Terhesség

Remekül párosítható fiú- és lánynevek testvéreknek

A legtöbb szülő jó ötletnek tartja, hogy a gyerekek olyan nevet kapjanak, amik arról árulkodnak, hogy testvérek. Mutatjuk, hányféleképp adhatjátok ezt a világ tudtára!
2021. Június 25.
Jól megválasztott nevekkel is kifejezhetjük, hogy a gyerekek összetartoznak (Fotó: Getty Images)

Nem baj, ha nem azonos neműek a gyerekek, akkor is találhattok olyan neveket, amik az összetartozásukra utalnak. A kérdés csak az, mennyire akarjátok ezt kihangsúlyozni. Ha például a szíveteknek kedves családtagokról nevezitek el az összes gyereket, a rokonoknak azonnal egyértelmű lesz, hogy mi állt a névválasztás hátterében, a többieknek viszont nem fog elsőre “leesni”. Böngésszetek az utónévtárban az alábbi ötletek szerint, és biztos, hogy ráleltek a testvérek számára legjobb névre!

Játék a betűkkel

A legegyszerűbb – és  talán a legnagyobb teret adó – választás az, ha olyan neveket kapnak a testvérek, amik azonos betűkkel kezdődnek. Itt “csavarhattok” a történeten azzal, ha valamilyen különlegesebb betűt választotok – a választás előnye, hogy a gyerekek monogramja is azonos lesz, így az egymástól megörökölt ovis vagy iskolás holmik jelölésével sem kell duplán vagy triplán bajlódnod!

  • Lány-lány felállásban: Adél és Alinda, Kira és Korina vagy ha cifrábbat szeretnétek Ulla és Ulrika
  • Lány-fiú felállásban: Dóra és Domokos, Laura és Levente vagy Xénia és Xavér
  • Fiú-fiú felállásban: Kornél és Kolos, Samu és Simon vagy Zsigmond és Zsadány

Klassz megoldás az is, ha nem a keresztnevek első betűi utalnak arra, hogy a gyerekek egy családból valók, hanem az, hogy a gyerekek utónevei “összefűzhetők”, vagyis ahogy a nagyobb testvér neve végződik, úgy kezdődik a kisebbé.

  • Lány-lány felállásban: Fanni és Imola, Viola és Anna vagy ha különlegesebb nevet adnátok Lizett és Teodóra
  • Lány-fiú felállásban: Bíborka és Ambrus, Jázmin és Nimród vagy Lotti és Illés
  • Fiú-lány felállásban: Andor és Rebeka, Benett és Tekla vagy Mór és Ramóna 
  • Fiú-fiú felállásban: Áron és Noel, Tamás és Sebestyén vagy Bercel és Lóci (anyakönyvezhető ebben a formában is!)

Ennél valamivel szofisztikáltabb ötlet, ha a gyerekek neve az utolsó szótaggal kapcsolódik egymáshoz.

  • Lány-lány felállásban: Katalin és Linda, Rozi és Zita vagy Eszter és Terka
  • Lány-fiú felállásban: Flóra és Rados, Panka és Kadosa vagy Lili és Liem
  • Fiú-lány felállásban: Soma és Maja, Janó és Nóra vagy Alex és Lexa
  • Fiú-fiú felállásban: Zsombor és Borisz, Csenger és Gergely vagy Döme és Medárd
  • Kapcsolódó cikk: Csodálatos keresztnevek vasárnap született gyerekeknek

Játék a szavakkal

Nem valószínű, hogy a többség azonnal érteni fogja, ha azonos jelentésű neveket választotok, nektek és a gyerekeknek viszont sokat jelenthet. És ha a kívülállókat is beavatjátok, biztos, hogy egy életre megjegyzik, miért ezek mellett a nevek mellett döntöttetek!

  • Lány-lány felállásban: Málna és Mandula (mindkettő gyümölcsöt jelent), Kamilla és Gyöngyvirág (mindkettő virágnév) vagy Anna és Letícia (mindkettő azt jelenti: bájos teremtés)
  • Lány-fiú felállásban: Beáta és Félix (mindkettő azt jelenti: boldog), Darinka és Donát (mindkettő azt jelenti: ajándék) vagy Lola és Bálint (mindkettő azt jelenti: erős, egészséges)
  • Fiú-fiú felállásban: Lóránt és Márton (mindkettő azt jelenti: merész, bátor), Bence és Vince (mindkettő azt jelenti: győztes – és még a hangzásuk is összecseng!) vagy Milán és Kevin (mindkettő azt jelenti: kedves.

Láthatatlan kapocs lehet a gyerekek között az is, ha azonos eredetű neveket választotok nekik – ezek között is akadnak olyanok, amelyek nem szorulnak magyarázatra, mások viszont kevésbé egyértelműek, közismertek.

  • Lány-lány felállásban: Olga és Natasa (mindkettő orosz eredetű), Anna és Sára (mindkettő héber eredetű) vagy Polett és Marion (minkettő francia eredetű)
  • Lány-fiú felállásban: Emese és Bazsó (mindkettő magyar eredetű), Liliána és Dorián (mindkettő angol eredetű)
  • Fiú-fiú felállásban: Olivér és Zakariás (mindkettő latin eredetű), Edina és Alvin (mindkettő germán eredetű) vagy Ambrus és Fülöp (mindkettő görög eredetű)
  • A játékos hangzás nem csak az ikreknek áll jól, hanem a különböző időpontban született gyerekeknek is!
  • Lány-lány felállásban: Janka és Lenke, Kira és Mira vagy Lili és Mimi
  • Lány-fiú felállásban: Zina és Zénó, Vanda és Vendel vagy Odett és Benett
  • Fiú-fiú felállásban: Albert és Norbert, Samu és Soma