
Fotó: RTL Híradó – pillanatkép
A szegedi általános iskola napközis tanítónőjét azért jelentették fel, mert sajátos módon próbált rendet tartani a rábízott gyerekek között: egyiküknek beragasztotta a száját, mivel túl sokat beszélt, egy másik gyereknek pedig a hajába is belevágott.
Többeket sniccerrel fenyegetett az iskolában, azt mondta az egymást heccelő gyerekeknek, hogy levágja az ujjukat vagy kivágja a nyelvüket.
Bilincsben vitték el az iskolából múlt pénteken
A nyugdíj előtt álló tanítónőt sokan szeretik a kollégái közül, de a fegyelmezési módszereivel ők sem értenek egyet.
Az RTL Híradónak nyilatkozó szülő elmondta, hogy az utóbbi időben többször is felemelte a hangját a pedagógus a gyerekekkel, és türelmetlen is volt.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt indított nyomozást a tanítónő ellen, aki mindent beismert, amivel gyanusítják. Úgy tudni, az egyenruhásoknak azt mondta, utólag nagyon megbánta, amit tett.
A Híradó munkatársai megkeresték a Szegedi Tankerületi Központot is, hogy megtudják, mi is történt pontosan, de a nyomozásra való tekintettel nem szolgálhattak semmilyen információval.
Annyit azonban sikerült megtudniuk, hogy az eset után rendkívüli felmentéssel megszüntették a tanítónő jogviszonyát.