Meg a mi esetünkben a férjem herecsikungja. Ezt nem kaszkadőrként, hanem még kungfuharcművészként tanulta. 2011 nyarán elhatároztuk, hogy mostantól figyelembe vesszük az ovulációim időpontjait is (vagyis gyereket akarunk), bár ezeket én képtelen lettem volna kiszámítani, nemcsak a hektikus menzeszeim, hanem a béna matektudásom okán is. Feliratkoztam hát a www.ciklus.hu honlapra, ahol, miután beírtam minden dátumot, egy-egy e-mailt kaptam a menstruáció, illetve a termékenység időszaka előtti napokon. „Kedves Eszter! Ezt a levelet azért kapod, mert azt kérted, hogy 1 nappal figyelmeztessünk az ovulációd előtt. Azon adatok alapján, amelyeket rögzítettél a rendszerben, a program úgy gondolja, hogy eljött az idő… A következő ovulációd ekkor lesz: 2011-10-19.” Számomra ez maga volt a kényelmes tökély, hiszen nem elég, hogy számoltak helyettem, még figyelmeztettek is, el ne feledjem, mi a program másnap. Mivel egész jól belőtték a piros napokat, ebből gondoltam, hogy akkor a termékenységi napjaim is stimmelhetnek. Nyáron egyszer sem sikerült az értesítésekben megjelölt napokon éppen és közösen itthon lennünk, ilyenkor vigyorogva csak továbbítottam Gézának az e-mailt. De októberben minden adott volt végre, például mindkettőnk egy városban és végre egy lakásban tartózkodott. Géza pár napig csikungozott a nagy nap előtt (amit érdeklődve és nevetve figyeltem), én meg az első megtervezett, de attól persze még jól sikerült aktust követően, az ő hirtelen tett javaslatára gyertyapózba vágtam magam, mire felpattant az ágyon egy szál semmiben, és gorillahangokat kiadva (uuhuuhuu) a lábamnál fogva rázott fejjel lefelé, mint egy zsákot. Géza, úgy érzem, biztosra akart menni. Bár nálunk nem ritkák a hirtelen furapercek, majd megfulladtunk a nevetéstől, az eset pedig azóta kétszeresen is maradandó együttlétté vált, hiszen akkor egyből meg is fogant a baba. Akiről még mindig nem tudni, mi a neme, pedig már nagyon böki az oldalunkat.
A múltkor már részletezett, számomra nem elég fárasztó kismamajógán, terhestornán továbblépve a neten keresgéltem erősítő és aktivizáló tornagyakorlatokat. Sok mindent találni, sok rosszat is, de kitartó keresgéléssel eredményre lehet jutni. Igazából végül Réka (iiigen, az a Réka…) ötperces kis feladatai váltak be legjobban, többszöri ismétléssel fárasztóak és hatásosak is. Egyszer meg lehet nézni hanggal a gyakorlatokat, aztán még egyszer lehalkítva, utána inkább megjegyzem. „Tudom, hogy fáradt vagy, én is az vagyooook, de bírd még, és tizenöt, és tizenhat, és tizenhét, ne add fel, mindjárt vééége!” (Hozzátenném, hogy sosem a fáradtság miatt akartam feladni.) Ezenkívül sokat sétálok, bicikLIZNÉK, snowboardozNÉK, szánkózNÉK, uszodába meg mehetnék, de nem megyek, mert nem szeretem a klórvizet, ha nem muszáj. Kivéve, ha trambulin is jár hozzá.
A 16. héten jön el az ideje az AFP-vizsgálatnak (alfa-fetoprotein), amely egy olyan, főként a magzat májában termelődő fehérje, amely a méhlepényen keresztül jut a várandós kismama vérébe. Az AFP koncentrációja a vérben a terhességi kor előrehaladtával folyamatosan emelkedik, értékét egyszerű vérvétellel mutatják ki. Ez is egy magzati rendellenességeket szűrő vizsgálat, elvileg a Down-kórt és a nyitott gerincet szűrik vele. Még a 70-es években vezették be a magyarországi terhesgondozásban, éppen ezért nem sorolják a korszerű szűrések közé, eredményei sokszor megtévesztők. A vérben lévő fehérjekoncentrátum mellett a várandós testsúlyát, magasságát és korát is figyelembe veszik. A normális értéket úgy kapják meg, hogy összesítik azokat az AFP-értékeket, amelyek egy egészséges terhesség során mérhetőek. Egy újabb sor izgalom, persze nem kellett volna, de csak sikerült pár fórumon beleolvasni a hozzászólásokba, így már azt is tudom, hogy van olyan kismama, akinek – ha nem túlzott – az AFP-értéke, a 3D-s ultrahangja és minden további vizsgálata tökéletes eredményt mutatott, ennek ellenére Down-szindrómás kisbabát hozott a világra. Ilyenkor inkább és ismét felvetődik a kérdés: a gyerek úgyis jön, ha úgy akarja?
Kapcsolódó cikkek
