Teherbeesés

Csodás, amit jelent, mégsem adja szinte senki ezt a lánynevet

Hiába hordoz több csodás jelentést is ez a szép női név, 40 éve már a közelébe sem jut a legfelkapottabb keresztnevek listájának. Vajon örökre kiszorult onnan?
2025. Október 10.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Az első hivatalos Top100 az 1955 előtti időkben népszerű utóneveket foglalja magába, amik között az előkelő 32. helyet szerezte meg ez a szép jelentésekkel rendelkező lánynév.

Fénykorát az ’50-es és ’60-as évek derekán élte, akkor ugyanis a 25. helyig szárnyalt. Utána sajnos zuhanórepülésbe kezdett, és 1985-re teljesen eltűnt a süllyesztőben.

Félő, hogy a szülők örökre kiszerettek belőle, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóintézet utónévkeresője szerint ugyanis korábban közepesen gyakori besorolást kapott, mára viszont már a nagyon ritka női nevek közé szorult vissza.

Innen ered, ezt jelenti

Nem húzzuk tovább az időt, eláruljuk, hogy ez a szebb napokat látott lánynév nem más, mint a Valéria, ami latin eredetű és több pozitív jelentést is hordoz. 

A Valér férfinév női párja egyrészt annyit tesz, a Valerius nemzetséghez tartozó, másrészt azt jelenti, erős, egészséges.

És így is anyakönyvezhető!

Mivel régebben nagyon is gyakori névnek számított, az idősebb hölgyek körében többször is találkozhatunk vele. Ha valaki szívének kedves a Valéria név, de mégsem érzik az igazinak, ritkán hallott, de gond nélkül anyakönyvezhető formában is adhatják.

Ez nem más, mint a szintén latin gyökerekkel rendelkező, erőt és egészséget jelentő Valina, ami ráadásul rövidebb is a Valériánál, így még inkább megfelel a mostani szülők elképzeléseinek.