
betegség


Édesanyja kórházi ágyánál vette át érettségi bizonyítványát
A legtöbb középiskolás nyár elején érettségizik, de egy oklahomai tinédzsernek kicsit korábban ért véget a tanév.
Ismét kórházba került Lea Michele, a Glee színésznőjének kisfia
Lea Michele közösségi oldalán beszélt a kisfia betegségével való küzdelemről.
Félmilliárd forint kell a másfél éves Boldizsár gyógyításához
Mi kerül egy másfél éves kisfiú meggyógyításán félmilliárd forintba? – teszi fel a kérdést az nlc. cikke egy Boldizsár nevű kisgyerek példája miatt. A kisfiú szülei minden létező módon próbálnak pénzt gyűjteni a világ egyik legdrágább génterápiájához.
„Ez a betegség nemcsak a szerveket, hanem az élet minden területét behálózza”
Sokszor pont a nők azok, akik kissé hitetlenkedve fogadják nőtársaik menstruációs fájdalmát és az okot, amely rendszerint mögötte húzódik: az endometriózist. Ferenczi Szonja a saját, és más nők történetén keresztül mutatja be a valóságot az nlc. cikkében, a betegség ezer arcát, és annak lehetséges szövődményeit.
Zavarta a hotel vendégeit egy sérült fiú, eldugott asztalhoz akarták ültetni a szüleivel
„Megaláztak és mérhetetlenül megbántottak, ezért azonnal eljöttünk onnan” – mesélte egy ritka örökletes betegségben érintett fiú anyukája, akivel egy négycsillagos szálloda éttermében tudatták, hogy a fia nem kívánatos vendég.
Alíz Csodaországban-szindróma: amikor a gyerek nem csak képzelődik
A gyerekek néha furcsán érzékelik a világot – és van, amikor ez egy ritka betegséget jelezhet.
Lányáért küzd világbajnok vízilabdázónk
Drávucz Rita a Bajnokok a bajnokokért jótékonysági aukció során gyűjtött pénzt lánya kezelésére, és az általa alapított WonderFlora & CMT Alapítvány javára.
“Az orvos nem hajlandó papírt írni a gyerekemnek!” – Nem igaz, hogy csak 3 napot igazolhat a szülő
Miért ragaszkodnak az oktatási intézmények az orvosi igazoláshoz? És mi a helyzet akkor, ha az orvos nem hajlandó kiállítani ilyesmit? Nos, van itt néhány félreértés.
Nem kell ezentúl orvosi papír az enyhe betegségekről az egyik iskolában
Mostantól akármennyi napot igazolhatnak a szülők az egyik pomázi iskolában.
Magyarok üzenetét is várja ez a beteg olasz kisfiú
Az anyukája megengedte, hogy közkinccsé tegyük a címét!
A beteg kisfiú nem jutott el Disneylandbe, az egész falu összefogott érte
Hatalmas összefogással teljesítették a kisfiú utolsó kívánságát.
Amit a szülőknek tudniuk kell a majomhimlőről
Bár van némi ok az aggodalomra, pánikra semmi ok.
Mit mondj (és mit ne mondj) egy súlyos betegséggel szembesülő családnak?
Két édesanya, akiknek gyermekkori daganatos megbetegedésben szenvedtek a fiai, olyan szavakat ajánl, amelyek támogatást adtak nekik a baj idején, és elmondják azt is, melyik megjegyzéseket lett volna jobb kihagyni.
Ez a kislány nem érez fájdalmat, sosem éhes és az alvásigénye is nulla
Olivia egy Angliában élő 12 éves kislány, aki egy rendkívül ritka genetikai elváltozásban érintett.
Hatalmas barátság lett a kórházi ablakra ragasztott cetlikből
Egy ötéves, rákbeteg kisfiú szülei kezdték kiragasztgatni a cetliket a kórterem ablakára. Majd valaki, a szemben lévő irodaházból válaszcetliket ragasztott.