Meg nem állok. Tele vagyok energiával, és csak a hasam akadályoz meg abban, hogy még több erőm legyen, mint egy powerpuff girlnek! Mennem kell, menni akarok, és megyek is.
Például a vásárcsarnokban reggel vagy délelőtt vásárolni egy élmény. Persze nem kérdés, ott is átvernek a zöldségesek. Vásároljunk magyar árut, piacon! Aztán meg idegeskedjünk, hogy itt egy százassal, ott egy ötvenessel, amott meg 30 dekával vágtak át. Ugye a nagyáruházakban ilyen nincs, csak ott nem magyar a répa sem. Na mindegy, szóval belendülök, és akkor még egy kis ez meg az, aztán már tízkilós a táskám… és az nem jó terhesen… még terhesebbnek lenni. Meg ott vannak a barátnők! Annyian, de annyian vannak! Mire a sor végére érek, kezdhetjük a találkákat elölről. A bulik még mindig vonzanak, vonzanak hát, mert bírom, mert tele vagyok kilométerrel és krafttal! Menni kell, és táncolni éjjel is, Géza félt, néha vitázunk is, apámék is csitítanak, hogy most már nyugodjak meg és le. De olyan szép az idő! Olyan jó a levegő! Illatos! És én érezni akarom!
Láttátok a Pippa Lee négy élete című filmet? Néha eszembe jut, hogy sokan lehetünk így. Nyugodt jelenünk álmaiban vissza-visszatér, kísért az oroszlán-énünk, amely valaha még teljes egészében mi voltunk. Csak az élet más szerepekbe kényszerített minket, vagy csak mi választunk más helyzeteket, a lényeg, hogy amik addig voltunk, azok már nem leszünk. Ez így elég veszélyesnek hat. Elnyomni magunkat magunkkal? De nevezhetjük a változás szelének is az ilyen időszakokat, amikor feláldozunk egy kicsit magunkból is valami jó ügy érdekében, például egy babáért. Az már nem kispálya. Szóval Pippa Leeből mondjuk egy gazella lett az évek során, a benne rejtőző oroszlánt a fiatal és laza Keanu Reeves hámozta ki belőle annyi év után. Annyi év után, olyan évek után, amelyek a férjéről, a gyerekeiről szóltak, csupán róluk, és még egy kicsit sem róla. A terapeuták szerint viszonylag új jelenség, hogy egyes szülők, anyák annyi mindent feláldoznak a gyerekek oltárán, hogy észre sem veszik: ők közben a ködbe vesznek, rosszabb esetben a boldog párkapcsolatukkal együtt. Veszélyes. A nyilatkozó szakember szerint egészségesen önzőnek kell lenni, mert a gyerek akkor boldog, ha mi is azok vagyunk. Logikus. De a logika és az érzelmek nem mindig férnek össze. Egyébként én sem hiszek a mártírkodásban (?), a mindenek feletti önfeláldozásban, bár mi, nők jók vagyunk ebben. Hiszek a jó férjekben, párokban és az önismeretben. Aztán majd meglátjuk.
A babánk, Barnabás/Barna/Brownie jól van, egyre erősebb a lába, nekem meg az anyatudatom. Lehet, hogy eddig is csak rugdosni kellett volna engem?:) De még mindig nem várom a szülést, odáig még nem jutottam el érzelmileg, még annyi mindent tudok, tudnék, fogok négy hónapig csinálni! Ez a kilenc hónap ki van találva ám, olyanoknak, mint nekem, akik lassan érnek, olyan ritmusban, mint a magzatuk. Nekem is meg kell születnem, vagy legalábbis újjá kell születnem. És akárki akármit is mond, ez nyilvánvalóan nem egy-két napos folyamat.Géza egy hónap után hazajött végre, majd két nap múlva visszahívták Londonba egy új 007-es jelenet forgatására. Sokkoló volt kicsit. Mire feleszméltem volna, hogy megint van valaki az ágyban mellettem, addigra már megint nem… de különben is, most mit mondjak? Általában mindig ugyanúgy viszonyulok ezekhez a hirtelen és kiszámíthatatlan munkákhoz, örülök, és menjen. Ez egyértelműen közös meló, akkor is, ha én (mi a többi feleséggel) nem vagyunk ott forgatásokon. De támogatjuk őket, biztos érzelmi hátteret nyújtunk, várjuk és szeretjük őket. Nekem türelmesnek lenni nehezebb sokszor, mint megértőnek. De büszke vagyok rá, örülök, hogy boldog (mert nagyon az), örülök, ha sikeres, ha kiegyensúlyozottan ér haza, örülök, hogy olyan férj, aki megbízható (és most hallom a hitetlen nők gúnyos kacaját), és akit jó látni és újra látni, mert nem labilis. Ez az ötödik hét külön. Kibírtunk már többet is, az, hogy gyerekkel hogy bírom majd… arról még nem tudok írni. Persze vannak kétségeim, de valószínűleg nem lesznek választásaim.
Kapcsolódó cikkek
