Ma reggel is a telefonébresztőre riadtam fel, és az ébredés pillanatában megint azt hittem, hogy azért kell kelnem, mert szülni megyek. Ezek a rémületes beidegződések még az egyetemi időszak maradványai, mikor a vizsgaidőszakban éjszakákat tanultunk át, és amikor hajnalban, maximum két óra alvás után megcsörrent a vekker, az első rémületünkben is egyből tudtuk: vizsgázni megyünk. Érdekes és számomra abszolút megmagyarázható, hogy érzelmi hasonlóság áll fenn a szüléstől való félelmemmel: egy féléves vagy egy többéves tanulási előzménnyel járó (érettségi) vizsgára is sokat készül az ember (vagy legalábbis sokat gondol rá, ott lebeg a feje felett), így természetesen szeretné, ha jól sikerülne. Azzal kapcsolatban már vannak kétségeim, hogy normális dolog-e vizsgához hasonlítani a szülést, de mivel még sosem volt benne részem, nézzük el nekem.
Barival elmentünk turkálni. Mert turkálni jó! Ismeretes, hogy a turkálók, szebb nevükön second handek manapság régi fényükben pompáznak, amit sokan a gazdasági válságnak tudnak be. Hát biztosan ebben is van igazság, bár egy-egy leárazáson hasonló árakon vásárolhatunk új ruhákat is, csak sajnos ott jóval szimplább az élmény. Vadászni pedig nemcsak a férfiak szeretnek, hanem mi is. Ki erre, ki arra. A sokszor vadiúj ruhákkal való nagy találkozásokat a másik nem soha nem fogja megérteni. Mikor egy pillanat műve a szerelem, és egyből érezzük, ezekért a szimbiózisokért érdemes elindulni. Persze a turkáláshoz türelem, kis rutin és nem utolsósorban jó hely kell. Gagyi helyen csak gagyi cuccok vannak. Ott aztán úszhatunk a ruhákban fél napot, akkor sem találunk semmi használhatót. Nekünk Barival most a nagy hasunk miatt kellett ruhatárat frissíteni, na meg azért, mert egyre melegebb az időjárás, azonkívül örömet szerez. Először kábé húsz rugdalózóval töltöttem meg a kosaram, affektálva és elalélva gügyögtünk egymásnak, hogy ez milyen cuki és az milyen édi, csak rakosgattam a babámon elképzelt ruhácskákat a kosaramba. Aztán továbbmentünk a női részlegre, és a sok színes, kivágott, bevágott, csipkézett és batikolt nyári ruha között a sűrű, töltelékes anyai érzelmeim hirtelen szertefoszlottak, és hol szomorúan, hol dühösen sóhajtozó „Basszus, hogy ez sem jön rám!” csaj vált belőlem. Mivel anyagi kereteim korlátozottak voltak, két óra múlva, a szelektálástól és próbálásoktól elcsigázva döntenem kellett. Nem sokat teketóriáztam, visszadobtam a baba ruháit, és a nyári ruhákat választottam (és milyen jól tettem!). Bari jót nevetett a hirtelen pálforduláson, én pedig nem gondolom, hogy magyarázkodnom kellene, lesz még időm vásárolni a babának is. Attól, hogy terhesek vagyunk, még nők maradunk. Sőt! Minden férfi jegyezze meg, hogy egy kiegyensúlyozott nő aranyat ér.
A súlytöbblet is nagy kérdés terhesség idején. Fogalmam nincs, min múlik az, hogy ki mennyit hízik, nyilván azon, hogy ki mennyit eszik, de nekem például alig van étvágyam, van, aki meg egész nap enne. El tudom képzelni, hogy ez is terhességenként, illetve babánként változik. Nekem nagyon konszolidáltan rakódnak a kilók a testemre, eddig olyan 7-8 kiló plusz lehet rajtam, és főleg a hasamon (hasamban) van a többlet, így gond nélkül használom a régi farmerjeimet (letolom a hasam alá, mint a kőművesek) és pólóimat. A súly egyébként is elég kényes kérdés a nőknél, de terhesen, úgy veszem észre, lazulnak a béklyók, hiszen ez egy más állapot, ilyenkor sokan többet esznek, a mozgás eleve tiltva vagy korlátozva van, így a lelkiismeret-furdalás is csekélyebb mértékű. Nekem nagyon hiányzik a sport, és mivel egyre nagyobb a hasam, már nem marad sok lehetőség az izomlázra. A séta nálam alap, ahová csak tudok, gyalog megyek, aminek meg is lett az eredménye, mert egy kicsit kinyílt a külső méhszájam. Azóta Géza ellenőriz, mint valami börtönőr, hogy mennyit cipelek és mennyit gyalogolok. Képes a táskámat is átnézni, mint a reptéri vámosok, és ha valami szerinte (!) felesleges dolog van benne, azt kiszedeti. Vicces férj ez a Géza. És most már fáradt is, mert kénytelen sétálgatni velem mindennap, hiszen ha nem jön velem (és nem ellenőriz), akkor ki tudja, hány kilométer után esek haza…