Gyerek

Hisztiző gyereke miatt zavartak ki egy anyát egy boltból

A gyerekek többsége türelmetlen a bevásárlás során, így nem csoda, ha egy idő után sírásban törnek ki. Ezúttal bajt hozott a gyereksírás az anya fejére!
2025. Szeptember 14.

Nem sok az olyan szerencsés szülő, aki elmondhatja magáról, hogy a gyereke még egyszer sem hisztizett a boltban bevásárlás közben. Ez az édesanya sem tartozik közéjük…

Hisztiző gyereke miatt zavartak ki egy anyát egy boltból

Az olaszországi Opiterginoban egy családanya két kisgyerekével igyekezett beszerezni az otthonról hiányzó portékákat, amikor 2 és fél éves kislányánál enyhén szólva elszakadt a cérna, és hangos sírásba kezdett.

Ez önmagában cseppet sem rendkívüli esemény, azonban az, ami ezután történt, mindenképpen szót érdemel: a többi kliens annyira elviselhetetlennek tartotta a hisztiző kislány kiabálását, hogy arra kérték a bolt dolgozóit, tessékeljék ki őket. Azok pedig eleget tettek a helytállónak semmiképp sem nevezhető kérésnek.

Panaszt tett az üzletláncnál az anya

Bár a zavarban lévő édesanya mindent megtett azért, hogy elcsitítsa a kislányt, semmi nem használt, és a csöppség vigasztalhatatlanul sírt. 

Az üzlet egyik munkatársa nem sokkal később odalépett a tehetetlen anyához, és udvariasan ugyan, de arra kérte, haladéktalanul hagyják el a boltot, mert zavarják a többi vásárlót.

A nő először nem hitt a fülének, de amikor tudatosult benne, hogy nem egy rossz viccről van szó, hátrahagyva a szépen megpakolt bevásárlókocsit távozott a szupermarketből.

Miután hazaért, panaszt tett az üzletlánc vezetőségénél, és arra kérte az ott dolgozókat, hogy legyenek toleránsabbak a kisgyerekes vásárlókkal. 

A válasz nem váratott sokat magára: a bolt vezetői azt ígérték neki, hogy ki fogják vizsgálni az esetet, és annak kimenetelétől függetlenül elnézést kértek a történtekért. 

Ez mindenképpen örvendetes, ám az édesanya elmondása szerint nem sokat enyhít az elszenvedett sérelmen.

Fotó: Getty Images – FangXiaNuo, Via