Ha már itt jársz, nem hagyunk hétvégi előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétzárásnak néznek elébe az égiek szerint.

Ilyen hétvége vár a csillagjegyekre
A héten több olyan asztrológiai esemény is történt, aminek hatását még a hétvégén is érezni fognak a csillagjegyek. Mindenki tisztábban látja a céljait és konkrétabban tudja magát kifejezni, nemcsak magának, hanem mások számára is.
Minden adott ahhoz, hogy a szavakat tettek kövessék, és a korábban szőtt gondolatok valamelyest átalakuljanak. Intenzív energiák vesznek körül, hosszabb várakozás után több folyamat is révbe érhet.
Jó pár csillagjegy számíthat arra, hogy döntést kell hoznia, és jónak ígérkező lehetőségekből sem lesz hiány ezekben a napokban. Olyan, mintha a mostanáig tartó nekifutás után végre elrugaszkodhatnánk a talajtól, és megcélozhatnánk az álmainkat.
A Kosok, az Oroszlánok és a Nyilasok tele lesznek energiával és hatalmas tervekkel, míg a többiek számára lehetőség adódik az elcsendesedére és a befelé figyelésre, ami érdekes felismerésekhez vezethet.
Ezeknek a csillagjegyeknek nagyszerű hétvégéje lesz
Fotó: Getty Images – Tim Robberts