A nulláról kezdték a kinti életüket – írja a Meglepetés magazin – de gyorsan átvették a torontói életstílust. „Nagyon elégedettek vagyunk az itteni életünkkel. Beilleszkedtünk a helyi közösségbe, és mindketten civil munkát is találtunk, ami a végleges letelepedési engedélyhez feltétlenül szükséges. A hétvégi fellépéseim mellett egy ruházati üzletben boltvezető-helyettesként dolgozom – meséli Lilla. Máté pedig elvégezte a helyi színművészeti főiskola filmszínész szakát. „Visszaültem az iskolapadba, mert művészként fejlődni akartam” – mondja.
Kanadában rengeteg amerikai filmet forgatnak, ami óriási kiugrási lehetőséget jelent – írja a cikk. „Hiszem, hogy nagy lehetőségek állnak előttem” – meséli Máté.

Fotó: fotocentral
Lilla számára nagy öröm, hogy első férjétől, Homonnay Zsolttól született két gyermeke szereti és tiszteli Mátét. „A fiúk Napának hívnak, ami a nevelőapa rövidítése és kedves becézése” – árulja el a férfi. A kapcsolata azért is kitűnő a fiukkal, mert sosem próbált az édesapjuk helyébe lépni. „A gyerekek életében mindig lesz hely Zsolt számára, de az évek alatt köztünk is kialakult egyfajta apa-fiú viszony. Zsombor tizenegy, Bulcsú nyolcéves volt, amikor mi négyen egy család lettünk. Nem azt mondom, hogy a kamaszkorukat könnyű volt végigcsinálni, az apró harcok megvoltak köztünk, de a játékszabályok felállítása után a családi egységünk szilárd alapokra helyeződött.”