Terhesség

Nem értette a védőnő, miért akarjuk Szamócának nevezni „szegény kislányunkat”

A várandósság egyik legizgalmasabb feladata megtalálni azt a nevet, amit a születendő kisbaba visel majd. Nem ritka, hogy a két szülő nehezen jut dűlőre, a többi családtag és ismerős „elvárásainak” pedig végképp nehéz megfelelni. Talán nem is kell...
2023. Július 15.
Kislány epret eszik

Sosem fogja elfelejteni azt a májusi napot egy külföldi házaspár, aki meglepő levelet kapott a hatóságoktól: arra szólították fel őket, hogy azonnal változtassák meg az akkor másfél éves kislányuk nevét, különben a bíróság fogja eldönteni, milyen nevet viseljen a gyermekük.

Különleges nevekért persze nem kell átlépnünk az országhatárt, és sajnos ehhez hasonló, hajmeresztő reakciókért sem kell a szomszédba mennünk. Egy magyar kislány anyukája is mesélt nekünk a megpróbáltatásaikról, kekeckedő védőnővel és hajthatatlan bölcsis gondozókkal az élen…

Új nevet, de azonnal

A szóban forgó olasz pár, Luca és Vittoria a Blu (ami olaszul annyit tesz, sötétkék) nevet adta a kislányának, ám a hivatalnokok szerint ez “nem elég lányos”, így utólag arra jutottak, hogy mégsem használhatják azt a gyermek születési anyakönyvi kivonatában.

A szülőknek persze eszük ágában sem volt nevet változtatni: – Amikor Blu megszületett, és kiállították a hivatalos papírjait, figyelmeztettek bennünket, hogy előfordulhat, hogy másik név választására szólítanak fel, azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy erre a születése után másfél évvel kerül majd sor – nyilatkozta egy olasz napilapnak akkoriban a kislány apukája.

– Utánajártunk, és évente körülbelül hét lánygyermek kapja ezt a nevet Olaszországban, így valószínűleg hozzájuk is eljutott ez a viccnek tűnő felszólítás. Mi mindenképpen harcolni fogunk, hiszen a lányunk már hallgat a nevére, és a személyes tárgyain, valamint az útlevelében is ott díszeleg ez a különleges név – folytatta akkor a felbőszült apuka, aki végül elérte a célját.

Feleségével együtt sikerült meggyőzniük a bírót, hogy lányuk továbbra is viselhesse a Blu nevet, ami szerintük igazi telitalálat. – A kislányunk szeme is mélykék, ő maga pedig rendkívül határozott, akárcsak a sötétkék árnyalat. Amikor három évvel ezelőtt megismertem a férjemet, szóba került közöttünk a születendő gyerekünk neve. Neki már akkor is nagyon tetszett a Blu, én pedig nem ellenkeztem, ugyanis ez az ötödik csakra színe, ami az önkifejezést, a harmóniát és az egyensúlyt szimbolizálja. 

Azért is imádjuk ezt a nevet, mert mozaikszóként is megállja a helyét: Bellissima (Csodaszép) + Luminosa (Ragyogó) + Unica (Egyedi) – tette hozzá boldogan a kislány anyukája.

Szamóca sztorija

Kovács Évi kislánya a Szamóca nevet kapta, aminek ötlete az anyukájától származik. – Egy nagyon jó ismerősöm kislányának volt ez a beceneve, már akkor megtetszett a csengése, amikor először hallottam. Igaz, hogy a párommal volt pár meccsem, mire megegyeztünk, hogy Szamóca hivatalosan is ezt a nevet kapja, de végül én nyertem – emlékszik vissza Évi.

Szamóca apukája nehezen barátkozott meg ezzel a névvel, leginkább azért, mert kezdetben “soknak” érezte. Végül beadta a derekát azzal a kikötéssel, hogy ő adhassa a kislány második nevét. – Így lett Szamóca második keresztneve Sára, az apukája így is hívja, de a család nagy része a Szamócát használja. Mi tehát a kislányom mindkét keresztnevét aktívan használjuk – meséli Évi.

Bár tényleg nem tudott más nevet elképzelni születendő kislányának, a biztonság kedvéért rejtegetett a tarsolyában pár nevet: – Nekem nagyon tetszett még a Dorina (ettől a párom elzárkozótt), a Boróka (így hívják Szamóca kishugát) és a Ramóna. A várandósságom csaknem feléig ez utóbbi volt a befutó, ám egy napon betévedt vásárolni egy család a ruhaboltba, ahol dolgoztam, és az egyik kislány beletörölte az orrát(!) az egyik ruhába… Amikor ezt meglátta az anyukája, jó hangosan rászólt, hogy Ramóna, nem szabad! Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy a mi kislányunk mégsem lesz Ramóna… – idézi fel Évi.

Mindenki szeme kikerekedett

Évi számára innentől nem volt kérdés, hogy a kisbabáját Szamócának fogják hívni. – A névválasztásunkon mindenki le volt döbbenve, én pedig egyre jobban szórakoztam, amikor kikerekedett szemmel visszakérdeztek, hogy jól hallanak-e, tényleg Szamócának fogják hívni a lányunkat? Egyáltalán, lehet ilyet? – mondja mosolyogva Évi, aki alaposan utánanézett, hogy anyakönyvezhető-e a választott nevük. Megtudta például, hogy az ő Szamócájukon kívül van még egy kislány, aki ezt a nevet viseli, neki ráadásul van egy ikertestvére is, akit a szülei Málnának kereszteltek.

“Megmondóemberek” persze akadtak szép számmal a környezetükben, élen a védőnővel. – Nem értette, hogy miért kellett ilyen nevet adnunk “szegény Szamócának”, és azt is nyomatékosan hozzátette, hogy gondoljak csak bele, hogy fogja majd ezt a nevet viselni felnőttként! Nem estem kétségbe az érveitől, egyszerűen megkértem, had legyen ez majd a mi problémánk, már csak azért is, mert szerintem felnőttként is csodaszép lesz a Szamóca név – zárta rövidre a vitát Évi, akinek annak idején a bölcsivel is meggyűlt a baja.

– A gondozónők közölték, hogy nekik könnyebb fejben tartani a Sára nevet, és nem akarják “megkavarni” a gyereket azzal, hogy Szaminak hívják, hiába kértem őket többször is – osztja meg velem Évi, aki töretlenül boldog, amiért egyáltalán nem tucat nevet adtak a kislányuknak.

Fotó: Getty Images