Elég csak bekukkantani néhány szülőszobába – akár egy bababarát címet viselő kórházban is -, hogy meglássuk, a helyzet alig változott azóta. Amint megszületik a gyerek, idegen kezek közé kerül. A még pulzáló köldökzsinórt – a legtöbb helyen – azonnal elvágják, szondát dugnak a baba orrába, a nyelőcsövébe, hideg és csípős folyadékot cseppentenek a szemébe, gyakran fejjel lefelé lógatva hurcolják mosdatni, erős szálú kefével súrolják végig finom, érintetlen bőrét, mérik, öltöztetik – majd a jobb helyeken így bebugyolálva adják át édesanyjának.
A kevésbé jó helyeken elkülönített újszülöttrészlegre kerül, legalább pár órás megfigyelésre. Mindezt gyorsan, azonnal, és természetesen a gyerek érdekében. Nincs könnyű dolga annak az édesanyának, aki valahogy másképp szeretné. Aki arra vágyik, hogy újszülött csecsemője az ő ölelő karjai közé szülessen, és ne kelljen világrajötte után néhány másodperccel rutinbeavatkozásokon átesnie, hanem szophasson, és magától értetődő természetességgel vele maradhasson. Külön kérnie kell ezt – egyes szülészeteken előre és írásban -, s ha szerencséje van, teljesül a kívánsága.
Nem csak a szív parancsa,
…hogy az újszülöttet megöleljük, magunkhoz szorítsuk, és órákig el se engedjük. A születése utáni pillanatokban népesül be teste, tápcsatornája baktériumok milliárdjaival. A magzati élet során a baba ellenanyagszintje ugyanolyan, mint édesanyja vérében, vagyis mindazokkal a kórokozókkal, fertőzésekkel szemben védettséget élvez, amelyek a család otthonában, illetve az édesanya testén megtalálhatók. A korai testi kapcsolat, a baba és a mama meztelen bőrének összesimulása, az első szoptatások során éppen olyan baktériumokkal kerül közelebbi ismeretségbe, amelyeket már ismer, amelyekkel szemben védettséget élvez. A kórházakban jószerével kiirthatatlanul jelen levő, antibiotikumokkal szemben is ellenálló baktériumtörzsek már nem ilyen barátságosak. Jobb, ha a szondázás, az inkubátorba pakolás és az elkülönítés minden formája inkább elmarad, hiszen ezek az akciók teszik lehetővé a veszélyes baktériumok térnyerését az újszülött szervezetében.
Elviselhetetlen szabadság
Térjünk vissza ahhoz, amit a kisbaba érez, amikor megszületik erre a világra. Leboyer semmi újdonságot nem állított, csupán olyan nyilvánvaló dolgokat mondott ki és gondolt végig, amelyeket a tudományos kutatások azóta megerősítettek: az újszülött lát, hall, érez… Rosszul eshet neki a hirtelen jött fény, a hideg, az elszakadás…
Az újszülött szenved, mert mindenki siet, és mert senki sem érti, mire is volna leginkább szüksége. Fél, amikor olyan erejű reflektorfényt irányoznak rá, mintha műtéthez készülődnének a körülötte állók. Fél, amikor a magzatvíz tompító védelmét elvesztve fájdalmasan erős zajok közé csöppen. Erről árulkodik minden mozdulata: “ez a gyűrött homlok, ez az ordító száj, ez az összeszorított szem, ez a görcsbe rándult szemöldök, ezek a tragikusan, kérlelőn kinyújtott, kétségbeejtően segélykérő kezek… ez a test, mely csupa görcs, csupa rángás.”
A könyv szerzője, a francia szülészorvos nem tett mást, csak beleképzelte magát a megszülető helyébe. És nem érezte jól magát. Elképzelte, ahogy a méh korábbi simogató ölelése egyszerre iszonyú erővé válik, és préselni kezdi kifelé korábbi paradicsomi otthonából. Elképzelte, ahogy összeszorított vállal, behúzott fejjel, a megszakadásig hevesen verő szívvel egyetlen félelemgombolyaggá válik. A falak még jobban összeszorulnak. A zárka alagúttá válik, az alagút tölcsérré. A határokat többé nem ismerő félelem őrjöngéssé fokozódik, mielőtt megérkezik erre a világra. A megpróbáltatások azonban ezzel korántsem érnek véget. A szorító falak közül kiszabadulva ugyanis a gyerek a semmiben érezheti magát, elviselhetetlen szabadságban. “…csak annyit adjunk neki az új szabadságból, amennyit meg tud ízlelni” – írja, de vajon képesek vagyunk-e igazán figyelni rá?
Most, hogy ennek a cikknek köszönhetően újraolvasom a könyvét, akaratlanul is eszembe jut saját fiam születése és ehhez kötődő érzéseim. Kilenc évvel ezelőtt történt. Benedeknek, amint a világra jött, át kellett esnie a rutinbeavatkozásokon. Egy pillanatra ugyan a hasamra tették, de akkor csak ahhoz volt erőm, hogy belekapaszkodjam. Az idillnek hamar vége szakadt, vitték tovább, és ő nyöszörögve, kinyújtott kézzel és ujjacskákkal keresett valamit, ami fogódzót jelenthetne ebben a határtalan világban. Csap alá tették, kefével súrolták, mérték gyakorlott kézmozdulatokkal, és ő ordított közben, le – le – le. A karját nyújtotta előre, és továbbra is csak az ürességet találta. Az apja beszélt hozzá, de nem foghatta meg, csak a csecsemős, aki végül felöltöztette, és ott hagyta egyedül sírni az elkészült csomagot a pulton…
Az akkor készült felvételek megőrizték az “örömteli” eseményt. Csak én nem vagyok képes azóta sem arra, hogy könnyek nélkül idézzem fel a körülményeket, azt a vigasztalhatatlan érzést, hogy kiszakadt belőlem valaki, aki kilenc hónapig a testem része volt, és most nem lehet velem, mert elvitték… valahová.
Modern kényszerek
Az állatok viselkedését kutató tudósok régóta tudják, hogy azok az emlősök, amelyektől elveszik újszülött csemetéiket a megszületésük utáni első négy órában, nem törődnek tovább kölykeikkel. Ezt az érzékeny időszakot, amikor az anya és az újszülött is különlegesen felfokozott érzelmi állapotban van, számtalan dologgal meg lehet zavarni. De miért pont akkor és ott kell megmérni, miért kell rögtön mosdatni, felöltöztetni, anyjától elhurcolni, inkubátorban tárolni? Miféle biztonságot szolgálnak azok a beavatkozások, amelyek megakadályozzák, hogy az egészséges újszülött együtt lehessen az édesanyjával?
Vajon képesek vagyunk-e csökkenteni a félelmét, a kiszolgáltatottságát, képesek vagyunk-e ráhangolódni az újszülöttre? Úgy szólni hozzá, ahogy a szerelmesek szólnak. Nem beszéddel, hanem érintéssel. Mert – Leboyer szerint – az újszülötthöz is így kell szólni.
Kívül az időn
Leboyer félhomályról, türelemről és mérhetetlen lassúságról ír. Talán ez a legnehezebb, hiszen életünk örökös sietségben telik. Csak az újszülött érkezik másképp. Nincs tekintettel az időre. Ahhoz, hogy igazán vele legyünk, jelen kell lennünk a szó valódi értelmében. Át kell érezzük, hogy a gyerek egészen másfajta világból érkezik, ahol nem kell enni, és még sincs éhség, ahol nem kell levegőt venni, és mégis mindig van oxigén, ahol még a hangok és a fények is csak tompítva szűrődnek be hozzá. És most, amikor átlépi a kaput, egyszerre rászakad minden, a hideg, a levegővétel kényszere, az éhség, a fények. Ha nem vagyunk tudatában, hogy ez számára mennyire új és félelmetes, akkor nem leszünk képesek csillapítani a rá nehezedő terheket. És rögtön átvágjuk a köldökzsinórt.
Pedig a köldökzsinór ilyenkor még pulzál, vagyis oxigént ad, és ha ad, akkor az újszülöttnek nem szükséges rögtön levegőt vennie. Várhat még egy-két percig… Lebeghet még egy kicsit két világ határán. Ha nem vágják át rögtön a köldökzsinórt, az azt is jelenti, hogy anya és gyermeke nem kerülhet túl messze egymástól. Leboyer azt ajánlja, fektessék a picit anyja hasára. Az is elég, ha csak ráteszi ilyenkor a kezét az anya a babára. De masszírozhatja is, emlékeztetve a kicsit a méh simogató, ölelő szorítására…
Fürdőt javasol ezután az újszülötteknek, majd azt, hogy bugyolálják be melegen anélkül, hogy szűk ruhákkal korlátoznák a szabadságát, s végül engedjék, hogy szopjon.
“Hagyjuk most magukra kettőjüket,
akik annyit harcoltak, és akik most
nem győznek betelni a másik iránti
elragadtatással.
Minden teljesült, minden tökéletes” – írja, és lírai szavaiból talán érzékeljük, hogy nem a módszer a lényeges, nem a fürdő vagy a masszírozás, hanem a figyelem és a szeretet.
Gyöngéd császármetszés?
Szegény császáros babák! Nekik mi juthat ebből a paradicsomi nyugalomból és összesimulásból? Csak morzsák, azok is több órás késéssel. Miután kiemelték az újszülöttet, minden esetben nyákszívás következik és gyermekorvosi vizsgálat, hiszen a hirtelen, sokszor előzmények, azaz fájások nélküli születés megviselheti a babát. Természetesen félhomályról sem lehet szó, hiszen a megnyitott hasfalat nem lehet sötétben összevarrni. Utána felöltöztetik, megmutatják a műtőasztalra rögzített mamának, ha elég közel tartják, puszit is lehelhet újszülött gyerekére. Végül megfigyelik, hogyan adaptálódik, azaz hogyan fogadja a mostoha viszonyokat, amelyek körülveszik. Anya az intenzíven katéterrel és infúzióval, apa a folyosón, baba az inkubátor ölelő karjaiban.
Németországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Svédországban és Norvégiában az apákat éri az a megtiszteltetés és öröm, hogy összebújhatnak az újszülöttel, vigyázhatnak rá, és testükön melengethetik, amíg az édesanya is olyan állapotba kerül, hogy megszoptathatja és megölelheti kisbabáját. Ez a lehetőségekhez képest remek megoldás! A kis jövevény ismerős, dörmögős hangot hall, érzi, hogy örülnek neki, egyenletes, férfias szívhang segíti megnyugodni a megszületés rémületétől zakatoló szívét. A bőr-bőr kapcsolat számára is lehetővé teszi az optimális kezdést, ártalmatlan baktériumokkal köthet ismeretséget a papa mellkasán. Jó, ha később a mama is pótolhatja ezeket a csodálatos pillanatokat. Fektesse minél gyakrabban magára a kicsit, különösen az első napokban, hetekben. Ez egész életére szóló, fontos befektetés, mely megalapozza a szeretet képességét!
Leboyer
Utoljára három éve járt Magyarországon, akkor olvashatták a Kismamában a vele készült interjút. A fotón jól látszik a tökéletes figyelem, a csendes összpontosítás, amivel közönsége felé fordul. Nyolcvanéves múlt, nagyon határozott, tudja, miről beszél, s azt sem titkolja, hogy vannak dolgok, amiket ma már másképp lát, mint kezdetben.
– A szülés a nő titkos kertje. Férfinak semmi keresnivalója ott. Nekem sincs.
Talán meglepően hangzanak szavai, különösen, ha az apák jelenlétére gondolunk. Az ő helyük az ajtóban van, állítja Leboyer, feladatuk, hogy megvédjék a vajúdót a zavaró hatásoktól, csendet és nyugalmat biztosítsanak számára. Az orvosnak csak szövődmények esetén szán bármi szerepet:
– Tökéletesen feleslegesnek tartom, hogy a természetes folyamatba beavatkozzanak. Komoly komplikáció esetén persze orvost kell hívni, de csak akkor! Rutinszerűen gátmetszést végezni bűn!
Magyarországon három könyve is kapható. A Szülés gyöngéden eredetileg bábáknak írt tankönyv volt, végül lírai és izgalmas leírássá sikeredett az orvos és a nő nézőpontjából arról az Útról, amely a gyerek megszületéséhez vezet. A gyöngéd születés ugyanezt a baba szemszögéből mutatja be, a Shantala pedig a folytatásról szól: az indiai babamasszázs módszerét mutatja be. Gyengéd, mégis erőteljes, biztonságot adó érintések, melyek kielégítik a kisbaba testkontaktus iránti elemi igényét. Mindhárom könyv a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelent meg.
Gyöngéden – de hol?
Budapest, Szent Imre Kórház
A babát megszületését követően az anya hasára teszik, és türelemmel kivárják, amíg megszűnik a köldökzsinór pulzálása. A csecsemő ilyenkor kezdi el nyitogatni a szemét, és lassan levegőt vesz, időt adnak neki arra, hogy megérkezzen erre a világra. Ezután teszik mellre. A köldökzsinór elvágása után indulnak csak a rutinbeavatkozások, ha szükségesek, de a baba ezután is visszakerül az édesanyjához.
Bonyhád, Városi Kórház
Az alacsony születésszám (400) lehetővé teszi, hogy az anyák minden esetben egyedül szüljenek, és azt érezzék, maximális figyelemben részesülnek. A szülés ideje alatt relaxációs zene szól, a szülés maga sincs “kireflektorozva”. A köldökzsinórt nem vágják el, amíg pulzál, ezután a magzatvizet imitálva megfürdetik, vagy inkább úsztatják az újszülöttet. A szokványos beavatkozásokat – ilyen a nyákleszívás – csak szükség esetén alkalmazzák. Az anyák ezután is együtt lehetnek csecsemőikkel.
Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
Családközpontú szülészeti ellátásra és gyöngéd szülésvezetésre törekednek, s ebbe az is beletartozik, hogy az újszülött megérkezése után nincs elvi akadálya annak, hogy a személyzet csendes félhomályban tegye a dolgát. Ha az édesanya kéri, akkor nem vágják el rögtön a köldökzsinórt, és korán meg is szoptathatja a babát.
Ózd, Almási Balogh Pál Kórház
Tíz év alatt fokozatosan sikerült elérni, hogy az osztályon ma már 24 órás rooming-in rendszer működik. Nem alkalmaznak rutinszerű váladékszívást, nem cseppentenek azonnal a gyerek szemébe, nem fürdetik, mérik közvetlenül a megszületése után. A gyereket világrajötte után édesanyja hasára fektetik, és csak szárazra törlik, hogy védjék a kihűléstől. Mindeközben félhomály és csend van. Anya és gyermeke a kétórás megfigyelési időszakot is együtt tölti.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
