A rövid telefonbeszélgetés nem sokat segített. Kellett valami, ami átlendíti őket a válságon. Másnap elmentünk hozzájuk (én és a féléves Julcsi lányom). Elkeseredett mama, sírdogáló kisbaba fogadott. Zsuzsa mellre tette a picit, és mesélni kezdte történetüket:
Az első hetek
– Máté 3200 grammal született, nem volt semmi probléma, bár a szülés lelkileg eléggé megviselt. Azonnal meg akartam szoptatni, de nem sok hajlandóságot mutatott. A szülésznő segíteni próbált, de neki sem sikerült. Lehívtak egy csecsemősnővért, ő mellre tette a picit, de ahogy kilépett az ajtón, újra kezdődött az ügyetlenkedés.
A kórházi napokban végig nehezen ment a szoptatás, Máté sokat veszített a súlyából, de én nem engedtem, hogy pótlást adjanak neki, minden percét velem töltötte. Próbáltak segíteni, valami őskori bimbóvédőt is előkerítettek, de nem működött a dolog, a mellbimbóm is kisebesedett.
Hazajöttünk. A védőnőnek annyira futotta, hogy leteremtett, azt mondta: bolond vagyok, hogy nem adok neki tápszert. Annyit tett még, hogy szólt a gyerekgyógyászunknak, aki végül adott nekünk egy hét haladékot. Nem sokra mentem ezzel, egyre jobban elkeseredtem. Felhívtam egy másik védőnőt, Annát, akit a szülésre felkészítő tanfolyamon ismertem meg, és megkértem, hogy jöjjön el hozzám. Ő nem kioktatott, hanem leült, megnézte, nincs-e baj Máté nyelvével, szájával, segített jól mellre tenni a picit, végignézte a szoptatást, és bátorított. Itt volt minden másnap, és figyelt minket. Végül ő is azt mondta, hogy a baba érdekében nem halogathatjuk a pótlást. És akkor fölhívtalak.
Amíg mamája mesélt, Máté folyamatosan szopott, de nem túl nagy lelkesedéssel: kicsi, egyenletes mozdulatokkal cumizta a mellet. Kikérdeztem Zsuzsát arról, amit nem láthatok: ő mit érez szoptatás alatt? Kiderült, hogy a lassan gyógyuló mellbimbóseb fájdalmán kívül semmit. Megkérdeztem: a szoptatás kezdetekor megjelenik-e egy-egy csöpp anyatej a másik mellén? Nem, ilyet nem tapasztalt. Elmagyaráztam a tejleadó reflex működését, de ez nem mondott neki semmit. Kapóra jött, hogy ott van Julcsi, mellre tettem, és megmutattuk, miről is van szó.
A tejleadó reflex
Amikor a baba elkezd szopni, a legtöbben általában egy percen belül enyhe feszülést, bizsergést érzünk a melleinkben. A változás ilyenkor kívülről is látszik: a mellbimbó kiemelkedik, kemény, feszes lesz, és néhány csepp tej jelenik meg a másik bimbó végén is (van, akinél a tej folyik vagy spriccel). A jelenség oka, hogy a mell ingerlésének hatására oxitocin hormon szabadul fel a szervezetben, ami a mellben lévő simaizmokat összehúzódásra készteti. Így a tej önmagától áramlani kezd a baba szájába. Tejleadó reflex nélkül a csecsemő kevesebb tejhez jut.
Sok nő nem érzi a reflexet, csak azt tapasztalja, hogy a babája egyik pillanatról a másikra nagyokat nyel, a szopás lassabb, komótosabb lesz. Amikor a tej folyása “lecsendesül”, a baba újra gyorsabban, egyenletesebben szopik, és nem nyel minden egyes szopómozgásnál. A reflex egy szoptatáson belül többször is újra kiváltódik, de már nem olyan intenzíven, mint a szoptatás elején. A tejleadó reflex működését a lelkiállapot is befolyásolja: feszültség, szorongás esetén a reflex nehezen, vagy egyáltalán nem jelentkezik.
Erő kell a folytatáshoz
Összességében az volt a benyomásom, hogy ez a baba fáradt és gyenge. Pótlásra biztosan szüksége lesz, hogy összeszedje magát. Zsuzsa ezt el is fogadta. Tudtunk néhány deci anyatejet szerezni, emellett Zsuzsa fejt is minden szoptatás közben. Az összegyűlt tejet pohárból, lassan, türelmesen adta oda a picinek, ha úgy érezte, szoptatással már nem tudja csökkenteni az éhségét.
A pótlás mellett persze Zsuzsa szorongását is oldani kellett, hogy könnyebben kiváltódjék a tejleadó reflex. Ehhez azonban egy kis pihenésre is szükség lett volna. Arról beszélgettünk, hogy a gyermekágy heteiben minden segítséget el kell fogadni. Teljesen jogos, ha most nem törődik semmi mással, csak a babával és önmagával. Ne legyen emiatt lelkifurdalása. Vegye maga mellé, bújjanak össze, legyen meg köztük a harmónia, más most nem számít. Ahányszor a pici az érdeklődés jelét mutatja, szoptassa meg, kínálja oda mind a két mellét minden alkalommal.
Szervezze meg, hogy legyen segítsége a ház körül, legalább annyi, hogy ételben, italban ne szenvedjenek hiányt. Figyelje, hogy eleget pisil-kakil-e a baba. És hetente mérje Máté súlyát. Tudtam, hogy Anna, a védőnő rendszeresen látogatja őket, figyel rájuk, vagyis jó kezekben vannak. Ezután telefonon tartottuk a kapcsolatot, néha találkoztunk is. A történet vége az lett, hogy Máté két és fél éves koráig szopott, szép fokozatosan választotta el magát.
Megértés és segítség
Zsuzsa így beszélt erről utólag, amikor már Máté kistestvérét, Áront szoptatta másfél éve:
– Amikor azt mondtad: össze kell bújni a babával, és nem törődni a világgal, ez a pár szó elindított bennem valamit. Valahogy belülről megértettem a dolog lényegét. Néhány nap múlva éreztem a változást, de ezt nem nevezném áttörésnek. Fokozatosan lett jobb minden, egyszerűen éreztem, hogy többet szopik. A hozott tejből csak egy-egy deci pótlást kapott néhány napig, a saját lefejt tejemre sem volt sokáig szükség. Lassan, de biztosan elkezdett hízni.
Voltak persze mélypontok, de valahogy mindig jött segítség: meglátogatott Anna, te is kéznél voltál, és egy barátnőm is akkoriban szült. Kétszer vagy háromszor megszoptatta Mátét a nehéz időszakban, ez segített oldani a rettegésemet, hogy éhezik a kisbabám. Az is jó volt, hogy láttam, ahogy a kislányával bánik. Mindannyiszor mellre tette, ha a pici nyűgösködött, sokat tartotta a kezében. Ez mintát adott nekem.
Minden gyerek más
Máté öt hónapos korától mindent elkövetett, hogy megkóstolhassa, amit a szülei esznek. Végül megkínálták, nagy élvezettel ismerkedett az új ízekkel, de egy-egy kanálnál többet még hónapokig nem fogadott el. Maga az evés soha nem érdekelte különösebben. Azóta is törékeny fiúcska, magától sosem kér enni, akkor sem, ha emberi számítás szerint már komolyan éheznie kellene. Zsuzsa számára megváltás volt, amikor megszületett a kistestvér, és felismerte, hogy gyerek és gyerek között milyen különbség lehet.
– Áron rögtön szopni kezdett, mihelyt megszületett, teljes fél órát volt mellen. Akkor jöttem rá, milyen is az, amikor egy gyerek szopni akar. A szülés utáni napokban vele is végig együtt voltunk, most éreztem a tej belövellését, a tejleadó reflexet, élveztem, hogy nagyokat kortyol. Ő sem szopott ritkábban, mint annak idején Máté, néha nem is értettem, hova fér bele annyi tej. Gyönyörűen fejlődött, féléves korában kezdtem mással kínálgatni. Arra is pont olyan örömmel vetette rá magát, mint az anyatejre. Most, másfél évesen felnőtt adagokat eszik, de szopizni is nagyon szeret. Örülök, hogy ezt megtapasztalhattam.
Természetesen az igazi sikertörténet Mátéé. Zsuzsa nagyon örül, hogy akkoriban nem érte be a haszontalan tanácsokkal, és megkereste azokat, akiktől valóban segítségre számíthatott.
Mikor van szükség pótlásra?
Máté a harmadik hétre sem nyerte vissza születési súlyát, vékony volt és nyugtalan. Biztos, hogy több táplálékra volt szüksége, mint amennyit a saját erejéből szopni tudott. A megoldás ilyenkor nem az, hogy nagy mennyiségű tápszert adunk a babának cumisüvegből. Lehet, hogy egy kevés anyatej (saját lefejt, vagy más anyától származó tej) elég ahhoz, hogy a baba összeszedje magát. Máténál bevált ez a módszer. A sikerhez emellett az is nélkülözhetetlen volt, hogy Zsuzsa megnyugodjék, és biztonságban érezze magát és kisbabáját.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
