Induljunk csak el Ádámtól és Évától! Most már lassanként maguk is szülők lesznek azok az egykori kisbabák, akik a rendszerváltás idején születtek. Azokban az években, amikor annyi minden kezdett változni, demokratizálódni, amikor szabad lett megkérdőjelezni dolgokat, véleményt nyilvánítani, akkor kezdődött valami változásféle a szülészeteken is, legalábbis itt, Magyarországon még csak akkor. Korábban csecsemősként is dolgoztam szülészeten, ezért akkor, amikor magam is első gyerekemet vártam 1989-ben, pontosan tudtam, mi az, amit nagyon szeretnék másképp átélni, mint ahogyan akkoriban zajlott: apás szülést szerettem volna, és azt, hogy ne szakítsanak el a kisbabámtól egy percre se. Ezek akkoriban még nagyon meredek kívánságok voltak, talán három olyan szülészet akadt az egész országban, ahol beengedték az apákat, és a rooming-in sem volt sokkal gyakoribb, még ahol létrehoztak is ilyesmit, ott is csak egy-két kórteremben és nappalra. Nekünk szerencsénk volt, az egyik ilyen szülészet, a Szent Margit Kórház épp tízpercnyire volt tőlünk. Újdonság volt a szülésre felkészítő tanfolyam, a kismamatorna is, örömmel, boldogan vártuk az apás szülést… Amiből végül nem lett semmi. Császárosoknak semmi sem járt abból a sok jóból, ami miatt ezt a szülészetet választottuk, helyette megkaptam azt, amit annyira szerettem volna elkerülni: színtiszta kórházban levés, betegségfíling, fejem felett döntés, visszahozhatatlan percek, napok elszalasztása. És pont így történt a másodiknál, 1992-ben, az egyes nőin, aztán majdnem ugyanígy 1997-ben a Jánosban, ahol némi erőszakosság és egy kis hazugság révén annyit elértünk, hogy a férjem is ott ácsoroghatott a műtő távoli sarkában, és a 24 óra elteltével már a babás szobába is bekerülhettem. 2006-ban, az Istvánban már ott tartottunk, hogy a férjem, igaz, a fizetős szobában, de végig ott maradhatott velünk a kórházban, és Ilonka már az első perctől vele, velünk lehetett az ország egyik legjobb bababarát kórházában.
Különcök és „betegek”
A második és negyedik szülésem közt eltelt időben a Kismama magazin újságírójaként és szerkesztőjeként az ország számtalan szülészetén megfordultam, és egyre határozottabban úgy éreztem, hogy bár a politikai rendszerváltás lezajlott, az egészségügyben megállni látszik az idő, különösen akkor, ha a szülészetet vesszük szemügyre közelebbről. Bár a szülés nem betegség, a szülő nő az esetek döntő többségében nem beteg, valamint az újszülött és édesanyja szétválaszthatatlan egységet alkotnak, a magyar szülészeteket végigjárva ez valahogy nagyon nem így festett a valóságban. Pedig egyre több anya, apa, család érezte úgy, hogy a születésnek meg kell adni a méltóságát, az egyediségét, a megismételhetetlenségét, az anyának a döntés jogát, és az egész folyamatnak úgy kellene zajlania, hogy ahol csak lehetséges, figyelembe vegyék a szülők kívánságát. Egyre több anya volt, aki szeretett volna aktívan részt venni saját gyereke szülésében, és elkerülni a felesleges vagy annak vélt beavatkozásokat. Ki gondolta volna például, hogy olyan ellenállásba ütközik a szülészek részéről a szülési testhelyzet szabad megválasztása? Az „alternatív” kívánságokkal előálló kismamákat sokszor csodabogárnak, különcnek nézték. De azért a végtelenségig nem lehetett úgy tenni, mintha megállt volna az idő. Lassan, de biztosan változni kezdett a szülészet kőszikla merevségű struktúrája, de azért a kívánatos, ideális állapottól még ma is, több mint két évtizeddel a kezdetek után is messze vagyunk. Ha nem érted pontosan, miről van szó, olvasd el kollégám, Sződy Judit írását.
Ez a te ügyed is!
A Születés Hetét 2003-ban rendezték meg először, mégpedig azzal a céllal, hogy a közvélemény figyelmét a szülésre, születésre irányítsák, és felhívják a figyelmet az emberi méltóság, döntésszabadság tiszteletben tartására, a korszerű egészségügyi ellátáshoz való jogra (ami annyit jelent, hogy tudományos bizonyítékokon, nem pedig helyi szokásjogon alapuló orvoslást folytatnak). A kezdeményezés országos méretűvé nőtte ki magát, amelyhez települések közösségei, szülészetek, civil egyesületek, szakmai műhelyek csatlakoztak – hogy nagy, központi rendezvények helyett a helyi igények, helyi sajátosságok alapján szerveződjenek az események. Évről évre új programokkal próbáltak minél több érdeklődőt megszólítani, megmozgatni, hogy ez a fontos ügy továbbra se kerüljön le a napirendről. A témakör is bővült: a várandósságon, szülésen kívül a kisbabával töltött hónapok, évek, a családok születése, alakulásának folyamata is beletartozik a kínálatba. Vagyis mindazok a programok, lehetőségek, amelyek segítik, hogy a magunk módján, a saját utunkat járva jó szülők lehessünk, és a lehető leginkább egyénre szabottan választhassunk a rendelkezésünkre álló, szerencsére egyre bőségesebb kínálatból.
A gyömrői Születés Hete csapat
Fotó: Fésűs-Tolmácsi Petra
Ebben az évben például Gyömrőn jártam, ahova Fésűs-Tolmácsi Petra és H. Molnár Anikó, az esemény szervezői hívtak meg, hogy az éjszakai gondoskodásról, a kicsik és szüleik alvásával kapcsolatos kérdésekről beszélgessünk. Jól megválasztott helyszín, sok érdeklődő várt, ahol ez az egy óra meggyőzően bizonyította: igenis van értelme, jövője a Születés Hetének, különösen így, helyi közösségekbe ágyazottan. Mert lehetőséget biztosít arra, hogy információkhoz jussunk a számunkra fontos kérdésekről – hiszen így tudunk majd megalapozottan dönteni. Ha megismerjük és meghallgatjuk egymást, együtt dolgozhatunk a fontos célok megvalósításáért.
Tetszenek ezek a célok? Szívesen dolgoznál a megvalósításukért? A www.szuleteshete.hu-n megtalálod azt is, hogyan jelentkezhetsz szervezőnek, hogy jövőre már a ti településetek, közösségetek is részt vehessen a Születés Hetén.
Kapcsolódó cikkek
