkezett el, önmagam legmélyebb, ám legalább nem kénköves bugyraiba. A felnőtté válás utolsó színe: a bohócból cirkuszigazgató lesz. Most viszont, a harmadik hónap küszöbén tényleg kezd visszacsordogálni belém a vér: növekvő has, javuló étvágy, életkedv! Mindig is így kellett volna lennie – gondoltam magamban, miközben lazítottam egyet a kabátom övén. Érdekes, hogy a régi biztonság-, otthonérzetem a városban, tömegben, járműveken még mindig nem tért vissza.
Ezt az urbánus magabiztosságot a 105-ös buszon éppen abban a pillanatban vesztettem el, mikor az eszméletemet. Tömeg volt, csúcsforgalom és levegőtlenség. Éreztem, hogy kezd lefőni a kávé, de gondoltam, mindjárt megálló, kinyitja a sofőr az ajtót, és bejön a megmentő levegő. Erre viszont már nem volt idő, ez akkor lett világos, mikor vízcsordogálást hallottam a fülemben, gyanús is volt a hang, de mire észbe kaptam, hogy sürgősen helyet kell kérnem, már késő volt. Csak egy pillanatnyi eszméletvesztés volt, szerencsére elkaptak, nem ütöttem meg magam, arra ébredtem, hogy egy lány a lábaimat emelgeti a levegőbe, én pedig egy dupla ülésen hanyatt fekszem. Az első gondolatom persze az volt, hogy ez halál égő, próbáltam felülni, de nem nagyon ment. Még jó, hogy akkor már a selymes, kátrányos-cukros kóla is a táskám tartozéka volt, így kicsit visszahozhattam magam a valóságba. A lány kedvesen mosolygott rám, igyekezett megtudni, mi történt, vérszegény vagyok-e, vagy csak részeg, közben persze az egész busz úgy fülelt, mintha a Grace klinika szánalmas záró monológja hangzana el, szóval halkan megköszöntem neki, aztán a hasamra mutattam, hogy másállapot… Mire felkiáltott: „De hát nem is látszik!” Igen, hát… – motyogtam tovább -, általában nem kilenc hónaposan leszünk kismamák, majd kifejtettem azt is, hogy milyen bénán van ez kitalálva, mikor nem látszik az állapot, akkor vagyunk a legrosszabbul, így senki nem adja át a helyet. Aztán leszálltam az Oktogonon, és komolyan úgy éreztem magam, mint egy indián Budapesten, vagy egy törpe Gulliveréknél, a házak magasak és idegenek, a buszok, az autók és úgy egyáltalán a város rettentő fülsértő, a folyton csilingelő Combino és a rohanó emberek pedig félelmetesek voltak. Azóta nincs bizalmam a városhoz, sem a BKV-járművekhez.
Már csak egy hét, és kiderül, hogy hivatalosan is terhes lehetek-e! Hogy elmondhatom-e mindenkinek. Most fogjuk először látni a babát nagy képernyőn, nagyon drukkolok, hogy mindent rendben találjanak, jó sok kérdés kavarog bennem! Várom ezt a harmadik, bűvös hónapot, várom, mint a karácsonyt, hogy legyen már valami állapotjavulás, valami izgalom, valami eksztázis, egy kis őőőrület, hányás nélküli séták! Géza nagyon aranyos, a maga esetlen módján. Este, mikor megjön, szendvicset készít nekem, elmosogat, hétvégén porszívóz, kitereget, meg mindent megcsinál, amire én most nem vagyok képes. És hallom, hogy ez leesik, az széttörik, amaz meg eldől, de nem baj, ragadjon a konyha, ritkuljanak a poharak, most tényleg nem érdekel, különben meg úgysem látom a rendetlenséget, mert annyi időre ülök fel a fekvésből, amíg elnyamnyogok valami élelmet. Biztos hiányzom neki, mostanában nem vagyok valami vonzó (sápadt, kócos és élettelen), sem szórakoztató, de ő Buddha-türelmes, soha nincs egy rossz szava, kivár, megvár engem, megvárja, míg lecsillapodik a testem, és biztosan tudom, hogy megvárja majd, míg megnyugszik háborgó lelkem is. Ő már megérett több éve a szülőségre (persze, hét évvel idősebb is, mint én), míg én még lány vagyok, mondjuk, egy idétlen görkoris Cindy, addig ő már a maga módján megbízható előapuka, egy Homo habilis Ken. Vagy Hi-Men. Nem gondolom, hogy ez a lelki „érési” folyamat baj volna, mint mondtam, én lassú vagyok, de legalább biztos (haha), inkább most kérek mindent ide, mintsem később essek kétségbe már gyerekkel és büfivel a mellemen. Így van ez a házassággal is. Élni kell együtt, sokat és intenzíven, tanulni egymást, aztán amikor mindenki megnyugodott picit, amikor már majdnem biztos, hogy senki sem boldogtalan vagy láncfűrészes gyilkos, akkor összekötni az életeket. Mindent a maga idejében.
Kapcsolódó cikkek
