Baba

Lila fényben a remény: így fog össze az ország a koraszülöttekért

November 17. világszerte a legkisebb hősök napja. A Koraszülöttek Világnapja nem csupán egy alkalom a figyelemfelhívásra, hanem az összefogás, a remény és az elismerés ünnepe – mindazokért a babákért, családokért és egészségügyi dolgozókért, akik nap mint nap küzdelmet vívnak az élet apró csodáiért.
2025. November 17.

A Koraszülöttek Világnapját minden évben november 17-én tartják világszerte, hogy felhívják a figyelmet azokra a babákra, akik hamarabb érkeznek, az őket támogató családokra, valamint az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájára. Magyarországon 2012 óta ünnepeljük ezt a különleges napot.

Hazánkban évente mintegy 8000 újszülött érintett. Koraszülöttnek számít a 37. hét előtt született baba, de veszélyeztetettek a 2500 grammnál kisebb súllyal érkezők is. Ezek a családok mind megérdemli, hogy ne maradjanak magukra – éppen erre hívja fel a figyelmet a november 17-i világnap.

A támogatás egyik legfontosabb hazai motorja a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület, amely 2011 óta dolgozik fáradhatatlanul azért, hogy segítse a koraszülött babák családjait. Az ország egyetlen szülők által alapított civil szervezeteként tájékoztatást, közösségépítést és érdekképviseletet biztosít, miközben aktív társadalmi kampányokkal irányítja rá a figyelmet a koraszülöttség speciális kihívásaira. Munkájuk során szorosan együttműködnek kórházakkal, szakemberekkel és döntéshozókkal, hogy minden érintett valódi támaszt kapjon.

Lila Lánchíd a Koraszülöttek Világnapján

Kép: Koraszülöttekért Országos Egyesület

A Koraszülöttek Világnapja jóval több egyszerű emléknapnál: egy valódi országos összefogássá nőtte ki magát. A „lilanap” kampány keretében az ország számos pontján lilába öltöznek az épületek, hidak és szobrok – a szín jelképes üzenetet hordoz: a reményt, a hitet és azt a bátorítást, amely a koraszülöttek életéért vívott mindennapi küzdelmet kíséri. Óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények, vállalatok és munkahelyi közösségek egyaránt csatlakoznak, programokkal, előadásokkal vagy akár egy egyszerű, lila ruhadarab viselésével mutatva ki szolidaritásukat.

A koraszülöttség azt jelenti, hogy egy baba a 37. terhességi hét előtt jön világra. Évente körülbelül 15 millió csecsemő, minden tizedik újszülött születik idő előtt, vagyis a 37. terhességi hét előtt, ők a koraszülött babák. Ezek a picik rendkívül érzékenyek, gyakran hosszú kórházi ápolást igényelnek, és különleges orvosi, valamint szülői támogatásra szorulnak életük első napjaiban. Az első órák és napok sokszor életet mentő, gyors és szakszerű ellátást követelnek.

 

A Koraszülöttek Világnapja így sokkal több, mint figyelemfelhívás: ez a nap a reményről szól. Azokról a hősies babákról, akik napról napra küzdenek, a szülőkről, akik kitartóan mellettük állnak, és azokról az orvosokról, nővérekről, akik minden nap életet mentenek. November 17-e arról is szól, hogy üzenjünk nekik: nincsenek egyedül.

Amikor minden érintés számít: hogyan segítik a koraszülötteket a horgolt polipok?

A koraszülött babák intenzív osztályán töltött napok gyakran együtt járnak olyan apró, mégis fájdalmas beavatkozásokkal, mint a sarokszúrás, a vérvétel, a leszívások vagy a szondacserék. Bár ezek elengedhetetlenek a gyógyuláshoz, minden egyes fájdalomingert nagy stressz kísér – különösen egy olyan kisbaba esetében, akinek idegrendszere még éretlen, és nem képes hatékonyan feldolgozni ezeket a terheléseket. Ez a túlterheltség későbbi fejlődési folyamatokra is hatással lehet.

Mivel a neonatológiában a gyógyszeres fájdalomcsillapítás csak korlátozottan alkalmazható, az elmúlt években egyre nagyobb hangsúly került a nem gyógyszeres, vagyis non farmakológiai módszerekre. Ezek célja nem az, hogy külső anyaggal csillapítsák a fájdalmat, hanem hogy a baba komfortérzetét javítva, stresszét csökkentve teremtsenek nyugalmat és biztonságot.

Ilyen módszer például a kenguru kontaktus, amikor a baba az édesanya vagy az édesapa bőrén pihenhet; a ringatás; a lágy zene; vagy akár a szülők hangja. Kutatások igazolják, hogy ezek a szeretetteljes beavatkozások csökkentik a sírás időtartamát, a fájdalomszinteket, és javítják a baba légzését, keringését.

A koraszülött intenzív osztályok világa nagy küzdelmekről és fájdalmas beavatkozásokról szól. Mégis minden nap történik valami, ami reményt ad: egy érintés, egy anyai hang, vagy akár egy kisméretű, horgolt polip, amely képes csillapítani a fájdalmat és oldani a szorongást – a babáknál és a szülőknél egyaránt.

horgolt polip korababa

Kép: Koraszulott.com

Az utóbbi években egy új, kifejezetten különleges eszköz is megjelent az inkubátorokban: a horgolt polip, vagyis a korip. Ez az apró, kedves figura hosszú, spirális karjaival a köldökzsinór érzetét idézheti fel, azt a kapaszkodást, amit a magzati létben a baba ismerhetett. A feltételezés szerint ez a kapaszkodási élmény megnyugtatja, biztonságérzetet nyújt, és csökkenti a fájdalmat és a stresszt.

A horgolt polip ötlete Dániából indult, Magyarországon 2015 óta a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület honosította meg a használatát.

Az első vizsgálatok még kis mintán alapulnak, de azt találták, hogy azok a babák, akik kaptak horgolt polipot a sarokszúrás során, kevesebbet sírtak, alacsonyabb fájdalompontszámot értek el és jobb oxigénszaturációs értékeket mutattak a kontrollcsoporthoz képest.

A polip használata természetesen szigorú biztonsági szabályokhoz kötött, hiszen a koraszülöttek rendkívül érzékenyek a fertőzésekre. Csak akkor használható biztonságosan, ha minden kisbaba saját polipot kap, amelyet a kórház protokollja szerint sterilizálnak, és amelyet később haza is vihet.

A horgolt polip érzelmi híd is lehet

A koraszülöttség nemcsak orvosi, hanem mélyen érzelmi teher is. Az anyák gyakran nem úgy élhetik meg a szülést, ahogyan elképzelték, és a baba inkubátorba kerülése után csak rövid időkre, szigorú szabályok mellett érintkezhetnek vele. Ez bizonytalanságot, szorongást és erős tehetetlenségérzetet okoz. A PIC-en dolgozó szakemberek ma már egyre több figyelmet fordítanak a szülők lelki egészségének támogatására, hiszen tudjuk: a korai érzelmi kapcsolat alapvetően meghatározza a baba későbbi fejlődését. A kutatások szerint minél inkább bevonódnak az anyák a baba ellátásába, annál alacsonyabb a stresszük és a szorongásszintjük.

A horgolt polip is ebbe a gondolkodásba illeszkedik. Nem pusztán egy kedves kiegészítő, hanem egy érzelmi híd az anya és a kisbaba között – különösen akkor, amikor a fizikai közelség korlátozott. Egyre több tanulmány hangsúlyozza: a koraszülött ellátásnak holisztikus rendszernek kell lennie, amely nemcsak a babát, hanem a családot is támogatja. Az olyan egyszerű beavatkozások, mint a korip, a szülői érintés vagy a csendes együttlét, mind segítik az anyát abban, hogy újra jelenlévőnek és kompetensnek érezze magát. Ez a lelki stabilitás a baba fejlődésére is jótékonyan hat.

(Koraszulott.com, Koraszülöttek Világnapja)