Terhesség

Kafi Rea Milla már alig várta, hogy megnőjön a hasa és elkészítse ezt a videót

A modell nyárra várja első gyermekét, így mostanra szépen kerekedik a pocakja, ami elengedhetetlen volt táncos produkciójához.
Fotó: TV2

Fotó: TV2

Kafi Rea Milla januárban árulta el, hogy tavaly szeptemberi esküvője után néhány hónappal már teherbe is esett és kisfiút hord a szíve alatt. A modell elmesélte, hogy az első trimeszter megterhelő volt számára a rosszullétek miatt és arról is beszélt, hogy úgy képzeli, a kicsi születése után nem sokkal újra formába hozza magát, hogy folytathassa karrierjét.

Elképzelhetetlennek tartja, hogy három évig otthon maradjon, ugyanis szeret dolgozni és azt gondolja, hogy ezt az anyasággal is könnyen össze tudja egyeztetni. „Én olyan anyukaként képzelem el magam, aki hozza-viszi magával a gyermekét és aktívan telnek a mindennapjai. Hiszek abban, hogy a kisfiunk szépen be tud majd illeszkedni a mindennapjainkba.”

Erre pedig hamarosan sor is kerülhet, hiszen a baba nyáron fog megszületni. Kafi Rea Millának emiatt már elég látványos a hasa, így készített is egy vicces táncos videót, amire már régóta készült: „A terhességem elejétől vártam, hogy megcsinálhassam ezt a videót” – írta a várandós modell posztjában, amit IDE kattintva tudsz megnézni.