Hogyan is kell kiszámolni, hogy hányadik terheségi hétben vagy? És miért is van az, hogy az első két hétben még valójában nem is vagy várandós? Hány hét is a terhesség és mettől-meddig tartanak az egyes trimeszterek?

(Kép forrása: Getty Images)
Mikortól számítják a terhesség kezdetét?
A terhesség kezdetét az utolsó menstruáció első napjától szokták számítani, ami azt jelenti, hogy a terhesség kezdetén két olyan hét van, amikor valójában még nincs szó a várandósságtól, hiszen a fogantatás a peteérés időszakakor történik meg. A terhesség átlagosan 40 hétig tart, beleértve ezt a plusz két hetet is, ahogy azt az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Kollégium (ACOG) is írja.
Az oka annak, hogy az utolsó menstruáció első napjától kalkulálnak, az, hogy ez egyszerűen egy megbízhatóbb viszonyítási alap a terhesség dátumának meghatározásához. Az ovuláció napját és a fogantatás pontos idejét általában senki nem tudja teljesen biztosan. Ez az időablak ugyanis általában nagyobb, mint gondolnánk: a spermiumok ugyanis a petevezetékbe való megérkezésük után akár három-öt napig is életképesek, így ha ez alatt az idő alatt érkezik a petesejt, megtörténhet a megtermékenyülés. A petesejt pedig a kilökődése után akár 24 órán át is megtermékenyülhet. A szülés várható időpontját is az utolsó menstruáció első napjához viszonyítva számolják ki.
Hány hétből áll akkor a terhesség?
Egy terhesség tehát átlagosan 40 hétből – vagy 280 napból – áll. Az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja (CDC) adatai szerint azonban a terhességeknek csak körülbelül 18 százaléka éri el pontosan a 40. hetet.
A terhességnél túllépésről akkor beszélünk, ha a várandósság ideje meghaladja a 40. hetet, de még nem éri el a 42-et. A betöltött 42. héttől túlhordásról beszélünk. Ahogy arról korábban írtunk, a terminustúllépés viszonylag gyakori jelenség, ezzel szemben a túlhordás ritkább.
Mit jelentenek a terhességi trimeszterek?
A terhességnél gyakran használt kifejezés a trimeszter, ugyanis a várandósságot három részre szokták felosztani, amiknek kissé eltérő a hosszuk. Egy trimeszter 13 vagy 14 hétből áll. Az ACOG szerint az első trimeszter az 1. héttől a 13-ig tart, a második a 14. héttől a 27. hétig, míg a harmadik trimeszter a 28. héttől a 40. hétig (és tovább) tart.
Még egy érdekes számolás a terhesség idejét tekintve: ahogy azt a What to Expect írja, a 40 hetes terhesség kilenc hónapnak számít – annak ellenére, hogy a terhesség egy kicsit hosszabb, mint kilenc hónap. Ha egyszerűen néggyel leosztanánk, könnyen mondhatnánk, hogy a 40 hét 10 hónapot jelent, de mivel négy hét 28 nap, de a hónapok – természetesen a február kivételével – 30 vagy 31 napból állnak, így minden hónap körülbelül 4,3 hét hosszú.
Egy követhetőbb lebontás arról, hogyan számolják a heteket, hónapokat és trimesztereket a portál szerint:
- trimeszter
- hónap: 1-4. hét
- hónap: 5-8. hét
- hónap: 9-13. hét
- trimeszter
- hónap: 14-17. hét
- hónap: 18-22. hét
- hónap: 23-27. hét
- trimeszter
- hónap: 28-31. hét
- hónap: 32–35. hét
- hónap: 36–40. hét
De most akkor hányadik terhességi hétben is vagy?
15 hetes terhes vagy, de azt is hallhatod, hogy a 16. hétben vagy. Melyik akkor a helyes? Valójában mindkettő. Ha a 16. hétben vagy, akkor valójában 15 hetes és néhány napos a várandóságod. 15 teljes hét már eltelt, de nem 16 teljes hét.