
Kép: Schumy Csaba, Fotocentral
Tornóczky Anita tavaly novemberben adott életet kisfiának. Anita és párja öt éven át próbálkoztak a családalapítással. A kis Noel szépen fejlődik, nemrég azonban beteg lett, az édesanya pedig a Borsnak mesélt arról, hogy mennyire megviselte Noel betegsége.
„Én azt hittem, hogy laza anyuka leszek – az is vagyok –, de ez a gyerek betegségénél megdőlt, ugyanis eléggé aggódtam érte. Nagyon megterhelő volt lelkileg azt látni, hogy rossz neki, de igazából nem nagyon tudtam mit csináljak. Az ilyen kicsi gyerekeknél az orvoslás pont olyan, mint az állatorvosnál. Mivel nem tudja elmondani, hogy mi és hol fáj, ezért csak észlelhető tünetek alapján lehet következtetni a bajra” – mondta Tornóczky Anita, aki a szülésélményéről csak ennyit nyilatkozott:
„Azt, hogy milyen volt a szülés, most nem fogom elmesélni, nem életem élménye volt, de a végeredmény nyilván az. Nem szeretnék szülési naplót csinálni a live-ból. De most már mindenki jól van.”