Terhesség

Koraszüléshez vezethet ez az alvási szokás

Egy új kutatás szerint nem az alvás mennyisége a legfontosabb a terhesség alatt, hanem a következetesség.
2025. Augusztus 01.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Mi a kutatás legfontosabb felismerése?

A Washington Egyetem kutatói azt találták, hogy koraterhesség alatt a rendszertelen alvásminták a koraszülés korai jeleként értelmezhetők. A jövőben az orvosok non-invazív, technológia-alapú eszközzel azonosíthatják a kockázatot még a tünetek megjelenése előtt. 

Az npj Women’s Health folyóiratban megjelent új tanulmány azt vizsgálta, hogy a terhesség korai szakaszában rögzített alvási szokások előre jelezhetik-e a koraszülés kockázatát.

A kutatás során a Washington Egyetem szakemberei 665 terhes nő alvási adatait elemezték, akik aktigráfokat (csuklóra erősített mozgásmérő eszközöket) viseltek az első és második trimeszter alatt. Ez lehetővé tette a kutatóknak, hogy objektív, folyamatos adatokat gyűjtsenek – például lefekvési időpontokat és az alvás időtartamát – a szokásos kérdőíves önbevallás helyett. A kutatás különlegessége az időzítés: az adatgyűjtés még a 20. terhességi hét előtt történt, tehát jóval azelőtt, hogy az alvászavarok a harmadik trimeszterben gyakoriakká válnának. Ez lehetőséget ad hónapokkal korábbi beavatkozásra, mint a jelenlegi módszerek.

A kutatók azt találták, hogy nem az alvás mennyisége számított leginkább, hanem az alvásminta következetessége. A kutatók gépi tanulási modellek segítségével kimutatták, hogy a nagyobb alvásingadozás – például változó lefekvési idő – szorosabb összefüggést mutatott a koraszüléssel, mint maga az alvás minősége vagy mennyisége.

Ez az egyik első nagyszabású kutatás, amely azt találta, hogy terhesség alatt az alvásritmus apró változásai a korai élettani stresszre utalhatnak.

Stresszelés helyett következetesség

Sok kismama számára az alvás már a terhesség korai szakaszában is kihívás. Hányinger, szorongás, fizikai kényelmetlenség, hormonális változások – mind megzavarhatják a pihenést. Eddig ezt gyakran normálisnak, a terhesség velejárójának vagy elhanyagolható nehézségnek tartották. Most azonban a kutatás megerősíti azt, amit sok kismama már érzett: a nyugtalan éjszakák komolyabb jelentéssel is bírhatnak.

Különösen fontos, hogy a koraszülést megjóslása a változékonyságból fakad. A kutatók azt találták, hogy a változó lefekvési idő és rendszertelen alvási szokások többet árultak el, mint az alvással töltött órák száma. A következetes alvásritmus – még ha néha gyengébb éjszakák is becsúsznak – többet számított, mint a tökéletes alvásidő.

A cél nem az, hogy stresszeljünk az alvás miatt, hanem hogy ez az adat egy újabb lehetőség legyen a test visszajelzéseinek értelmezésére és a terhesgondozás testreszabására.

(mother.ly)