Kisgyerek

Tagadja bűnösségét a karateedző, megszólalt az anya

Dühös és csalódott – ezt mondta az RTL Híradónak az édesanya, akinek hétéves fiát még júliusban felrúgta egy karateedző a Szolnoki Kalandparkban. A férfi ugyanis tagadta a bűnösségét a rendőrségi kihallgatáson.
2024. Szeptember 16.
karate

Kép: Getty Images

Az edző az ügy kirobbanása után úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesz, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassa, valamint azt is mondta, hogy szeretne találkozni a kisfiú családjával, hogy személyesen is bocsánatot kérhessen. Ezt azonban azóta sem tette meg, sőt a rendőrségi kihallgatáson tagadta a bűnösségét.

Az RTL Híradója megszólaltatta a kisfiú édesanyját, aki úgy fogalmazott, hogy dühös és csalódott. „Csalódtam benne, mert egy kicsit próbáltam abban hinni, hogy a lelke mélyén ő egy egy igaz ember, de nem. És most már nem hiszek beenne, hogy ezt lehet normális úton rendezni.” Az édesanya azt is elmondta, hogy Rolinak sokat jelentett volna, ha a karateedző bocsánatot kér tőle.

Elmondása szerint súlyos lelki trauma érte a kisfiát, azóta pszichológushoz járnak.

Az edzőt az RTL Híradó stábja hiába kereste.