Elfoglalt szülők mehetnek este nyolckor is a Péterfybe, főleg akkor, ha szeretnék dvd-re venni a magzatot örök emlékül. Persze ezért fizetni kell, de mivel úgy döntöttem, többet ilyet nem csinálunk (mármint hogy fizetünk egy beutalós kezelésért), legyen ez meg örök mementóul, lehet majd nézegetni, mutogatni, elemezni később is, ha esetleg jön a következő.
Amikor legutóbb láttam a picit, még leginkább egy kiskutyára hasonlított, nem volt hajlandó megfordulni, és többnyire azzal riogattak, hogy elég nagy. Most ugye több kérdésem is volt, a kezdődő diabétesz miatt a magzatvizet és a méhlepényt is nézni kellett.
– A méhlepény nagyon szép, tiszta, semmi meszesedést nem látok, a magzatvíz mennyisége is rendben van, kedves anyuka – mondja Zsuzsa, a mosolygós ultrahangos, akivel már harmadszor találkozunk, és egyre többet beszélgetek vele.
Most is megvitatjuk a szoptatást, és beszélgetés közben azon gondolkodom, hogy milyen érdekes, hogy a szülészeten dolgozók minden mondat végére odabiggyesztik, hogy „kedves anyuka”…Kedves anyukának azonban azonnal elakad a szava, ahogy a kivetítőre néz, mert először látja meg a kisfia arcát, ami pufók és vigyori, durcás szájjal, turcsi orral. Persze azonnal utolér minden szülő első gondolata: ennél szebb gyerek nincs is a világon! Ilyen kis keze, lábacskája, orra, füle senkinek nincs! Tényleg azonnali hatállyal megbocsájtom az összes szülőnek, hogy állandóan a gyerekről facebookol, folyamatosan fotókat tukmál, minden napra biztosít egy sztorit a bébiről. Ott fekszem, bámulom a kerek pofiját, és közben azt gondolom: elvesztem. Az ott az én fiam, a legszebb, a legokosabb mind közül. Furcsa érzés. Hazafelé menet, miközben a fotót nézegetem, azon gondolkodom, hogy én is el fogom-e szúrni. Kérdésemre azonnal válaszolok is hangosan.
– Figyelj! – mondom a páromnak. – Neked kell majd okosnak lenned.
– Miért? – kérdi.
– Azért, mert sajnos el fogom kényeztetni. Már most látom, hogy egy vigyorral levesz majd a lábamról, engedékeny leszek vele, és kinyírok bárkit és akárkit, aki egy rossz szót mer mondani rá. A szakállas hallgatásba burkolózik. Nem tudom, mit gondol, azt hiszem, valahol ő is most értette meg, hogy történjen bármi, ez a kiskrapek most már mindig itt lesz, legfeljebb egy kicsit hangosabban és nagyobb fizikai jelenléttel. Bár igyekszem nem kiposztolni minden egyes mozdulatát, biztos velem is elő fog fordulni, hogy dicsekszem majd vele. Egyébként napok óta azon gondolkodom, hogy átalakulnak-e majd a barátságaim, a kapcsolataim attól, hogy gyerekem születik. De erről majd egy következő bejegyzésben…
Kapcsolódó cikkek
