Október 5-e a Pedagógusok Világnapja, az UNESCO által 1994-ben meghirdetett nap, amely a tanárok nem mindennapi munkájára hívja fel a figyelmet. A Rátz Tanár Úr Életműdíj is ennek szellemében ismeri el a magyar pedagógusok munkáját – áll az alapítvány közleményében.
A díjat Rátz Lászlóról, a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium tanáráról nevezték el, ő többek között Neumann Jánost és Wigner Jenőt indította el pályáján. A díj kiemelkedő pedagógusokat ismer el, akik életükkel, munkásságukkal maradandó hatást gyakoroltak a tudományos és oktatási közösségre.
A díj alapítása óta 188 pedagógus részesült a Rátz Tanár Úr Életműdíj elismerésében. Az életműdíjra azok a pedagógusok jelölhetők, akik legalább tíz év tapasztalattal rendelkeznek a magyarországi közoktatás 5–12. évfolyamain, és matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát tanítanak vagy tanítottak. A jelölés feltétele továbbá, hogy tanítványaik kiemelkedő eredményeket értek el országos és nemzetközi versenyeken a felsorolt tantárgyak területén, valamint, hogy a pedagógus támogassa a diákok, beleértve a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozását.
A díjra bárki jelölhet pedagógust – legyen az diák, szülő, kolléga, intézmény vagy akár szakmai, illetve társadalmi szervezet. Az ajánlásokat kizárólag online, az alapítvány oldalán lehet benyújtani, legkésőbb 2025. október 13-án éjfélig.
Várhatóan idén is nyolc pedagógus részesül a személyenként 2,5 millió forinttal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjban: két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanár kapja meg az elismerést.
A pályázat részleteiről és a jelölés menetéről további információk a díj hivatalos weboldalának pályázati aloldalán érhetők el. A díjátadó ünnepségre várhatóan 2025. december közepén kerül sor.