Egy darabig persze úgy tűnt, minden simán fog menni. Egy hónappal a szülés előtt abbahagytam a munkát, és nekiláttam testileg-lelkileg felkészülni. Az ember azt hinné, hogy ha nem kell már dolgozni mennie, tengernyi ideje lesz, de természetesen erről szó sincsen. Először is a vizsgálatok hirtelen besűrűsödnek – nőgyógyász, labor, ultrahang, és hozzá a heti, majd heti kétszeri CTG. Aztán papírt kell szerezni arról, hogy még mindig férjnél vagyok. Utána jön a nagytakarítás és persze a shoppingolás, amikor végre az ember beszerzi, ami még hiányzik.
Azt se kalkuláltam bele, hogy a férjem pont ekkor utazik el három napra Londonba, és rám maradnak a gyerekek, akik persze éppen ekkor lettek betegek. De amikor már azt hittem, fejemre szakad a ház, kiderült, hogy a családra számíthatok, és főleg a húgomra, aki egyszerűen hozzám költözött, amikor egyedül maradtam, és kézbe vette a dolgokat. Bevásárolt, főzött, mosott, takarított, tanult a gyerekekkel, és nekem semmi más dolgom nem volt, mint nagyokat aludni, és pótolni, ami elmaradt. Mondtam is neki, hogy feleségül veszem, és nem bánnám, ha a szülés után hozzánk költözne.
Nem tudtam, hogy a neheze csak most jön, és senki nem ment meg. Egy nap éppen a vécé felett görnyedve (igen, még mindig rendszeresen hányok) egyszer csak baromi nagy kattanást hallottam a hátam felől, és paff. Mozdulni se tudtam – se nagy levegőt venni, se felállni, se leülni, se tovább öklendezni, se semmit. Teljesen lerokkantam, és a következő pár napot ágyban kellett töltenem. Izomlazító krémmel, infrázással, melegítéssel – mert az persze rögtön kiderült, hogy egy kismama ennél durvább szert nem kaphat.
A sok izgalom ellenére azonban a szülés nem akart megindulni. Se a harmincnyolcadik héten, ahogyan szerettem volna, se a harminckilencediken, ahogyan reméltem, se a negyvenediken, ahogyan mindenki várta. És tényleg, egészen az utolsó napokig nem éreztem, hogy a szó szoros értelmében “teher” lenne ez a várandósság. Sőt, olyan furcsán jól és energikusnak éreztem magam.
Szóval vártunk. És vártunk és vártunk. És éreztem, hogy a testem készül, mert jön egy-egy fájás, és a derekam is olyan furcsán feszül, mintha a medencecsontom szétnyílna. De a CTG-ken, amikre már kétnaponta jártam a szülésznőmhöz, Krämer Ágneshez, még nem látszott, hogy itt az idő.
Az ultrahang is azt mondta, hogy szép a méhlepényem, jó az áramlás, csak a baba kicsit kicsi, tehát hadd nőjön.
Persze az utolsó héten az ember már csak a szülésre gondol. Milyen lesz, mennyire fog fájni, hogyan lehet csökkenteni a kínokat. Hogy a bennem lévő félelem csökkenjen, arra nagyon jó volt a Spirituális bábaság című könyv, amelyben nagyszerű vajúdáskönnyítő praktikákat találtam. Mivel a szerző állítása szerint a száj és a méhszáj reflexes kapcsolatban van, azt tanácsolja, hogy az anya a fájások között csókolózzon a férjével, és a férfi meséljen neki vicceket, mert ez mind gyorsítja a szülést. Drága uram kicsit tamáskodott, mert eddig csak olyan nőkről hallott, akik kifejezetten durván reagáltak arra, ha a párjuk humorizálni próbált a szülőágy mellett, de végül is megígérte, hogy majd megpróbálja oldani a feszültséget némi poénkodással.
Ám amikor felolvastam azt a részt, hogy a méhszáj kétszer olyan gyorsan tágul, ha a férfi a vajúdó felesége mellbimbóját izgatja, akkor kategorikusan elutasította a közreműködést. Hiába jelentettem ki, hogy ha van valami, amivel kicsit is rövidítheti az én kínjaimat, akkor azt neki kutya kötelessége megtenni, azt mondta, hogy ezt nem vállalja. Mert hát mit gondolnak majd róla, akik bejönnek a szobába? Micsoda perverz az, aki még a szülőszobán sem hagyja békén a feleségét? Még akkor is a szexen jár az esze???
Hosszú órákon át nevetgéltünk az ötleten, és az biztos, hogy a szülés ilyen kicsit sem hagyományos felfogása sokat segített abban, hogy bizakodva várjam a nagy napot.
| Marcsi kezelőorvosa, dr. Ambrus Zoltán szülész-nőgyógyász, Medicover:
Nagyon örültem annak, amikor még a várandósságom elején kiderült, a nőgyógyászommal hasonlóképp gondolkodunk a vizsgálatokról. Ha nincs baj, nincs szükség a havonkénti belső vizsgálatokra. És mivel nem véreztem, görcsöltem, nem volt semmiféle fertőzésre utaló panaszom, az első nőgyógyászati vizsgálat után csak most, a 37. héten kellett újra abba a kényelmetlen székbe feküdnöm. Ilyenkor jön el ugyanis a B csoportú sztreptokokkusz-szűrés ideje. A vizsgálatot hüvelyváladékból végzik. – Bár ez a kórokozó a felnőtt nők körében nem okoz panaszokat, nagyon fontos, hogy kiszűrjük, mert a fertőzöttek között nagyobb arányban fordul elő vetélés, koraszülés, idő előtti burokrepedés. Ráadásul az újszülöttek közel fele maga is kapcsolatba kerülhet vele, például a kitolás során, és ez a szülés utáni hetekben olyan súlyos betegségeket okozhat, mint a tüdőgyulladás vagy az agyhártyagyulladás. Mivel az újszülöttkori halálozások harmadáért ez a kórokozó felelős, fontos információ, hogy az anya hordozó-e. Így ugyanis azonnal ki lehet szűrni a veszélyeztetett babákat, akikre fokozottan kell figyelni. Gond esetén pedig azonnal antibiotikumot lehet adni. |
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
