A mostani Top100 élvonalában tündöklő nevek közül mindössze egy olyan van, ami már 70 évvel ezelőtt is igazán előkelő helyezést ért el az illusztris listában.

Ez a név nem más, mint a héber gyökerekkel rendelkező Anna, ami az ’50-es évek derekán a büszkeségre okot adó 5. helyet foglalta el, és azóta sem tágít az élmezőnyből.
A többi lánynév, ami az akkori ranglistában csodásan szerepelt, mára teljesen kikopott a legfelkapottabb női nevek közül, pedig biztos, hogy némelyiket örök érvényűnek érezték azok, akik a szívükbe zárták.
Azok közül a szülők közül, akik az akkor született kislányoknak választották a hajdan Top100-as neveket, ma már nagy valószínűséggel csak kevesen vannak közöttünk, a nevek viselői pedig mára maguk is nagymama, sőt talán dédnagymama korba is léptek.
Régi idők nagy kedvencei
Mielőtt rátérnénk, melyek voltak az akkoriban legmenőbbnek számító lánynevek, mutatunk néhány gyöngyszemet, ami az ’50-es években ott volt a Top100-ban, ma viszont szinte elképzelhetetlen, hogy egy kisbának azt válasszák:
- Kereken a 100. helyen szerepelt a Malvin, ami germán gyökerekkel rendelkezik, és azt jelenti, a jog barátja.
- A 96. helyet birtokolta az Emerencia név, ami latin eredetű és annyit tesz, érdemekben gazdag.
- A 88. volt a sorban a Hilda, ami germán gyökerekkel rendelkezik, és harcot, harcos nőt jelent.
- A 83. hely a Györgyike névnek jutott, ami latin-görög hátterű név, és azt jelenti, földműves, gazdálkodó.
- A 42. helyen állt abban az időben a Zsuzsánna név, ami héber eredetű bibliai név, ami annyit tesz, liliom.
- A 31. hely az Irma névnek jutott, ami német eredetű és az Irm- kezdetű nevek becézőjeként önállósult.
- A 13. hely büszke tulajdonosa lehetett a Piroska név, ami latin eredetű, és azt jelenti, ősi, régi.
Most pedig vegyük sorra, mely nevek uralták akkoriban a Top10-et!
Fotó: Fortepan / Reményi József