Még mielőtt bárki a karácsonyi üdvözlőlapok helyett az együtt érző táviratokat kezdené böngészni, előrebocsátom, hogy K. Cs. és K. Zs. kiskorúak teljesen sértetlenül vészelték át az esetet. Mindössze annyi történt, hogy parkolás közben Borikát egy kicsit pofán tolatták.
Első menet (löket)
Két vírusfertőzés, fülgyulladás és egyéb krákogó mifene között bölcsődébe szoktunk járni. A minap is szokás szerint felkerekedtünk: Csenge sapkája Zsomán, Zsombor bal cipője a kiscsaj jobb lábán, “De még a Bolygómacit is el akajom vinni!”, “Apa, te méjt nem veszel kabátot?”, “Kell pisíjni a vécébe!”, “Nekem is kejj!”, (Induljunk már el végre!), “De még Malackát be akajom takajni!”, “Én is a Tigjist!”, (Könyörgöm, a tízórait is le fogjuk késni, nemhogy a reggelit!), “Én akajom becsukni!”, “Én, én! Apa, a Zsomboj féljelökött!” (Megőrülök!)
Végre betuszkolom az egész kompániát Borikába, és megcélozzuk a gyermekmegőrző intézményt. A bölcsi előtt a parkolás olyan, mint a régi táncházas móka (körben egy székkel mindig kevesebb, mint ahányan táncolnak, majd amikor a zene leáll, az esik ki, akinek nem jut szék), ám végre megpillantom álmaim rését két autó között, és éppen próbálom Borikát oda benavigálni jobbról, amikor a hangos csattanás megérkezik balról. (Basszus!)
“Apa, méjt mondtad, hogy a johadt életbe?” “De méjt ostoba fajankó a bácsi?” (Várjatok, legyetek szívesek, egy kicsit!)
Sikerült bekapnunk egy igazi városi terepjárót, olyat, aminek guggolva is le lehet olvasni az alvázszámát, és a szélvédőjét könyvtároslétráról szokták mosni, ami terepre haszontalan, aszfaltra értelmetlen. (Béla barátom definíciója szerint amolyan Viagra-pótló hímtagprotézis.)
– De hát nem lehettek ott! A dzsípíeszem nem jelezte magukat, a tolatóradar meg éppen újra tervezett! (Vagy valami!)
– Igen, orvul settenkedtünk maga mögé. Jó, azt látom, hogy a hátsó ablakon maximum a templomtornyot láthatná, de azért például visszapillantó tükör? Vagy legalább H1N1 védőpajzs?
– Á! A tükröt a nejem mindig elállítgatja. Milyen izé? (Ugorgyunk!)
“Apa, kell pisíjni!”, “Apa, méjt nem megyünk már be a bölcsibe?” “Apa, méjt szállsz ki megint?” “Apa, méj ültél vissza?” (Hol is áll a fejem?)
– Látom, kettővel bajlódik. (Legalább számolni tud.) Tudja mit? Este találkozzunk, nyugodt körülmények között. (Aha, te még nem jártál nálunk este…)
– Ne haragudjon, de úgy látom, ön végig itt volt, tanúskodna nekem?
– Hova gondol? Nem is itt lakom, meg csak azt néztem, a gyerekeknek lett-e valami bajuk, és hogy maguk összeverekszenek-e. De már sietnem kell! (Köszi!)
Látlelet
Borika képernyője olyan, mint Madáré egy kiadós vébécímvédés után. Sérülései nyolc napon túl gyógyíthatók. A karácsonyi bevásárlás terhétől idén megszabadultunk. (Biciklivel mégse mehetek plazmatévét vásárolni hitelbe.) Nézzük mindennek a jó oldalát! (Erre szokta Béla barátom azt mondani: ha nem fognak veled kezet a Kossuth-díj átadásakor, legalább nem kell utána kezet mosnod.) Csak térdre imához, nehogy valami KÖJÁL-, Vasutas-, Levélhordó-kötelezővel álljon elő a pasas este, és egyáltalán jöjjön el.
– Jó estét! Nem ijedtek meg a manók nagyon reggel? (Jé! Ez a manusz a harckocsija nélkül egészen normális.) “Apa, ez a buta bácsi töjte össze a Bojikát?”
– Nem, köszi… izé, minden rendben.
– Utánanéztem, a kötelezőm rendezve, itt a kötvény, betétlap meg minden egyéb, ami kell, meg elismerem, én hibáztam. (Ha már muszáj, csak ilyen versenyzőt kívánok mindenkinek!) “Apa, ejje a bácsija mondtad, hogy ostoba, szőke paszcák?”
– Csenge, légy szíves! Rögtön jövök.
– Ha nincs jó karosszériás ismerőse, szívesen segítek, nekem van megbízható lakatosom. “Apa, a bácsi miatt megy a Bojika kójházba?” “Nem szejetem a bácsit!”
– Szóval… izé, köszönöm, hogy eljött, remélem öö…, kár… izé, biztos.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
