Fotó: Getty Images
Az iskolatáska kiválasztása, a füzetek összeválogatása, ceruzák, radírok, festékek, tornacucc megvásárlása – az iskolakezdés egy elsőssel nem kis feladat. Rengeteg a szerveznivaló – és sok szülő számára rengeteg az izgalom és az aggódás is. Hiszen az iskola egészen más közeg lesz, mint az óvoda. Teljesen természetes, ha emiatt a gyerek is izgul kissé a sulikezdés miatt, és a szülőben is van némi aggódás.
A kicsiknek sokat segít, ha mesélünk nekik arról, mennyi érdekes dolog várja őket az iskolában, és minél jobban bevonjuk őket a készülődésbe. A szülőknek pedig Szepesiné Józsa Judit tanító hasznos, szívből jövő jó tanácsaival igyekszünk segíteni. Olyan infókat és tippeket gyűjtöttünk össze, amelyeket tapasztalt szakértőnk szerint minden elsős kisgyerek szüleinek fontos lenne tudniuk.
1. Közösen könnyebb
„Szerintem nagyon fontos tudatosítani, hogy a nevelés legfőbb színtere a család. 6 éves kor után már inkább csiszolni tudjuk azokat a dolgokat, amiket a szülők már »elültettek« a gyerekben. És ez akkor működik jól, ha az iskola és a szülők közösen, azonos értékek mentén dolgoznak ezen. Sok szülő gondolja, hogy hat évesen beadja a gyerekét az iskolába, majd négy vagy 8 év múlva jól nevelten, »doktori disszertációval a kezében« kapják őt vissza. Valójában azonban csak a közös munka vezet eredményre.
Nagyon fontosnak tartom az egyenes kommunikációt a pedagógusokkal. Tehát akár a szülő észlel bármilyen problémát, akár a pedagógus jelez valamit, fontos azt nyitottan együttműködően kezelni, és közösen próbálni megoldást találni.”
Fontos tehát, hogy a szülők konstruktívan és nyitottan álljanak az új helyzethez, és arra készüljenek, hogy a tanítókkal együttműködve segítik majd át a gyereket az esetleges kezdeti vagy későbbi nehézségeken és figyelik a sikereit.
„Nagy szükség van a családon belüli szabályokra is – ezek legyenek egyszerűek, világosak, betarthatóak és kötelező érvényűek! A szülőnek ezeket következetesen be kell tartatni. Ugyanis ez ad kapaszkodót a gyereknek, hogy tudja mihez tartani magát. A két szülő pedig mindig egyformán kérje számon a szabályok betartását.”
2. Együtt, amennyit csak lehet
Hogyan érdemes a még hátralévő időben készülni az elsőssel az iskolára? Nem feladatlapokkal és számolási gyakorlatokkal. „A leghasznosabb a közösen, együtt töltött idő. Én azt javasolnám a szülőknek, hogy olvasással, beszélgetéssel, társasozással, kirándulással, a levegőn való játékkal »készüljenek« az iskolára. Azon túl, hogy a gyerek számára ezek örömteli közös tevékenységek, az idegrendszerét is fejlesztik.
Nem szabad azonban átesni a ló túloldalára, és túl sok programot szervezni. Ez egyébként az iskolaidőre is igaz: nem javaslom, hogy minden hétvégét programokkal zsúfoljunk tele. Legyen idő megnyugvásra, pihenésre is.”
3. Egy kis önállóság
„Még ebben az iskolakezdésig hátralévő időben is jó, ha figyelünk arra, hogy minél inkább önállóságra ösztönözzük a gyereket, hiszen az iskolában az elsős mellett nem lesz ott a dadus néni, nincs állandóan mellette a tanító néni, mint az óvó néni. Sokkal nagyobb önállóságra lesz szüksége a gyereknek az öltözésben, cipőfűzésben, orrfújásban, vécéhasználatban.” Nem kell ettől megijedni, természetesen kapnak segítséget a gyerekek, és hamar belejönnek.
„Mi, tanítók is segítünk a gyerekeknek, és az is sokat számít, ha látják, a többiek milyen önállóak, ez motiválja őket. Ne aggódjanak a szülők, nem nézünk ferde szemmel a gyerekre azért, mert esetleg még nem tud cipőt kötni. De biztatni fogjuk, hogy próbálja meg, képes rá, meg tudja tanulni.
Általában a gyerekek sokkal több mindenre képesek, mint amennyit a szülők gondolnak, de otthon sokszor nincs idő vagy türelem kivárni, hogy egyedül megcsinálja. Az iskolában viszont arra nincs idő, hogy mind a 25 gyereknek segítsünk, szóval fordul a kocka – és a gyerekek hamar megügyesednek.”
4. Tanítsuk meg jól kommunikálni
„Azt látom, hogy sok szülő nagy hangsúlyt fordít az intelligencia és a tárgyi tudás fejlesztésére, ám az érzelmi intelligencia fejlesztését nem tartják annyira fontosnak. Pedig szerintem egy közösségben ez legalább ennyire fontos. Tehát, hogy a gyerek tudja közölni a többiekkel az érzéseit, tudjon megfelelő hangnemben kommunikálni.
Jó lenne, ha a gyerekek megtanulnák, hogy ne »veszekedve« mondják el a gondjukat, hanem énközlésekkel. Vagyis hogy neki rosszul esett, amikor a másik ezt vagy azt mondta, esetleg megütötte. Ugyanis ha ilyen módon közli a gyerek az érzéseit, problémáit, akkor kisebb az esély arra, hogy veszekedés alakul ki, és talán könnyebb megoldani a problémákat.” Érdemes erről otthon beszélgetni, gyakorolni. Ez egy folyamat, ami egyébként a családon belüli kommunikációban is nagyon hasznos lehet.
(Kép forrása: Getty Images)
5. Fontos, hogy tudja: lehet hibázni
Az iskolában a gyereknek óhatatlanul lesznek kudarcai, lesznek olyan helyzetek, amikor nem úgy sikerült valami, ahogy szeretné. Fontos, hogy tudja, hogy ez nem baj. „Meg kell tanulniuk a gyerekeknek azt, hogy szabad hibázni. Minden ember hibázik. Én azt szoktam mondani, hogy abból lesz a győztes, aki eggyel többször áll föl, mint a többiek. Persze mi, felnőttek is hibázunk.
Példának szoktam mondani a gyerekeknek azt, amikor járni tanulnak. Hányszor pottyannak a popsijukra, mire megtanulnak menni, szaladni. A titok, hogy mindig újra felállnak. Azt gondolom, hogy az iskola is egy ilyen dolog, a tanulás egy közös folyamat, amiben a tanító segíti a gyereket, és igen, időnként pottyanunk. És az sem szégyen, hogy amikor mi, felnőttek is hibázunk.” Fontos, hogy a szülőtől is ez a visszajelzés érkezzen a gyerek felé, merjünk beszélni a saját hibáinkról, és támogassuk őt, ha valami nem sikerül.
„Az lenne jó, ha a családdal töltött minőségi időbe beleférne az, hogy a gyerek elmondhassa az érzéseit, gondolatait, és a szülő ilyenkor csak rá figyelne. Ha a szülő biztosítja a gyereket a szeretetéről, akkor később is el fogja merni mondani, ha hibázott.
És ne a jegyek legyenek a fontosak, hanem az, hogy a gyerek saját magához képest mennyit tud fejlődni. Engedjük meg neki, hogy hibázzon, és bátorítsuk, hogy ha legközelebb gyakorlunk még egy kicsit, lehet, hogy akkor jobban fog sikerülni.
6. Kütyü helyett mese
„Az a tapasztalatunk, hogy egyre több a figyelemzavaros gyerek, amióta a telefon, tablet, laptop ilyen mértékben jelen vannak az életükben. Ráadásul ha az olvasott mesét rajzfilmmel helyettesítjük, jóval kevésbé fejlődik a gyerekek szókincse. Nagyon bátorítom a szülőket arra, hogy amíg csak lehet, meséljenek otthon, esténként a gyereknek. Amikor a szülő mesél, akkor van lehetősége a kicsinek a mese közben visszakérdezni, hogy mi az a hamuban sült pogácsa vagy épp a tarisznya. És ha a szülő otthon elmagyarázza, ez az iskolában már nem lesz kérdés, nehézség.
De ugyanilyen fontos a közös társasozás, labdázás. Ezek a legjobb formái annak, hogy a kudarctűrést meg a szabálykövetést megtanulja a gyerek játékos formában. A kártyázás, dobókockás játék a számolás gyakorlására is jó – millió formája lehet a tananyag játékos gyakorlásának. Ehhez persze idő kell, de ha erre külön odafigyel a szülő, különösen első és második osztályban, az később kamatostul fog megtérülni.”
(Fotó: Getty Images)
7. Készüljünk fel rá, hogy elfárad
„Jó, ha tudatában van a szülő annak, hogy a gyerek számára nagyon kimerítő lesz az első néhány hét. Főleg azokat a gyerekeket viseli meg, akik még aludtak délután az iskola előtt. Gondoljunk csak bele, egy felnőttnek is milyen kimerítő egy munkahelyváltás.
A gyerek is más közegbe, más helyszínre, új szabályok közé kerül, ahol napi öt órában keményen dolgozik, figyel, összpontosít. És nem minden gyerek tudja ezt jól tolerálni. Ha nagyon fáradtnak látja a szülő a gyereket, segíthet, ha egy-egy délután hazaviszi, hogy otthon pihenhessen, akár aludhasson, ha megoldható.”
8. Legyen szabad délután
„Fontosnak tartom még, hogy ne táblázzuk be a gyerek minden egyes délutánját különórákkal. Csábító lehet, ha az iskolában sokféle lehetőség adott, de én azt javaslom, heti két különóránál egy elsőst ne terheljünk többel. Muszáj, hogy legyenek olyan délutánjai, amikor a barátaival, osztálytársaival szabadon, mindenféle megkötöttség nélkül játszhat. Mi, felnőttek sem tudjuk jól tolerálni, ha állandóan megmondják nekünk, mit csináljunk. Hagyni kell, hogy a gyerek azzal és azt játsszon, amit és akivel szeretne, lehetőleg minél többet a levegőn.”
Kapcsolódó cikkek
