A szakorvosi kontrollvizsgálatokhoz új beutaló kell októbertől egy friss törvénymódosítás alapján – írja a Hazipatika.
A Magyar Közlönyben tették közzé a tb-ellátásról szóló törvény kormányrendeletének azon passzusát, ami a szakorvosi ellátásra visszarendelésről szól. Jelenleg úgy működik a rendszer, hogy a szakorvosi ellátáshoz beutalót kell kérni a háziorvostól, amennyiben azonban további vizsgálat, illetve kontroll kell, azt már beutaló nélkül lehet igénybe venni. A gyakorlatban annyi a megkötés, hogy ugyanahhoz a szakorvoshoz kell bejelentkezni három hónapon belül.

Illusztráció: Getty
Az októbertől érvénybe lépő rendeletmódosítás szerint ha beutaló-köteles járóbeteg-szakellátásra megyünk, és újabb vizsgálatra vagy kontrollra van szükség, a visszarendeléshez új beutaló kell majd. Egyetlen kivétel az, ha az adott kontrollhoz már nem szükséges orvos közreműködése.
A laborvizsgálatoknál új előírás, hogy a beutalás előtt az orvosnak az EESZT-ben ellenőriznie kell, hogy történt-e korábban hasonló vizsgálat, és hogy az újabb beavatkozás feltételei fennálnak-e – vagyis itt is szigorúbb lesz az indokoltság ellenőrzése.
A Belügyminisztérium szerint a változtatás pusztán technikai jellegű és a betegutak egyszerűsítését szolgálja – írja a telex cikke. A kontrollvizsgálatok időpontját a szakorvosok kiosztják, amikor felírják már a beutaló kállításakor, ha pedig az időpont nem lenne megfelelő a páciensnek, akkor online vagy a 1812-n átfoglalhat akár másik intézménybe. A telex kérdésére azt válaszolták, hogy kontrollvizsgálat esetén a beutaló a szakorvos által megjelölt időpontig, de legalább kilencven napig érvényes.