Megszólalt a kórház a gyerekek állapotáról
A kórház újabb tájékoztatása szerint a négy műtüdővel kezelt beteg gyermek közül kettőt jó eséllyel hamarosan biztonságosan levehetnek a készülékről a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben. Nagy Anikó, az intézet főigazgató főorvosa az MTI megkeresésére nyugalomra intette a szülőket, mert a légúti megbetegedések a szokásos módon zajlanak az országban.
A főigazgató elmondta, hogy a két gyermek közül az egyik, akit több mint tíz napja kezelnek műtüdő segítségével, “már a levétel határán áll” és bíznak abban, hogy rövid időn belül nem kell neki a kezelés. Hozzátette, úgy látják, hogy a többi műtüdővel lélegeztetett gyermeknek még valamivel hosszabb időt kell eltölteniük, de minden kicsi esetében nagyon bizakodnak a gyógyulásban.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ECMO Központjában kezelt négy beteg gyermek mindegyike 1-2 éves, mindannyijuknál vírusos és bakteriális betegség kombinációja okozta a súlyos megbetegedést. A főigazgató elmondta, az ECMO központ megnyitása óta szinte állandóan kezelnek egy-két beteget, az erősebb járványidőszakban azonban előfordul, hogy ennél több baba szorul műtüdős kezelésre.
Kiemelte, országos központként működnek, a jelenleg kezelt négyen kívül nincs több műtüdőn kezelt beteg. Úgy fogalmazott, a megbetegedett gyerekek nagy részénél a szokásos módon zajlanak a vírusfertőzések, azok többsége pedig, aki tüdőgyulladást kap, szépen gyógyítható a gyermekorvosok és gyermekkórházak által. Nagy Anikó hangsúlyozta, hogy a szülőknek nem kell nyugtalankodniuk az eset kapcsán, mert az összes többi légúti megbetegedés a szokásos módon zajlik az országban.
Aláhúzta továbbá, hogy a műtüdővel kezelteket sem új korokozók betegítették meg és más légúti megbetegedésekben sem találkoztak új korokozókkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy ettől függetlenül az egy év körüli gyermekekre fontos az odafigyelés, láz esetén orvoshoz kell vinni őket. Leszögezte, a három év alattiak esetében is fontos az, hogy ha a kicsi beteg és bágyadt, akkor mindenképpen vizsgálja meg orvos.
Az orvosok, gyermekorvosok tudják, mit kell csinálni, ahogyan az országban működő kórházi gyermekosztályok is tudják, mi azaz időpont, amikor a Heim Pál-kórházba kell áthelyezni a gyermeket
– mondta a főigazgató. Kiemelte, az intézmény átveszi azokat a gyermekeket is, akik még nincsenek kritikus állapotban és szívesen segítenek mindenkinek, kapacitásuk is van erre. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ECMO központjában lévő négy műtüdő készülékről a főigazgató azt mondta, ez a mennyiség biztonságosan elegendő a kezelésekre, de szükség esetén más intézettekkel összefogva tudnak még további gépeket beállítani.