Gyerek

Kizuhant a harmadikról egy gyerek, egy járókelő kapta el

A munkából hazafelé tartó 31 éves szomszéd kapta el a kislányt, mégis azt mondja, nem érzi magát hősnek: szerinte más is így tett volna.
2025. Szeptember 13.

Az eset kedden, az olaszországi Modenában történt: egy három éves kislány kiesett a harmadik emeleti otthonuk ablakából, ám egy jókor jó helyen lévő szomszédnak hála megmenekült a legrosszabtól.

Kizuhant a harmadikról egy gyerek, egy járókelő kapta el

Mint a kislány megmentője az olasz lapoknak elmondta, a gyerek először egy napellenzőre esett, majd azon végiggurulva ismét a föld felé vette az irányt, de szerencsére nem ott, hanem a 31 éves Faycal Elidrissi karjaiban landolt.

Ebédszünetre ugrott haza a megmentő

A gyerek enyhe sérülésekkel megúszta, a napellenzővel való ütközés során csonttörést szenvedett, ami miatt kórházban ápolják, de nincs életveszélyben. „Remegtek a karjaim és rettenetesen féltem, de másra nem is tudtam gondolni, csak arra, hogy elkapjam” – idézte fel a kislány megmentője.

Nem sokkal később kiderült, hogy a gyerek szülei is otthon tartózkodtak, csak épp elaludtak, a kicsi így felmászott a konyhaablakba és megtörtént a baleset. Néhány szomszéd észlelte egyébként a vészhelyzetet és kiabálással próbált segíteni, de nem tudták megelőzni a zuhanást.

Ekkor érkezett haza a munkahelyi ebédszünetre a 31 éves Faycal: „Láttam, ahogy kiesett, és azt is, ahogy a napellenzőre zuhant. Gondolkodás nélkül kitártam a karom és elkaptam. Hála az égnek épp időben érkeztem, én még soha életemben nem féltem ennyire.”

A harmadikról kiesett kislány is nagyon meg volt ijedve, hangosan sírt és vérzett az orra. A szemtanúk azonnal hívták a mentőket, remélve, hogy a kislány nem szenvedett komolyabb sérüléseket.

Az olasz hatóság a szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.

Fotó: Getty Images – Pannonia