Terhesség

Évekig kereste a vér szerinti apját, amikor kiderült, hogy hosszú ideje követi őt a Facebookon

Tamuna Museridze újságíró véletlenül jött rá, hogy nem azok a szülei, akiket annak hitt. Létrehozott egy Facebook-csoportot, hogy rátaláljon a vérszerinti szüleire, ám végül teljesen más irányba fordultak az események.
2024. December 03.

Tamuna Museridze georgiai újságírónak 2016-ban hunyt el az édesanyja. A ház kipakolásakor megtalálta  a születési anyakönyvi kivonatát, amin ugyan szerepelt a neve, de a születési dátum nem stimmelt. Ekkor felmerült benne, hogy talán adoptálták csecsemőkorában. Hogy kiderítse, kik a biológiai szülei, létrehozott egy Facebook-csoportot, azt remélve, hogy így megtalálja a szüleit. A csoport azonban nem a szüleit „találta meg”, hanem a segítségével feltárt egy olyan bűnszervezetet, amely hosszú időn át több tízezer babát rabolt el és adott el külföldre. A szülőknek azt hazudták, hogy kisbabájuk meghalt.Az újságíró több száz családot egyesített újra, köztük egy 19 éves ikerpárt és édesanyjukat. Az ő esetükben is azt hazudták az anyának a szülés után a kórházban, meghaltak a kisbabái.

baba

Kép: Getty Images

Bár országszerte ismertté vált Tamuna Museridze, a saját szüleire nem sikerült rátalálnia. Nyáron egy ismerettelentől üzenetet kapott, azt állította neki az ismeretlen, hogy tudja, ki az édesanyja: az eddig a nagynénjének hitt asszony. A nagynénje azonban dühös és elutasító volt. Az ismeretlen személy Museridze rokonának adta ki magát és ezt bizonyítandó, belement egy DNS-teszt elvégzésébe, amely alá is támasztotta állítását.  Ezzel a hírrel újra felkereste biológiai anyját, aki végül elismerte, hogy valóban ő az anyja és elárulta azt is, ki az édesapa. Elmesélte, hogy a férfival csak futó kalandja volt, és soha nem tudta meg, hogy gyerekek született.

Museridze azonnal rákeresett a megadott nevű férfira és kiderült, hogy apja három éve követője a Facebook-csoportjának, évekig követte az újságíró munkáját, miközben nem is sejtette, hogy a lányáról van szó. Museridze természetesen felkereste apját. „Nagyon különös volt. Abban a pillanatban, ahogy rám nézett, tudta, hogy a lánya vagyok. Eközben pedig bennem rengeteg vegyes érzés kavargott”- fogalmazott a BBC-nek.Próbáltak közös dolgokat találni magukban, az egyik ilyen a tánc volt: az apa korábban a grúz állami balett ünnepelt táncosa volt, Museridze és két lánya is szenvedélyes táncosok.

Museridzével egy lengyel tévétársaság készített egy dokumentumfilmet, mikor felkeresték a biológiai anyát is, aki ekkor beadta a derekát és hajlandó volt négyszemközt beszélgetni a lányával. Ekkor derült ki, hogy anyja lemondott róla, a szégyentől tartva, hogy egy futó kapcsolatból lett várandós. A beszélgetés után az anya azt kérte Museridzétől, hogy hazudjon és mondja azt, őt is elrabolták csecsemőkorában.

„Azt mondta nekem, hogy ha nem azt mondom másoknak, hogy elloptak, akkor mindennek vége szakad köztünk” – mesélte az újságíró, aki erre nem volt hajlandó. Azóta sem találkoztak, az újságíró ugyanis úgy érezte, ha hazudna, akkor az ellopott gyerekekkel és szüleikkel szemben lenne igazságtalan.