Jobb ötletünk nem lévén, mi is a jól bevált “LALI- módszerhez” (lesz, ami lesz, istenem) folyamodtunk, azaz fogalmunk sem volt, hogy a srácok mitől fogják odahagyni a pelenkát. Bilik, vécészűkítők, nadrágpelenkák, bugyik, alsónadrágok idejekorán betárazva, tanmesék, szakirodalom, oktatófilmek begyűjtve. Ehhez képest és minden igyekezetünk ellenére manóink makacsul ragaszkodtak a megszokott háromlépéses matthoz. Első a sajtóközlemény: – Apa, kakájok a kelempába! (- Jó, kicsim, szólj, ha kész vagy!) Második a csomagmegőrzés: – De még nem vagyok kész! (Gyengébb idegzetűektől elnézést, de erről jut eszembe. A minap az anyjuk vezette az autót, mire Csenge megérdeklődte: – Anya, most te vagy a fosőr?) Harmadik a vegyvédelmi felhívás: – Apa, szag vagyok! (- Oké, cseréljük ki végre azt a pelenkát!) Már-már attól tartottam, hogy örökre így maradunk, mint Fradi az NB II-ben.
Kis lépés a kisdologban
Legnagyobb meglepetésünkre egy szép kora nyári estén Csenge szokatlan kéréssel állt elő: – Kell pisilni a vécébe! (Hirtelen nem tudtam, hogy a Fókusz vagy az Aktív stábját hívjam-e előbb.) – Hol a vécészűkítő? Hogy kell ezt a vackot felszerelni? Kitartás, kislányom, ügyes vagy! Kamaraelőadásnak még nem volt ilyen zajos sikere (ezennel megígérem, hogy a jövőben nem minden pislantáshoz fog az egész család, teljes létszámban – macskákat is ideértve – felsorakozni), mint a kiscsaj első nyilvánosan elkövetett csurgatóriumának. Nehezen tudnám megmondani, hogy első lépéseik (amióta járni tudnak, még soha, tévedésből sem közlekedtek ugyanabba az irányba) vagy ez a mostani pillanat hozta-e a nagyobb változást életünkben. A csődület és ünneplés láttán természetesen Zsoma is bejelentkezett vécéhasználatra – rögtön háromszor -, mindannyiszor vakriasztással. Ekkor már kezdtem sejteni, hogy a lenininél kicsit göröngyösebb útra tévedtünk.
Variációk egy témára
Ha a nokedlik “kelempában” feszítenek, akkor oda a motiváció – intézik a dolgaikat úgy, mint eddig (zajos fiestát ugye mégsem rendezhetünk minden előre bejelentett és sikeresen végrehajtott akció után), ha viszont nagy ravaszul leimádkozzuk róluk a védőfelszerelést, akkor annyira igyekeznek elkerülni a balesetet, hogy hihetetlenül megnő a “téves” riasztások száma (miután ketten vannak, volt olyan nyári délelőtt, amit gyakorlatilag a mellékesben töltöttünk felváltva – már felmerült, hogy egy kies tengerpartposztert biggyesztek fel az említett helyiségbe, a nyaralásfíling fenntartásának érdekében), plusz az így is elkerülhetetlen egy-egy “hiba” pszichoterapeutáért kiáltóan kétségbe ejtette őket. Hogy kissé gyakorlatiassá tegyük a dolgot, próbáltuk rávenni a nokedliket, hogy például kerti játék közben alkalmazzuk az egyszerűsített eljárást – nem kell ragaszkodni a szűkítős, csempézett falú rideg környezethez, nagyon jól megfelel erre a célra fű, fa, virág, bokor is. No erre Csenge még csak-csak hajlandónak mutatkozott, de Zsoma mereven elzárkózott a lehetőségtől. Ő, kérem, csak vécén csücsülve és slussz! Anyjuk ugyan többször és határozottan megkért, hogy tartsak bemutatót Zsomának, miszerint ez nekünk, férfiaknak milyen egyszerűen megy, de sajnos a gátlásküszöbömet e tárgyban nem tudta feloldani még Öcsi bácsi csapszéke sem. (Pedig igyekeztem becsülettel!) Azaz egyszer majdnem mégis összejött: nevezetesen éppen egy sittel-földdel púposra rakott talicskát próbáltam a kert végi emelkedőn felküzdeni (ahogy Béla barátom mondaná: “izmok tónusban, szív a torokban, fej beremeg, láb kipörög, nem nyög!”), amikor Zsomám szellemesen megérdeklődte: – Apa, hova viszed a vakondtújást? Nos, ha ebben a pillanatban nem bucskázok bele fejjel a talicskába, akkor valószínűleg képes lettem volna nyilvános tűzoltó-prezentációt tartani.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
