Névjegy
Fodor Marcsi (36) újságíró, szerkesztő
Férje: Batki Zsolt (36) kommunikációs szaktanácsadó
Gyerekei:Bíborka (7,5), Borsika (6)
Az, hogy a lányokat magammal vittem az ultrahangra, úgy látom, teljesen beindította a képzeletüket. Nagyon is tisztában vannak azzal, hogy valódi, izgő-mozgó gyerek van a hasamban, és kicsit sem zavarja őket, hogy a kistestvérük valójában még nincs velünk, elválaszt bennünket egy hasfal. Rájöttek, így is csodás játékokat lehet vele játszani.
Nagy kedvencük az “ultrahangos”, amikor fognak egy gömbölyű tárgyat, például egy hógömböt, amely hideg és síkos, aztán ezzel vizsgálgatják, hogy a kistesónak megvan-e mindene.
Hasonló elven működik a bújócskázás is. Ez olyan kényelmes vasárnap reggeli program, amikor a lányok bebújnak a nagy szülői ágyba, majd bekiabálnak a pocaklakónak, hogy bújjon el. Mikor mindenki eltűnt a takaró alatt, a hasamra teszik a kezüket, és addig maradnak mozdulatlanok, míg a kistesó nem rúg egy nagyot, jelezve, hogy megtalálta őket. Meglepő, de pár másodpercnél tovább ritkán kell várniuk, mert az én fiam nagyon is készségesen rugdos.
Ezért lehet vele olyan jól fenékbe rúgósat is játszani. Ha ugyanis a nagyok az ágyban jó szorosan bekifliznek az ölembe, akkor pár percen belül számíthatnak arra, hogy a tesójuk jó nagyot rúg majd a kis popsijukba, amin istenieket lehet kacagni.
És persze ott az örök sláger: itt megbököm anya hasát, és akkor a benne lakó baba majd visszarúg, a zseblámpás-bevilágítós, a köldökömbe kiabálós és persze az összevissza puszilós is. Tudom, nem minden pocaklakó ilyen aktív és készséges. A nagylányom egy-egy mozdulatára annak idején órákig kellett várni. A kisebbik már szívesebben rugdosott, de korántsem ennyit. Ezt a fiúcskát azonban nem kell sokáig kérni. Igazán aktív csemete, aki sokkal többet mozog, mint a lányok, és sokkal határozottabban. A rózsaszirom-finomságú lepkeszárnycsapások után meglepetés ez a sok határozott, férfias mozdulat. Ráadásul a fiam nem is rugdosni szeret, inkább “bálnázni”. Jobb szót ugyanis nem tudok erre a mozdulatra. A megszólalásig olyan, mint amikor a cetek kiemelkednek a vízből, és végigsuhannak a víz felszínén. Ő pontosan ezt adja elő a hasamon, a beleimen és a húgyhólyagomon. Már kérdés, hogy ami a National Geographicon szépséges látvány, a saját belső szerveimen hárfázva inkább gyomorforgató.
Az biztos, hogy azonnal számíthatok a jelentkezésére, amint vízszintesbe kerülök, vagy ha bármi hozzáér a hasamhoz. Ha véletlenül nekidőlök egy asztalnak, már rúgja is el. Az ultrahangon garantáltan ellöki a doki kezét, és ha kényelmi okokból a könyvet a hasamra támasztom, ő kézzel-lábbal igyekszik eltolni tőlem.
Na persze ez nemcsak vicces tud lenni, hanem néha ijesztő is. Amikor egyik este délután öttől este tízig folyamatosan (!) rugdosott, attól féltem már, hogy indulhatok a kórházba, mert tuti, hogy egy erős mozdulattal még magzatburkot repeszt. Persze semmi ilyesmi nem történt, azt leszámítva, hogy teljesen izomlázas lett a hasam. Mindenesetre másnap összekészítettem a kórházi csomagomat, és nekiláttam kimosni, kivasalni a kisruhákat.
Persze ismerem én a régi babonát – akkor jön el a szülés, ha a babának már nincs helye benn mozogni. De a szülésznőm azt mondja, a szabály alól vannak kivételek, különösen, ha többedik gyerekről van szó, akinek már előre bejáratott, kényelmesen nagy helye van.
Engem kicsit megijeszt ez a nagy aktivitás. Mert azt jelzi, hogy nem sok nyugalmat fog majd nekünk hagyni, és most kevés energiát érzek magamban. Hirtelen híztam négy kilót, a hasam egyre többször keményedik, és szívem szerint soha nem mennék öt méternél messzebb a vécétől, mert állandósult a pisilési ingerem.
Mindenki azzal vigasztal, hogy már nincs sok hátra – de én nem tudom, hogy várom-e a dolgok végét. Egyfelől persze jó lenne visszakapni a testem. Békésen aludni, enni-inni – még akkor is, ha tudom, az első hetekben erre nem sok lehetőségem lesz. Másfelől – mi van, ha ez életem utolsó várandóssága? Mi lesz, ha soha többé nem szülhetek? Ha ez az én utolsó gyerekem? Próbálom megjegyezni és elraktározni azokat az egyedi, boldogító pillanatokat, amikor még ennyire nagyon egyek vagyunk mi ketten a fiammal, de érzem, kétségbeejtően rohan idő.
Szinte varázslatos, ahogy a hasam egyszerre nőni kezdett. Annak kevésbé örülök, hogy hirtelen a súlyom is gyarapodásnak indult, de az orvosom szerint ez ilyenkor teljesen természetes állapot.
– A kismamák nagy része ilyenkor kezd igazán hízni. Ezért is szoktuk idáig óvatosságra és odafigyelésre inteni őket, mert a harmincadik hét után már sokkal nehezebb visszafogni a gyarapodást. A többletsúly pedig sem a mamának, sem a magzatnak nem hasznos. A kismamák hirtelen érezni kezdik az ízületeiket, fáj a hátuk, a derekuk, egyre jobban ég a gyomruk. A magzatnak sem jó, ha hirtelen nőni kezd, hiszen annál nehezebben fog majd megszületni. Persze egyáltalán nem kell éhezni vagy fogyókúrázni – de okosabb inkább fehérjével, húsokkal, tejtermékekkel, zöldségfélékkel csillapítani az éhséget, és visszafogni a szénhidrátokat, csokikat, sütiket. Ezekben úgysincs semmi olyan, ami szükséges lenne a baba fejlődéséhez.
Marcsi kezelőorvosa dr. Ambrus Zoltán szülész-nőgyógyász, Medicover
Nagy kedvencük az “ultrahangos”, amikor fognak egy gömbölyű tárgyat, például egy hógömböt, amely hideg és síkos, aztán ezzel vizsgálgatják, hogy a kistesónak megvan-e mindene.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
