Terhesség

Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható utónevek

Ahogy azt már megszokhattuk, ebben a hónapban is különleges hangzású, és meglepő jelentésű nevek lettek anyakönyvezhetők Magyarországon. Mutatjuk, melyek ezek!
2024. Szeptember 06.

Hónapról-hónapra frissül az a lista, ami tartalmazza a Magyarországon gond nélkül anyakönyvezhető utóneveket. Most megmutatjuk, milyen érdekes névötleteket nyújtottak be a szülők a HUN-REN Nyelvtudományi Intézethez, ahol el is fogadták azokat.

Ezek az újonnan elfogadott, itthon adható utónevek

Az itt dolgozók korábban már megosztották velünk, hogy a névötletek általában tavasszal és ősszel érkeznek hozzájuk a legnagyobb számban, de az év többi részében sem hagyják őket elbírálnivaló nélkül a különleges névről álmodozó szülők.

Szeptemberi újdonságok

A szeptember 1-i frissítést követően mindössze 4 új névvel gazdagodott a szegényesnek amúgy sem nevezhető lista, ebből kettő kislányoknak, kettő pedig kisfiúknak adható mostantól.

Mint azt Raátz Judit, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Gyerekszobának elmondta, nem ritka, hogy:

az újonnan kérvényezett, majd el is fogadott nevet mégis elvetik a szülők, így azt végül egyetlen gyerek sem viseli, hibába lett anyakönyvezhető.

Kíváncsiak vagyunk, mikor kapja meg az első baba az újonnan elfogadott nevek valamelyikét! Neked hogy tetszenek?

Nyitókép: Getty Images