(Kép forrása: Getty Images)
A magyarok 53 százaléka küzdött az elmúlt fél évben valamilyen mentális problémával, 88 százalék szerint pedig a társadalom nem kellőképpen elfogadó ezekkel, illetve az eltérő idegrendszeri működéssel kapcsolatban – derült ki az Euronics közvélemény-kutatásából, amelyben több mint ezerkétszáz tizenhat év feletti ember vett részt.
„Szerintem ez egy borzasztóan optimista becslés. Mi az alapítványnál sokkal rosszabb képet látunk. Mi az SNI (sajátos nevelési igényű) gyerekek családtagjaival foglalkozunk, és egy olyan életszakaszban kísérjük őket, amikor az átlagosnál több kihívással szembesülnek. Az csak az alap, hogy ezeknek a családoknak nehezebb, de azért is nehezebb, mert annyi frusztráció hárul rájuk a társadalomból, hogy ez alapban megnehezíti az amúgy is kihívásokkal teli életüket. A frusztráció meg nyilván abból fakad, hogy a társadalom alapvetően nincs jól, nem ért dolgokat, és ezeket azokon vezeti le, akiket nem ismer vagy nem tud eléggé megérteni” – kommentálta az eredményeket Krisztián Veronika, a KIKAPCS. Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Nem vagyunk jól, de szégyellünk segítséget kérni
A kutatásból az is kiderült, hogy tízből hét ember ugyan foglalkozik a mentális egészségével – például igyekszik sok időt tölteni a szabadban, tartózkodni a káros szokásoktól, valamint figyelni az elegendő és jó minőségű alvásra –, de mindössze 8 százalék vesz igénybe valamilyen szakemberi segítséget. Riasztó adat továbbá, hogy a magyar emberek mintegy harmada – a válaszadók 36 százaléka – nem lát célt az életében.
A válaszadók fele pedig azt is bevallotta, hogy szégyellne segítséget kérni bármilyen szakembertől, még akkor is, ha azt érezné, hogy erre szüksége lenne. Ezt az álláspontot egyébként többségében férfiak képviselték, tehát valószínűsíthetően még mindig él a fejükben az a tévhit, miszerint segítséget kérni a gyengeség jele.
Fókuszban a verbális abúzus, a neurodiverzitás és a pánikbetegség
A most útjára indított Focus Program célja, hogy három sokakat érintő, ám még mindig tabuként kezelt, vagy nem egészen megértett és elfogadott témára irányítsa a fókuszt: a szóbeli bántalmazásra (verbális abúzus), az eltérő idegrendszeri működésre (neurodiverzitás), valamint a pánikbetegségre. A már említett kutatásban ezekkel kapcsolatban is kikérték a válaszadók véleményét.
A HáziPatika.com írásában témákra bontva bemutatják, milyen eredmények születtek.
- Az emberek harmada nem tudja, hogy mi az a verbális abúzus, vagy legalábbis ebben a szóösszetételben nem ismeri ezt a kifejezést.
- Mindössze 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt fél évben nem érte semmilyen verbális abúzus – ez viszont azt jelenti, hogy 10-ből 8 ember viszont tapasztalt ilyet az utóbbi 6 hónap során.
- A válaszadók 92 százalékának fogalma sincs, hova fordulhatna és kitől kérhetne segítséget ilyen esetekben.
- 66 százalék szerint a verbális abúzus megtörténte nem bizonyítható, és emiatt inkább meg sem próbál segítséget keresni vagy egyéb lépéseket tenni a későbbi esetek megelőzése érdekében.
„A bántalmazottak esetében a segítségkérés hiányának az elsődleges oka a szégyen. »Én választottam ezt a társat. Hogyan vállalom fel a választásomat, azt, hogy nem jól döntöttem?« – gondolják. (…) A másik ok pedig a kilátástalanság érzése. Akit bántanak, az egy idő után mentálisan olyan nehéz helyzetbe kerül, hogy semmiféle kiutat nem lát” – mutatott rá Kőszegi Erika, az S.O.S. Krízis Alapítványnál dolgozó pszichológus, a kapcsolati erőszak témakörének szakértője. Arra is kitért, hogy a fizikailag (is) bántalmazott páciensei még nagyon komoly külsérelmi nyomokkal is gyakran mondják neki azt, hogy az egészben a szóbeli bántalmazás volt a legrosszabb. Mindez tehát azt mutatja, hogy a verbális abúzust jobban, tartósabban „megjegyzik” az áldozatok, az így szerzett sebek ugyanis még akkor is sokáig fájhatnak, ha a látható sérüléseik már begyógyultak.
Arról, hogy a neurodiverzitás, atipikus idegrendszeri működés és a pánikbetegség témájában milyen eredmények születtek a kutatásban, a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva olvashatsz!
Kapcsolódó cikkek
