Terhesség

Marcsi kismamanaplója – 2. hónap: Lencsétől a dióig (6-8. hét)

Az első hónapban attól szenvedtem leginkább, hogy kicsit sem érzem magam terhesnek, pedig tudhattam volna, hogy ez az idilli állapot nem fog sokáig tartani.
2009. Szeptember 24.

A hatodik héten megérkezett a klasszikus reggeli hányinger, vele együtt a rendhagyó esti szédülés. És persze az a jól ismert ólmos fáradtság. Amikor az embernek már délben leragad a szeme, és csak arra vágyik, hogy végre vízszintesbe kerülhessen.

Az már nem lep meg, hogy esténként beájulok az ágyba, az annál inkább, hogy még az imádott Dr. House sorozatom sem tud ébren tartani. Hogy őszinte legyek, a fáradtság így estefelé már nem is zavar igazán. Az viszont igen, hogy a szaglásom, akár a vadászkutyáé. Pontosan tudom, mit reggelizett a villamoson a mellettem álló, és mikor mosakodott, csak sajnos ez jóval több információ, mint amire szükségem van.

Viszont rájöttem, mindennek akár haszna is lehet egy jó francia étteremben, ahová a férjemmel beültünk. Amikor elém rakták a sajttálat, már az illattól kisebbfajta orgazmus futott át a testemen, és a következő fél órában úgy éreztem, az ízek orgiát ülnek a számban. Végre valami jó is jutott nekem ebben az egész buliban, dőltem hátra kéjesen. De sajnos hiába vártam, a munkahelyi menzán az élmény nem akart megismétlődni. Mindent olyan kellemetlen külleműnek, szagúnak, állagúnak érzek, legszívesebben nem is ennék egész nap. Ettől persze rosszul vagyok, szóval mégis legyűrök pár falatot, de az adagok fele rendszeresen a tányéromon marad.

Az orvosnál – Szakértő: dr. Ambrus Zoltán szülész-nőgyógyász, Medicover

A terhesség megállapítása után az orvos először további vizsgálatokra küldi el a kismamát. Vérvétel, vizelet, EKG, fogászat, belgyógyászat. Rengeteg beutaló, napokig tartó ügyintézés – előre féltem tőle. De most szerencsém volt, mert a Medicovernél mindent egy helyen biztosítanak, így megúsztam a sokszoros sorban állást és az orvostól orvosig vándorlást. A legjobban azt élveztem, hogy a friss vizelettel teli poharat nem kellett a folyosó másik végéig elvinnem az ott ülők szeme láttára, elég volt diszkréten a mosdóban lévő szekrénykébe helyeznem. – A várandósság ideje alatt meglehetősen sok vizsgálatra van szükség – ismeri el dr. Ambrus Zoltán. – A nőgyógyász elsődleges feladata a rákszűrés és a hüvelykenet levétele. A koraszülések megelőzésének egyik leglényegesebb lépése a különféle fertőzések megállapítása és gyógyítása. A vizeletvizsgálat célja, hogy megállapítsák, nincs-e benne fehérje vagy cukor, nincsenek-e fertőzésre utaló jelek. A vérvétel pedig alapvető információkat ad az anya egészségügyi állapotáról, például a szervezet vasellátottságáról.

Végre pihenés?

Ebben a hónapban a horvátországi családi nyaralást vártam a legjobban. Úgy terveztem, hogy két hétig majd végig az árnyékban fekszem, iszom a jeges teát, és boldogan simogatom a pocikám. Naná, hogy nem így történt. Hiába mondogattam én a lányoknak, hogy a kisbaba most ejtőzni szeretne a hasamban, ők odahajoltak a pocakomhoz, és huncut mosollyal állították, hogy nekik a kistesó azt mondta, fürödni akar. Így mit tehettem volna, ugrottam melléjük a medencébe. Minden alkalommal sokkolt, amikor a hasamhoz ért a hideg víz, de azzal nyugtattam magam, hogy ez harmadik gyerek, muszáj megerősödnie, mert kinn is rendesen lesz nyúzva, ezért nem árt, ha már most szokja a strapát. Mivel a családban két kisbaba is született tavaly, pontosan látom, hogyan fognak viselkedni a sajátjaim, ha kicsi gyereket látnak. Ölbe veszik, hurcolják, énekelnek neki, öltöztetik, szavalnak, mesét mondanak. Hatalmas lendülettel és szeretettel. Mindezt persze jó hangosan, nagy visításokkal, és minden jóakarat ellenére nem a legfinomabban. Tehát biztos nem árthat, ha már most edződik az a kicsi, mert nem valami csendes, áhítatos, puha fészekbe fog érkezni, hanem nyüzsgő nagy családba, ahol napirend van. Iskola, óvoda, különórák és számtalan gyerekprogram.

Ne üljetek a hasamra!

Persze a kicsiket soha nem kell félteni, ez a kis dióbél baba is kiköveteli magának a helyet és az időt. Például már most sem engedi, hogy esténként a nagyokkal hancúrozzak. Szabályszerűen minden este hétkor rám tör a szédülés, erős hányingerrel. Lefekszem a kanapéra, és attól kezdve csak nyögni tudok, még felkelni sem. Minden erőmre szükség van, hogy ne hányjak ki mindent. Így apa fürdet, mosdat és mesél, teljesen egyedül. Én csak annyit teszek, hogy drága gyerekeimet megpróbálom lebeszélni arról, hogy átöleljenek, erősen megszeretgessenek és ennek keretében rám tehénkedjenek. A “Ne ülj már a hasamra!” felszólítás naponta tucatszor hangzik el, nagyjából hatástalanul. De úgy tűnik, a kicsi túlélte a nagy nyaggatást. A nyolcadik héten mindenesetre újra megmutattam a dokinak. Annyit jól láttam én is, hogy a kétcentis gyereknek van keze, lába, boldogan kalimpál, és dobog a szíve. Az orvos azzal nyugtatott, hogy a nehezén túl vagyok, mire én szabályszerű röhögőgörcsöt kaptam. A nehezén? Persze ő csak a magzatra leselkedő veszélyek csökkenését akarta érzékeltetni, de azért én tisztában vagyok vele, hogy hányinger ide, szédülés oda, azért a neheze majd az eljövendő kemény években jön majd. És onnan visszatekintve milyen idilli és nyugodt lesz majd ez az első nyolc hét!

Forrás: Kismama magazin