Terhesség
Utónévtippek Valentin-hívőknek
Bármerre is járunk, mindenhol piros szívecskékbe botlunk. A szerelmesek ünnepének elkötelezett hívei ma már a Valentin-nap által ihletett utónevekből is kedvükre válogathatnak a nemsokára érkező picinek. Lássuk, mik ezek!
Úgy nézett ki, hogy az utcán szülök
Van, akit a legnehezebb pillanatokban sem hagy el a humorérzéke. Kati még a szüléskor is vicces kedvében volt.
Az ivarsejt-donációból született gyermekek esete
Magyarországon számos olyan pár vágyik gyermekre, ahol vagy a férfi-, vagy a női oldalról meddőségi probléma áll fenn, illetve előfordul, hogy a pár mindkét tagjánál szomatikus, azaz testi okok akadályozzák a gyermekvállalást.
A terhesszex 12 pontja
Aki azt gondolja, hogy a gyerekvárással szexmentes időszak kezdődik az életében, nagyon téved! A körülmények ugyan újak, de csupán hozzáállás kérdése, hogy még több színt vigyél szerelmi életedbe.
Pocakos Káma-szútra
A következő "bababarát" pozíciókat érdemes kipróbálni, amíg hárman osztoztok az intim pillanatokon.
Feketelistás utónevek – ezt ne add a gyereknek!
Egyes országok úgynevezett feketelistát állítottak össze a hatóságok megítélése szerint túl merész hangzású utónevekről. Feszegeti-e a demokrácia határait ez a közízlést formáló lépés, vagy csupán a gyermeket és nyelvüket szeretnék megóvni a túlzásoktól?
Ne holnap kezdd a diétát!
Vajon miért halogatod mindig az életmódváltást? Miért tűzöl ki rendre újabb és újabb dátumokat, ahelyett, hogy ma belevágnál? Dr. Lukács Liza szakpszichológus megadja a válaszokat.
Fájások közben aludtam egy jót
Bár Kincső kicsit váratott magára, utolsó pillanatban megemberelte magát. Olyan szépen született, mint ahogy az nagykönyvbe meg van írva.
Elképesztő ritkaság – tündéri négyes ikrek
Természetes úton fogantak az egypetéjű német négyes ikrek. Nagy ritkaság ez, hiszen a születésük valószínűsége 1 a 13 millióhoz.
Váratlan baby boom?
A Pfizer gyógyszergyártó cég honlapján videóüzenetben figyelmezteti az amerikai nőket, hogy egymillió doboz fogamzásgátló tabletta csomagolási hiba miatt hatástalan lehet, és vissza is hívja a hibás gyógyszereket.
Íme a magyar névválasztási trendek!
Anna és Bence hegemóniája, de vajon mik a legújabb magyar trendek?
Így lett tudományos fokozatom
Luca születése előtt anya még gyorsan megvédte a PhD-jét, aztán egyre erősebb fájásokkal elmetrózott a kórházba, és egy röpke idő múlva már világra is jött Luca baba .
Visszanyered az alakod szülés után!
A tested kívánja az ételt vagy a lelked? Dr. Lukács Liza szakpszichológus szerint ez az egyik legfontosabb kérdés a terhesség alatt.
Megfordítható a népességfogyás?
A KSH szerdán közzétett kimutatása alapján minden eddiginél kevesebb gyerek született a tavalyi évben, ami számszerűen 1,2 százalékos népességfogyást jelent a 2010-es évhez képest.
Miért van ennyi császármetszés?
Az Egyesült Államokban 2010-ben készült el az eddigi legteljesebb, legalaposabb elemzés a császármetszésről. A vizsgálat arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért olyan magas a műtétek aránya.