Érzi a baba a hangulatunkat?
Vannak kutatások, amelyek pár hónapos korban is találtak empátiára utaló jeleket, tudtuk meg Nádasdy Nóra klinikai szakpszichológustól. – Az emberi csecsemők születéstől fogva igen szociábilisak, érzékenyek a társas környezet jelzéseire, légkörére. Az empátia nyilvánvaló jelei – például hogy síró társát, testvérét próbálja vigasztalni a gyermek – körülbelül két éves kortól figyelhetők meg – fogalmazott a szakember.
Elmondása szerint a szülők sokszor beszámolnak arról, hogy kis csecsemőjük átérzi, átveszi az ő hangulatukat, és a baba nyugtalanabb, amikor ők szomorúak vagy feszültek. – A csecsemők még nem empatizálnak, de azt többnyire megérzik, hogy valami nem stimmel, nem olyan, mint szokott lenni, és ez természetesen látszik is rajtuk: a viselkedésükön, az étvágyukon, azon, hogy talán sírósabbak, nyűgösebbek – magyarázta Nádasdy Nóra.
Ennél azonban az empátia bonyolultabb, ennek a lényege, hogy megértsük, mit érez a másik, vagy még pontosabban ráérezni, beleérezni, mit éreznénk mi magunk az ő helyzetében. Az empatikus reakcióhoz már érteni kell, hogy másoknak gondolatai, céljai, vágyai, preferenciái vannak, melyek részben hasonlóak a sajátjainkhoz, részben eltérőek azoktól, és hogy másokban az ő saját céljaikhoz, gondolataikhoz, képzeteikhez különféle érzések kapcsolódnak. – Már kicsi gyerekeknél láthatunk például olyasmit, hogy segítenek megkeresni valakinek az elveszett takaróját, plüssállatát, megsimogatják, megölelik a másikat, segíteni próbálnak, ha valami nem sikerül, de néha nehezen számítják ki, hogy erre a másiknak éppen szüksége van-e. Kezdetben főleg azt látjuk, hogy a picik megijednek, ha egy másik gyermek sír, és ezt igyekeznek valamilyen módon, a maguk eszközeivel megszüntetni – mondta a klinikai szakpszichológus.
Nagy különbségek lehetnek az egyes gyerekek között
Ahogy a fejlődés más aspektusaiban, az egyes gyerekek között ebben is nagy különbségek mutatkoznak: vannak gyermekek, akik kevésbé tűnnek empatikusnak, például látszólag megtámadják azt a társukat, aki megütötte magát vagy szomorú.
– A szülők, gondozók, pedagógusok ettől gyakran megdöbbennek, megijednek, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, pedig általában arról van szó, hogy a másik gyermek rossz érzése kiváltja ugyanazt a kellemetlen, feszült érzést az agresszívnak mutatkozó kisgyermekben. A gyermek ilyenkor már képes érezni ugyanazt, amit a társa, képes beleérezni az ő helyzetébe, állapotába, emiatt pedig frusztrálttá válik, saját negatív érzésével nem tud mit kezdeni, csak azt szeretné, hogy ez szűnjön meg valahogy, azonnal. Ez egy kezdetleges formája az együttérzésnek, hiszen képes már átélni a gyermek ugyanazt, mint a másik, csak azzal még nem tud mit kezdeni – magyarázta a szakértő, aki szerint ezekből a reakciókból, érzékenység-csírákból is kibontható fokozatosan az empatikus, másokat segítő viselkedés. Az empátia hiánya ritka esetekben pszichés fejlődési zavart is jelezhet.
Az empátia nagyon fontos proszociális, társas viselkedés, az érzelmi intelligencia része, és szükséges ahhoz, hogy jól működő kapcsolatokat alakíthassunk ki, hogy együtt tudjunk működni másokkal. Az empatikus gyermekek pedig sikeresebbek saját társas közegükben is, könnyebben alakítanak ki barátságokat.
– Az empátia nem egy rögzült személyiségvonás, bár vannak veleszületett eltérések az emberek társas érzékenységében. Az empátia fejleszthető is, amihez megfelelő környezetre – empatikus testvérekre és felnőttekre -, és kialakulásához időre van szükség. A család és a tágabb környezet légköre, a felnőttek viselkedése, egymáshoz és a gyermekekhez való viszonya a kulcs, hiszen a gyermekek is ezt látják és tanulják meg – magyarázta a szakember.
Ne féljünk attól, hogy túl érzelmes lesz!
Elmondása szerint sok szülő tart attól, hogy a gyermeke nehogy túl érzelmes, sérülékeny legyen, ezért inkább keménységre, önzésre szeretné nevelni, hogy jobban érvényesüljön az életben, ez azonban téves felfogás. – Kutatások bizonyítják, hogy ha a gyermekek a korai fejlődés során megtanulnak empatizálni másokkal, akkor később együttműködőbbek lesznek munkatársként, barátként, sikeresebben tudnak csapatban dolgozni, hatékonyabb vezetők lehetnek. Működőképes, örömteli párkapcsolatokat tudnak kialakítani, szülőként is magasabb szinten funkcionálnak. Jobban megértik mások álláspontját, képesek mások határait tiszteletben tartva vitatkozni. Kevesebb konfliktusban lesz részük, és azokat hatékonyabban meg tudják oldani – hívta fel rá a figyelmet a klinikai szakpszichológus.
Már a kezdetektől fejlődik
A szakembert kérdeztük arról is, hogy fejleszthető-e az empátia, amiről elmondta, hogy valójában már a kezdetektől fejlődik azáltal, ahogyan mi magunk viszonyulunk a gyermekhez. – A pici gyermek érzelmi állapotaira és szükségleteire nyitott, érzelmileg válaszkész szülői magatartás szerepe nagyon fontos ebben, hiszen a szülő a saját odaforduló, gondoskodó magatartásával közvetíti a gyermek számára, hogy érzékelte az érzelmi állapotát, az fontos számára, igyekszik megérteni és segíteni, szabályozni a feszültséget. A gyermek így fokozatosan képessé válik saját érzelmi állapotainak megismerésére és szabályozására, ez pedig az alapját jelenti annak, hogy mások érzelmeire is fogékony lehessen majd sokkal később – hívta fel rá a figyelmet Nádasdy Nóra.
Azonosítsuk az érzelmeket
Pici gyerekeknek gyakran fontos az is, hogy a szülő helyettük megfogalmazza, azonosítsa az érzelmet, amit éppen átélnek, hiszen ilyenkor ez egy feszítő rossz érzés, amit nem tudnak kategorizálni, nem tudnak hová tenni. – A szülő sokat segíthet azzal, ha megjelöli, megnevezi az érzelmet. A gyermeknek fontos az is, hogy teret hagyjunk ahhoz, hogy saját belső állapotait megismerje és azokat fokozatosan kontrollálni tudja, és szülőként támogassuk ebben – javasolta a szakértő.
A gyermekek 5-6 éves korukra jutnak el oda, hogy kezdik tudatosítani magukban a saját érzéseiket, egyre jobban meg tudják azokat fogalmazni, és elkezdik észrevenni, megfigyelni, felismerni ugyanazokat az érzéseket másokban is. – Ilyenkor az érzelmekkel kapcsolatos szókincsük gazdagodik, lehet már velük érzelmekről beszélgetni, ami a legjobb útja az empatikus készség fejlődésének. A beszélgetés szólhat óvodai helyzetről, együtt olvasott meséről, közösen átélt vagy látott játszótéri eseményről. Beszéljük meg, milyen kapcsolat van az adott történetben az átélt élmények, érzések, cselekvések között? Mit éreznek a szereplők, mi okozza ezt, hogyan lehetne nekik segíteni? Mit fognak tenni, mit tenne ő? Neki mi esne jól? Világítsunk rá az ok-okozati összefüggésekre, hozzuk kapcsolatba a szóban forgó helyzetet a gyermek saját élményeivel. A nagyóvodás-kisiskolás korosztály nagyon szívesen beszélget érzésekről, és jól lehet beszélgetni arról is a nagyobb gyermekekkel, miből láthatjuk mások lelkiállapotát – tette hozzá Nádasdy Nóra -, amire érdekes gyakorlatok, játékok is vannak.
Fontos része az utánzás
Deliága Éva gyermekpszichológustól megtudtuk, hogy minden emberben születéstől fogva ott van az a képessége, hogy tudja észlelni, érzékelni a másik ember hangulatát, érzelmi állapotát. – Az idegrendszerünkben megtalálhatók a tükörneuronoknak nevezett idegsejtek, melyek például azt a reakciót okozzák, hogy amikor egy édesanyja elmosolyodik, a 2 hónapnál idősebb babája képes lesz a mosolyt leutánozni. Az érzelmek észlelésnek tehát fontos része, hogy már egészen pici, csecsemőkortól kezdve képesek vagyunk leutánozni mások mimikáját – fogalmazott a gyermekpszichológus.
Ez a folyamat segíti a gyermeket abban, hogy ha például az édesanya arcán lát egy mosolyt, ennek hatására maga is tükrözi ezt a mimikai megnyilvánulást, és ezáltal ő is átéli ugyanazt a nyugalmat, örömöt, vidámságot, boldogságot, ami ott van a mosoly mögött. – A tanulási folyamat része, hogy ha a gyermek később mosolyogni lát egy embert, már anélkül képes lesz megérteni ennek a jelentését, hogy ő elmosolyodna. Hiszen ekkor már lesz arról zsigeri, testi tudása, hogy a mosoly milyen érzést kelt saját magában, és ezáltal lesz arról információja, hogy a másik ember hogyan érezheti éppen magát – magyarázta Deliága Éva.
Ezért is fontos az érzelmileg stabil környezet
Az együttérzés, a másik ember érzelmi állapotának empatikus átvételének képessége a leginkább a család által nyújtott ingergazdag, biztonságos, érzelmileg stabil környezetben tud a leginkább fejlődni. Minden gyereknek van emellett egyfajta veleszületett temperamentuma, személyisége, és vannak olyan gyerekek is, akik egyszerűen fogékonyabbak és érzékenyebbek a környezeti jelzésekre. – Ők kisebb rezdüléseket is észrevesznek, mint az antenna, venni tudják a szüleik hangulatát, még akkor is, ha ennek verbális módon semmiféle kifejeződése nincsen, és olyan nonverbális jelekből olvasnak, mint a mimika, gesztusok, kézmozdulatok, hanglejtés – mondta el a szakember.
Az empátia fejlődésének nagyon fontos része a decentrálás is, ami stabilan 5 éves korra alakul ki. – Egy 5 év alatti gyermeknek nagyon nehéz szempontot váltania. Ebben a korban még egocentrikus a gyerek, és azzal van elfoglalva, hogy ő mit érez, hogy érzi magát az egyes helyzetekben, és nehéz belegondolnia abba, hogy milyen érzéseket válthat ki másokból a cselekedeteivel – fogalmazott Deliága Éva. Ez a készség a szempontváltással kezd el fejlődni, amikor a gyerekek kezdenek kijönni az egocentrikus állapotból. Éppen ezért 5 éves kor után várható el egy gyerektől, hogy megértse, mások hogyan érzik magukat, hogy érezhetik magukat máshogy, mint ő. – Itt már színtiszta empátiáról beszélhetünk: én nem érzem azt, amit te, de átérzem azt, hogy te most hogyan érezheted magad – véli a gyermekpszichológus.
A legjobb módszer a fejlesztésre
Egyes gyermekek sokkal érzékenyebbek, empatikusabbak a társaiknál: részükről általában nagyfokú odafordulást lehet tapasztalni, például a kisebb gyerekek és az állatok iránt, hiszen az empátia egyfajta gondoskodási vággyal jár együtt. Azonban ha valakinél nem működik ez veleszületetten ekkora mértékben, esetében az empátia fejlesztésére is vannak módok.
Az egyik legjobb módszer, amely fejleszti az érzelmi kifejezésmódot, ha segítünk a gyermeknek szóban kifejezni az érzéseit. A kisgyereket a kezdeti időkben ugyanis nagyon elárasztják a saját érzelmei, és nagyon nehezen is tudja átvenni mások szempontját. A szülő a segítségére lehet abban, hogy a saját empátiáját használva ráérez, hogy mi lehet a gyermekben, és ezt szóban ki is fejezi: például “Látom, hogy nagyon mérges vagy.”, “Látom, hogy neked ez nagyon rosszul esett, fáj neked.” – tehát szóban kimondja azt, ami látszik a gyereken, és az okát, a hátterét is megpróbálja megnevezni – javasolta a szakértő. Ez óriási segítség a gyereknek, főként a negatív érzelmek kifejezésénél, hogy a frusztrációt levezetéséhez.
– Néhány hét gyakorlás után ezt a gyermek is elkezdi majd átvenni, és ahelyett, hogy például frusztráltságában csak sírna, ütne, csapkodna, azt fogja mondani, hogy én mérges vagyok, dühös vagyok. Azzal, hogy elkezdi használni ezeket a szavakat, jobban fogja érteni a saját magában és a másokban lejátszódó érzéseket. Ezt érdemes elkezdeni minél korábban, már 1,5-2 éves kor körül, éppen azért, mert ilyenkor nagyon sok a frusztráció, és a gyermek jobban el is igazodik világban, ha felismeri mások érzelmeit – mondta el Deliága Éva. Ami nem segít, és ami igen
Az empátia fejlesztésére rossz módszerek is vannak, ilyen például az úgynevezett morális figyelemfelkeltés: a szülő ilyenkor olyan kérdéseket intéz a gyermekhez, hogy “Szerinted hogy esik a kutyusnak, ha meghúzod a farkát? Neked hogy esne, ha valaki rálépne a lábadra?”. – Ezzel az a baj, hogy mivel 5 éves kor előtt nincs meg a decentrálás, ez nem hat a gyermek empátiájának fejlődésére, moralizálás marad. A szülő megpróbál átadni egy erkölcsi értékrendet, de ez csak ennyi marad, éppen ezért a morális szabályokkal való ismerkedést érdemes csak később elkezdeni – hívta fel rá a figyelmet a szakember.
A hatékony módszerek között lehet például a magyarázat, amikor elmagyarázzuk, mi történik az egyes szociális helyzetekben: például ha elmondjuk a gyermeknek, hogy ha úgy megy be egy gyerekekkel teli szobába, hogy elüvölti magát, annak olyan hatása lehet, hogy néhányan nevetni kezdenek, néhányan esetleg elsírják magukat, és biztosan lesznek páran, akik emiatt nem akarnak majd barátkozni vele.
– Jó módszer lehet a pozitív megerősítés is: amikor a gyerek empatikusan, jóindulatúan, finoman, gondoskodóan viselkedik, a másik ember érzéseinek figyelembevételével, jöhet egy dicséret a szülőtől – “Látod, milyen ügyes voltál? Ez nagyon szép volt tőled!” -, ezzel lehet formálni a gyermek viselkedését. Az utánzás, modellkövetés is működhet, amely során a szülő átadja a gyermeknek a saját értékrendjét, és akár el is magyarázza, hogy mit miért csinál, ezzel egy mintát adva neki, hogy érdemes cselekednie az egyes helyzetekben. Például elmondjuk a gyereknek, hogy azért adtunk a hajléktalan bácsinak egy takarót, mert ő nagyon fázott – tette hozzá a gyermekpszichológus -, nekünk pedig egyébként is volt otthon olyan, amit nem használtunk.
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
