A legfontosabb járatok reggel egészen 9 óráig a csúcsidőszakban érvényes, legsűrűbb követéssel közlekednek.
Sűrűbben indulnak a járatok
Hétfőtől sűrűbben jár a 81-es trolibusz és kényelmesebb lesz a közösségi közlekedés Zuglóban, az 50-es villamos vonalán pedig ezentúl csak CAF szerelvények közlekednek majd – írja közleményében a BKK. Ez alapján a 81-es trolibusz a reggeli csúcsforgalomban 10-12 percenként jár, segítve az iskolai forgalmat és kényelmesebbé téve a Zuglóban közlekedők utazását. A 160-as autóbusz délután csúcsidőben sűrűbben, 20 perc helyett 15 percenként közlekedik hétfőtől.
A 218-as autóbusz Üröm és Pilisborosjenő felé közlekedik a solymári áruház helyett, valamint az Aranyvölgy vasútállomásra érkező, illetve onnan induló vonatokhoz hangoltan alakították ki a menetrendet, javítva ezáltal Üröm és Pilisborosjenő elérését. Solymár, Auchan áruházhoz a 800-as, a 820-as, a 821-es és a 830-as buszokkal lehet eljutni, melyek a jelenleginél jóval sűrűbben térnek be az áruházhoz.

(Kép forrása: Getty Images)
A 64-es buszcsalád járatai szintén sűrűbben térnek be a solymári vasútállomáshoz a vonatokhoz csatlakozva, így könnyítve a gyors, közvetlen kötöttpályás eljutást Budapest belvárosába Solymár, Budaliget és Pesthidegkút térségéből.
Elindult a 274-es jelzésű Csobajbusz is, mellyel a Csobajbányán található intézményekbe is el lehet jutni, valamint a 31-es buszhoz, a H8-as és a H9-es hévekhez is csatlakozást biztosít.
A Keleti pályaudvar felújítása miatt szeptember 20-ig a BKK a 37E vonatpótló expresszvillamos bevezetésével és járatsűrítésekkel segíti a vonattal fővárosba érkezők közlekedését. A pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-től hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik.
Érdemes hétfőn időben elindulni
A BKK arra is felhívta a figyelmet, hogy hétfőn reggel érdemes a szokásosnál akár 5-10 perccel korábban elindulni az iskolába. A tanévkezdés miatt zsúfoltságra számíthatnak a népszerűbb útvonalakon és az iskolák környékén a reggeli órákban. Autóval közlekedve is ajánlott elkerülni a rohanást és időben elindulni otthonról, hogy megelőzhető legyen a stressz és a fölösleges kockázatvállalás az úton. Az iskolák környékén megnövekedett gyalogos- és kerékpáros forgalom miatt több türelemre, éberségre és figyelemre van szüksége az autósoknak is.