Amikor a szülők nevet keresnek az úton lévő babájuknak, a szép hangzás mellett érdemes utánanézni annak is, mit jelent a kiválasztott vagy legalábbis versenyben lévő keresztnév. Ez a frissen elfogadott, kislányoknak adható új név igazán csodás jelentést hordoz!

A HUN-REN Nyelvtudományi Intézet havonta frissített listájában figyeltünk fel július első napjaiban az Alétheia névre, amit eddig nem lehetett az újszülötteknek választani. A mostantól gond nélkül anyakönyvezhető név hallatán sokak szemöldöke felszaladhat, mert a hangzása egyáltalán nem szokványos.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet idővel megbarátkozni vele, főleg akkor, ha egyre több szülő szeret bele, és teremt vele új divatot. Hogy így lesz-e, azt nem tudhatjuk előre, abban azonban 100%-ig biztosak vagyunk, hogy a jelentése egészen kivételes.
Az Alétheia név eredete, jelentése
A görög gyökerekkel rendelkező név szó szerint azt jelenti, a feledés hiánya, ami nem rejtett, ami az igazság. Különlegessége, hogy már Platón és Arisztotelész is használták az „alétheia” fogalmát, az igaz tudás és a valóság megismerésének definíciójaként.
Női névként az Alétheia annyit tesz, rejtett igazság, valóság, feltárulás, tisztánlátás.
A hozzáértők szerint az Alétheia tökéletes azok számára, akik ritkán hallható, mély és spirituális mondanivalóval rendelkező lánynevet keresnek születendő babájuknak.
Nem biztos, hogy a jövőben egymást érik majd az Alétheia nevű kisbabák a hazai szülészeteken, az azonban mindenképpen örvendetes, hogy aki szeretné, akár ezt a különleges nevet is választhatja mostantól a kislányának.
Fotó: Getty Images – vivanity