A Belügyminisztérium a tavalyi adatok alapján kiadta a legnépszerűbb utónevek százas listáját. Mind a lányok, mind a fiúk toplistájában volt meglepő változás.
Hogyan változott a fiúknál a rangsor?
A fiúk ranglistáját már nem a Levente vezeti: míg tavaly 1332 baba kapta ezt az utónevet, és ezzel első helyezett volt, addig idén 1134 újszülött lett Levente, így ez a keresztnév a harmadik helyre került. A dobogós nevek a 2022-ben született fiúknál a Dominik (1330 fő), az Olivér (1149 fő) – ami a tavalyi ötödik helyről került feljebb –, és a már említett Levente lettek. 2021-ben az első helyezett Leventét a Máté követte, és harmadik helyen állt a Dominik.
Szintén érdekesség, hogy a már régóta slágernévnek számító, tavalyelőtt első helyen álló Bence most kiszorult a legnépszerűbb ötösből, és a hetedik helyre került. A 2022-ben leggyakrabban adott tíz fiúnév között pedig nem szerepelt az egy évvel korábban nyolcadik Dániel név, és helyette az első tízbe bekerült a Milán (a kilencedik helyre).
A 20 leggyakrabban választott fiúnév tavaly a következő volt (zárójelben, hogy hány újszülött kapta az adott utónevet):
- Dominik (1330)
- Olivér (1149)
- Levente (1134)
- Máté (1124)
- Marcell (1085)
- Noel (1044)
- Bence (1022)
- Zalán (990)
- Milán (969)
- Ádám (849)
- Botond (843)
- Dániel (830)
- Zsombor (822)
- Benett (804)
- Áron (788)
- Dávid (738)
- Balázs (571)
- Benedek (542)
- Nimród (537)
- Márk (521)
Így módosult a legnépszerűbb lánynevek listája
A lánynevek esetében a legnagyobb változás, hogy a KSH interaktív idővonala szerint az elmúlt több mint húsz évben mindig dobogós Anna név a negyedik helyre került. A 2022-ben született lányoknál a legnépszerűbb három név a Hanna (1131 fő), a Léna (977 fő) – a megelőző évben a negyedik helyen volt –, illetve a Zoé (956 fő) voltak. 2021-ben az akkor szintén első helyezett Hannát a Zoé név követte, és a lista harmadik helyén állt az Anna.
A lányoknál a legnépszerűbb tíz névnél további változás, hogy a 2021-ben kilencedik és tizedik Lilien és Lara lejjebb kerültek a listán, és új névként bekerült az Olívia (a hetedik helyre), illetve a Mira (a tizedik helyre).
A 20 leggyakrabban választott lánynév tavaly a következő volt (zárójelben, hogy hány újszülött kapta az adott utónevet):
- Hanna (1131)
- Léna (977)
- Zoé (956)
- Anna (928)
- Luca (902)
- Emma (827)
- Olívia (604)
- Boglárka (573)
- Lili (570)
- Mira (559)
- Laura (530)
- Lara (528)
- Sára (504)
- Zsófia (503)
- Alíz (500)
- Izabella (497)
- Lilien (491)
- Kamilla (487)
- Gréta (450)
- Flóra (436)
A tavalyi és a korábbi évek utónévstatisztikáit az első száz névvel megtalálod a Belügyminisztérium oldalán.