Terhesség

Megint nőtt a császármetszések aránya

Évről-évre nő a császármetszések aránya, bár számát tekintve nagy eltérések vannak az intézmények között.
2020. Február 24.
Megint nőtt a császármetszések aránya (fotó: Getty Images)

Az intézmények közötti jelentős eltérés hátterében a Világgazdaság cikke szerint vélhetően gyakran az orvos és az anya megegyezése áll, ez azonban nem tekinthető megfelelő szakmai indoknak ilyen beavatkozásokhoz.

Egy év alatt a császármetszések aránya 1 százalékkal emelkedett, tíz év alatt pedig 9 százalékos az emelkedés. Tavaly 42,3 százaléka a szüléseknek császármetszéssel végződött – ez a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataiból derül ki. Ugyanez az arány két évvel ezelőtt 41,4 százalék volt.

A legtöbb császármetszést a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben végezték: itt 57 százalékos volt a császárarány, de a budapesti Szent János Kórházban, a Semmelweis Egyetem kórházában, a Honvédkórházban, az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben és a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban is többen szültek császárral, mint hüvelyi úton.

A legkevesebb császármetszés 2019-ben a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban történt: itt a szülések 23 százaléka végződött hasi műtéttel, de hasonló az arány az egri Markhot Ferenc oktatókórházban, illetve a fővárosi Szent Imre Kórházban is.

Jelenleg is tervezés alatt van a császármetszésműtétek elvégzésére vonatkozó új protokoll, amely a szülészeti és az újszülöttellátásra is vonatkozik. Az új szakmai szabályrendszerben a bababarát, családbarát ellátás szempontjai érvényesülnek, és figyelembe veszik az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb ajánlásait is – írta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a Világgazdaság megkeresésére.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egyelőre nem elemezte a császármetszések számának 1 százalékos emelkedését, de a MOK általában a protokollszerűen szabályozott működés híve – mondta a lapnak Kincses Gyula, a MOK elnöke.

Forrás: VG.hu