Zsoma valahogy mindig a rövidebbet húzza (jó, belátom, egy ilyen cím után félreérthető ez a kép), a sima takonykórból neki lesz tüdőgyulladása, a rotából Csenge három nap alatt kijön, Zsomit egy hétig szerelik össze a Szent Lászlóban, lágyéksérv (na ez is tipikusan fiús gond), és még a skarlát is őt teríti le, a kiscsaj tudomást sem vesz a fertőzésről.
Édesanyám szerint (kicsit nősoviniszta megközelítésben) ez a különbség a férfiak és a nők között. Lehet valami a dologban, de azért én élek a gyanúperrel, hogy K. Csenge kiskorú esetében egyszerűen a “csalánba nem üt a ménkű” tipikus esetével állunk szemben. (Béla barátom szerint ha egyszer az ördög tévedésből elvinné a lányomat, sose aggódjak. Három napon belül sírva fogja visszahozni.) Mindenesetre az jellemző, hogy Zsoma kezdeményezésére hetente legalább két-három alkalommal kell kórházasdit játszani, ahol hogy, hogy nem, többnyire nem ő a beteg, viszont előszeretettel ad injekciót és köt be infúziót másoknak.
Makkból szőlő
Letapadt. Sajnos ilyen van. (És nem fitymálható le a probléma.)
Első a szteroidos kenegetés, húzogatás, reménykedés fázisa (van egy kis közéleti áthallása: megkened, elhúzol, és reménykedsz), talán megoldódik ennyivel is a dolog.
De nem!
Ráadásul valahogy rá kellene dumálni a kiskrapekot a napi rendszeres “tréningre”.
Ami, lássuk be, nem könnyű! Mégis mi az ördögöt találjak ki? Valahogy nevén kellene nevezni a dolgot. (Veres Pali bácsi mesedélutánjainak emléke már erősen megkopott.)
Alapgondolat: legyen a makk, mondjuk, makk! (Zseniális.)
– Zsomi, izé, tudod a hogy is mondjam a makkra…
– Apa, ajjól a makkjól beszélsz, amit a mókus kejget a Jégkojszakban?
– Hagyjuk!
Szerencsémre az egész idétlen beszélgetés fürdés közben, Csenge jelenlétében zajlik.
Éppen annál a résznél tartunk, hogy amennyire tudjuk, hátrahúzzuk…
– Jé! Apa, a Zsominak van szőlője!
Hárompontos találat, nálunk így lett a makkból szőlő.
Fájdalommentes oldás
Nekem legyen mondva. A gondolattól is elsápadok. (Ebben a tárgykörben nem kell messzire menni egy kis empátiáért.) Mindegy, jobb lesz túlesni a dolgon minél előbb.
Szegény kispasi már egész rutinosan készülődik a beavatkozásra. (Ha egyszer felnő, remélem, nem úgy fog emlékezni a gyerekkorára, hogy míg másokat állatkertbe, játszóházba, moziba hordtak a szülei, addig nekünk a rendelők, kórházak jelentették a kikapcsolódást.)
Utánaolvastam. Gömbszondával. Rémes! Hiszi a piszi, hogy fájdalommentes.
Nehezen tudnám megmondani, hogy melyikünk van jobban berogyva. (Fogorvosnál szoktam ilyen könnyednek, felszabadultnak érezni magam.)
Mi következünk!
Zsoma percekkel ezelőtt átesett az érzéstelenítő kenőcsözésen, most viszonylag fesztelenül társalog a vizsgálóasztalon Veres doktorral. Egy helyes kis eszközről (mint kiderült, ez a gömbszonda) beszélgetnek, amit szükség esetén vissza kell adni a doktor bácsinak, de addig jobb, ha Zsomi vigyáz rá.
– Egyelőre csak a pocakodat vizsgálom meg – hallom a fejemet borító szürke “együttérzésen” keresztül. Bólogatok, és készülök a legrosszabbra.
– Készen is vagyunk! (Zsoma tessék-lássék sírdogál egy kicsit, de ebben szerintem nagyobb szerep jut annak, hogy vissza kell adnia a GÖMBSZONDÁT.)
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
