Az idő terhesen sem áll meg. Terhes mivoltomból és mivoltából adódóan picit lelassul, de halad. A rosszullétek lassan ködbe vesznek, s felváltja őket a régi jó hajtóerő, az energia. A kérdés, ami mostanában leginkább foglalkoztat, folyton visszatér, nem hagy nyugodni, aludni, felszabadulttá tenni: fel kell nőnöm most, hogy gyerekem lesz?Nevetségesnek tűnik így leírva, néha még kimondva is, de ha belülről emészt, az már súlyként nyomaszt. Szóval ez a „felnőtt vagyok-e, leszek-e?” kérdés egyébként is kalauzhala az életemnek, számomra a gyermeki lét, az infantilizmus széle, a naivitás (?) sokkal biztonságosabb világot nyújt, mint a felnőtteké. Az életet sosem veszem komolyan, talán csak pillanatokra, egy-egy döntés erejéig, de hosszú távon nem érdemes, mert csalódást, kiábrándulást hoz, és a racionalizmus elvesztését jelenti. Gyerekszemmel minden tisztább, bár mi ezt az átlátszó világot már rég nem látjuk. Várandósan az ember sokat és folyton változik, fizikálisan, hormonálisan, jellemben. A tíz hét alatt, mióta tudom, már nem vagyok egyedül, annyi ismeretlen érzés és kérdés cikázik bennem, hogy leírni sincs elég hely. Képes leszek-e felnevelni őt? Nyilván igen. Na de hogyan? Jó emberré kell válnia, túl kell élnie a világban, erősnek, okosnak, ügyesnek, tiszta szívűnek kell lennie, hogy boldogulhasson. Hogyan leszek én a támasza, mikor még én is sokszor a szüleimhez szaladok? Hogyan leszek az ő felnőttje, mikor egész életemben az ellen voltam, hogy felnőtté váljak?! Ez a gyerek kiforgat önmagamból. Azzá fogok válni, aki nem akarok lenni? Én szabjak neki határokat, mikor magam is utálom őket? Lassan minden kérdésre megkapom majd a választ. Azt hiszem, a gyermeki énem akár muníció is lehet a vele közös és boldog életemben/életünkben, határokat pedig csak a muszájvilágban, a mindennapok kibírásához szabok neki, egyébként az életben legyen és merjen szabad lenni. Mikor ilyen dolgok feszegettek belülről, éppen felhívott egykori osztályfőnököm (az amatőr színtársulatunk egyik alapítója), hogy ismét lehetőség volna egy kis fellépésre, amatőr színjátszásra a MOM Művelődési Házban. Persze hogy igen, mi is lenne jobb ellenszer? Emberek elé állni, játszani, nem önmagam lenni, picit visszaugrani a régi életembe, lezárni az első trimeszter idegen, szédülős világát. Ez kell most nekem!
Kombinált teszt. Így hívják azt a vizsgálatot, amely esedékes volt nekem a héten. A 12-14. héten végzik, ultrahangvizsgálat (ez megvolt múltkor) és vérvizsgálat kombinációjával. Ultrahanggal az ülőmagasság alapján határozzák meg a pontos terhességi kort, majd megmérik a tarkóredőt, és megvizsgálják az orrcsont jelenlétét. Az integrált tesztnél két vérvétel történik, az első az 1. trimeszterben (a terhesség első harmadában), a második vérvétel a 2. trimeszterben, 15-18 hetesen, és a kettőt megvizsgálva adnak a végén eredményt. Azt mondják, a kombinált teszt 85 százalékos pontosságú, az integrált pedig 94 százalékos. Ez is egy olyan dolog, hogy mindenki mond valamit, ki ezt, ki azt csináltatja meg, akinek rizikósabb a Down-szűrés eredménye, az nyilván ez utóbbit választja. Én a múltkor tanácstalanságomban megkérdeztem az ultrahangos orvosomtól, ő pedig az életkoromat nyugtázva (29) azt válaszolta, hogy elég lesz a kombinált teszt.
Egy rakás döntés már most, pedig még csak egy kis barackmag ez a gyerek! Nincs átmenet, ebben nyakig benne vagyunk már Géza. Téged úgysem tudlak átverni, de néha muszáj úgy csinálnom, mintha felnőttem volna.
Kapcsolódó cikkek
