Terhesség

Elloptak egy újszülött babát budapesti otthonából

Alig egy órával később már a SOTE egyik csecsemőgondozójában helyezték el a kisbabát.
2025. November 12.
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

Egy nő ellopott egy újszülöttet, majd parókával álcázva magát menekült a hatóságok és a szülők elől. A babát sajátjaként mutatta be a családjának, alig egy órával később pedig már a SOTE-nál adta le az újszülöttet – számolt be róla az Index. A megrendítő esetről sajtótájékoztató keretein belül számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese.

Az eset november 8-án történt, Budapesten, a VIII. kerületben. A baba édesanyja észlelte, hogy eltűnt az újszülött gyermeke a lakásból. Mint kiderült, két nappal korábban ismerkedett meg a nővel, aki ellopta a gyermeket – a 31 éves Renáta egy alapítvány munkatársának adta ki magát, majd az említett napon a lakásában fogadta a nőt.

Ekkor Renáta azt mondta, hogy a felajánlott tárgyakat egy másik helyszínen tudja átvenni, addig ő szívesen vigyáz a gyerekekre. Azonban mire az édesanya felismerte, hogy átverték, addigra a parókába bújt nő elmenekült a lakásból a csecsemővel együtt. A rendőrség alig másfél órával később kapott bejelentést arról, hogy a nő SOTE egyik csecsemőgondozójában helyezte el az ellopott babát, majd elmenekült a kórházból.

A nő vallomást tett, amiben azt állította, hogy neki nem lehetett gyermeke. A babát először sajátjaként mutatta be családjának, majd közölte, hogy nem kívánja megtartani, ezért ment a kórházhoz. Jelenleg szabadlábon védekezik, állítása szerint nagyon megbánta a történteket – írják.

A rendőrség 18 éven aluli sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével gyanúsítja a nőt, amiért akár ö év szabadságvesztést is kaphat. A nyomozás jelenleg is tart, a történtek miatt a nő állapotát elmeorvos is vizsgálni fogja.