
(Fotókredit: TV2/press.tv2.hu)
Laky Zsuzsinak és férjének, Dietz Gusztáv színésznek két lányuk van: Luca tizennégy éves, Lujza pedig tizenegy. Laky Zsuzsi most a Story-nak mesélt idősebb lányáról.
„Szeretném azt gondolni Lucáról, hogy már belépett a tinikorba, mert nagy gond nincs vele. Hála istennek, sokkal jobb tinédzser, mint én voltam annak idején. Velem sokkal több probléma volt, mint most eddig vele. Erről anyukám sokat tudna mesélni, sőt inkább panaszkodni. Nagyon hiperaktív gyerek voltam, és túl is féltettek, ebből származtak a gondok” – idézi a portál a modellt, aki azt is megosztotta, hogy kamasz lánya még nem akar diszkóba menni, kimaradozni éjszakára, de sokat találkozik a barátnőivel.
A lap szerint a szülők olyan bizalmi kapcsolatot szerettek volna kialakítani gyerekeikkel, amibe a tinédzserkor sem rondít bele, és ezzel nem is él vissza lányuk. Ezért az édesanya nem is tiltja semmitől, de határokat azért szab. Laky Zsuzsi azt is elárulta, hogy lánya régóta tudja, hol szeretne majd tovább tanulni: „Gödön lakunk, és a szomszédos Dunakeszi egyik jó nevű és erős gimnáziumában szeretne tanulni. Nagyon céltudatos lány, nem hiszem, hogy gond lenne a továbbtanulással”.